Egyél halat. A hal élet, erő, egészség. Rendszeresen szoktam vásárolni a boltban füstölt pisztrángot, némi lelkiismeret-furdalással a jelentős mennyiségű műanyag csomagolás miatt. Hát igen, vannak topikok, amelyek engem sem hagynak érintetlenül. Más tipikus topikok, amelyek ugyancsak alapos befolyást gyakorolnak mindennapjainkra az úgynevezett közbeszéden keresztül, irritálnak és elidegenítenek, ám a műanyagdilemma mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Ennyire telik tőlem.
A füstölt pisztrángot azért szoktam megvásárolni a boltban rendszeresen, mert finom, és natúr meg borsos változatban is előfordul. A minap azonban az jutott eszembe, amikor arra koncentráltam, hogy ne járjon le a szavatossági ideje az aktuális csomag natúrnak, hogy kéne vele kezdeni valami izgalmasat. Úgy értve: továbbfejleszteni némiképp, hogy ne legyen annyira natúr. Elképzeltem tehát egy füstöltpisztráng-salátát. Ezúttal semmiképpen sem majonézesen, habár annak is van helye a nap alatt máskor.
Be kell vallanom: sokszor elképzelek ezt azt, és utána rákeresek az interneten, hogy mások buksi fejében felmerültek-e hasonlók. Szinte mindig felmerülnek. Egyazon utakon járunk harmóniákat kutatva az életben. Így történt most is, hamar rábukkantam egy Széll Tamás-receptre. Videós volt sajnos, mindegy, megnéztem, pedig utálom a netes videókat. Meggyőződésem szerint a népszerűségük titka annyi, hogy az emberek már nem tudnak és nem is szeretnek olvasni. Akik ezt olvassák, azok mind kivételek. Széll Tamás egyébként az a szakácsember, aki a híres Onyx étteremben lett híres, amely idővel két Michelin-csillagot is szerzett, és most véglegesen bezár, anélkül, hogy valaha is ettem volna ott. Kinek van arra pénze.
Szóval a videós Széll-recept pont félig volt olyan, amilyet elképzeltem magamnak. Ő először is csinált egy salátát majonézes alapon, ami engem végül is nem érdekelt. De a pisztrángot nem kutyulta hozzá, hanem külön pácolta meg okosan, ez viszont kifejezetten érdekelt. Bagettet is sütött hozzá, ezt opcionálisnak tekintettem, ilyenformán nem is foglalkoztam vele. Kaliforniai paprikám nem volt itthon, kápiám sem, ezért a pisztrángot is átgondoltam. Az ilyesmi így megy. A célt nem úgy érjük el, hogy szolgaian másoljuk, előírásként kezeljük a javaslatokat, hanem úgy, hogy szabadon szárnyalunk, mint a különféle madarak.
A verzióm a következő lett. Olívaolajat, gyenge ecetet, sót, kevéske cukrot, kis csokor zöldpetrezselymet összekutyulmányozunk, aprítunk bele nem kevés, de nem is túl sok savanyított gyömbért, megborsozzuk frissen őrölt technikával, majd a páclé egyik felét mélyebb tányér aljára helyezzük, és rárakjuk a nagyobb darabokba darabolt füstölt pisztrángot. Őt ezután a páclé másik felével alaposan meglocsoljuk és bekenegetjük. Utána befóliázzuk, megint az a nyavalyás műanyag, és elhelyezzük a hűtőszekrényben néhány órára. Ha egy egész éjszakára, az még jobb. Másnap reggel elővesszük, pirítunk hozzá pirítóst a Pipacs pékség vékonyra szelt fehér vagy világosbarna kenyeréből, ezt szolidan megkenjük vajjal, és megesszük az egész mindenséget megfontoltan. Ha kedves emberek vagyunk, akkor adunk belőle a többieknek is.
Legyen mindenki sirály, aki megérdemli. Aki nem, az reggelizzen zabpelyhet, rántottát vagy pálinkát, ennek is, annak is, amannak is megvan a maga magyaros varázsa.
Olvasna még Gazda Alberttől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/43. számában jelent meg október 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!
