Navracsics Tibor továbbra is november végét emlegeti a megállapodásra, de kifizetés erre az évre már nem várható.
Arató László
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint Izrael és a Hamász konfliktusából egyedül Oroszország profitál.
A városban hét év után ismét elrendelték a legmagasabb terrorkészültséget, az iskolák egy része bezárt, az utcák azonban nem ürültek ki.
Egy kiábrándult, az igazságszolgáltatásban és a büntetés-végrehajtásban csalódott férfi mesélt nekünk az életéről, aki Magyarországon elvesztette a küzdelmet smasszerként, és most ötven fölött, német szakmunkásként arra gondol, miért nem hagyta ott Magyarországot hamarabb.
Az EU külügyi főképviselője szerint a víz- és áramszolgáltatás megszüntetése a gázai övezetben ellentétes a nemzetközi joggal. A magyar külügy amiatt aggódik, hogy a konfliktus migrációs kockázatokat rejt magában.
Más témákban egységes maradt az EU.
A fideszes EP-képviselők rosszallóan vették tudomásul, hogy a jelentés róluk is szól.
Nem biztos, hogy a magyar külügyminiszter erre gondolt, amikor piacaink megvédését kérte számon az Európai Unión.
Az olaszországi Lampedusára érkezett menekültek valamennyien a tunéziai partoknál szálltak csónakba.
Magyarország viszont saját hatáskörben igen.
Ahogy azt láthatjuk a híradásokból, idén (is) rendkívül súlyos helyzetet okoz a hőhullám több dél-európai és észak-afrikai országban. Tombolnak az erdőtüzek, és várhatóan a helyzet tovább fog súlyosbodni.
Négy fő iránya van a spanyol uniós elnökségi terveknek: középpontba kerül az EU nyersanyagfüggőségének csökkentése és a zöldátállás felgyorsítása.