– Ugye, azt te sem gondolod komolyan, hogy Magyarországon most minden olyan tökéletes? – De hát nem sokkal jobb azokat a híreket hallani, amik épülő-szépülő, derűs és vidám országról adnak számot?
Gaál Antal
Az ember biológiai fejlődése természetellenes módon fölgyorsult a többi élőlényhez képest, ezzel együtt szinte követhetetlenül fölgyorsult a környezetének általa történt durva átalakítása is – itt már tudatosan nem használom a fejlődés szót.
Le vagyunk szoktatva arról, hogy szellemi erőfeszítéseket tegyünk az igazán nagy művek befogadására. Ki olvas manapság Thomas Mannt, Dosztojevszkijt, Bodor Ádámot, Mészöly Miklóst vagy Karinthy Ferencet?
Mások szokásait elirigyelve gyakran hülyét csinálunk magunkból. A legszerencsésebbnek még az a helyzet nevezhető, ha egyszerűen sikertelen akcióként kezeljük a dolgot, és rádöbbenünk, hogy nem érdemes erőltetni.
Sosem figyelünk a bölcsekre, megyünk a fejünk után, mert nem a szükségleteinket akarjuk kielégíteni, hanem az igényeink szerint akarjuk átformálni a környezetünket.
Köztudott dolog, hogy fogy a magyar. De lehet (szabad?) más módon is megnyilatkozni erről? Gondolkodhatunk globálisan, empirikus módszereket figyelembe véve is?
Lassan odáig jutunk – hacsak nem értünk máris oda –, hogy a műveltség, a kultúra valamiféle megbélyegzést fog jelenteni a köztudatban.
Manapság egy szikrát sem vagyunk különbek a régen mélységesen lenézett embereknél, mert ugyanúgy viszonyulunk korunk „csodáihoz”, mint valaha a feketék az üveggyöngyökhöz.
Azt gondolom, aki higgadt, megfontolt és toleráns álláspontot képvisel – remélem, sokan vagyunk még –, az nem süllyed le a vele szemben álló gyalázatosan alacsony nívójára, mert ezzel önmagáról is kiállítja a bizonyítványt.
A jövő útja nem az elektromos személygépkocsi, hanem a jelenleginél sokszorta magasabb színvonalú tömegközlekedés mind helyi, mind távolsági vonatkozásban.
Lemondani bizonyos kényelmi eszközökről, jobban odafigyelni a fogyasztásra, autó helyett kerékpárral (busszal, vonattal) közlekedni, takarékoskodni az energiával? Hajlandók vagyunk rá?
Vegyük már végre észre: a világ nem csak fekete és fehér! Nem csak jók és rosszak, szépek és csúnyák, nagyok és kicsik élnek ezen a csodálatos bolygón! Igazából akkor lenne szörnyű az életünk, ha ez így lenne.