Reagált a párt az állításra a Magyar Hang megkeresésére.
HM
„Számunkra, a Munkáspárt számára fontos, hogy egy olyan ország vezetője jön ide, amely a szocializmus útján halad”.
Kiderült az is, milyen témák merültek fel közöttük.
A nehézsorsú gyermekekért dolgozó alapítvány vezetőjét azután vette célba a kormánypropaganda, hogy alapítványát kérte fel Magyar Péter, hogy osszon szét hárommillió forintot rászoruló családok között.
Elmondása szerint jelöltjeik olyan civilek és szakértők, „akiknek szenvedélyük és hivatásuk ez a város”.
Az induláshoz ennek töredéke, ötezer is elegendő.
És csütörtökön le is adták.
Kedden szavazta meg a parlament.
A beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lesz.
Szerinte ez nem igaz, a Gyurcsány Ferenc vezette párt nyúlt a rogáni módszerekhez.
„Nesze neked, szuverenitásvédelem!”.
Egy lakásotthon nevelője tett bejelentést erről a rendőrségen.