Rishi Sunak és Alexander De Croo is a szólásszabadság elleni lépésként értékelte a döntést.
LD
Az iszlám köztársaság már a születése óta ősellenségének tekinti Izraelt, ami mostanra egyfajta hitvallása lett a vezetésnek.
Izrael több szövetsége is segített megsemmisíteni az iráni drónokat.
A fővállalkozó A-Híd a Sunstrike Hungary Kft. kommunikációs cégnek utalt pénzeket, melyek egy részét szinte azonnal felvette két ügyvéd. Az A-Híd visszautasítja a Kehi megállapításait.
Közben a szocialista párt és a DK is az összeomlással küzd a megyében, Mosonmagyaróváron és Sopronban is nagy a felfordulás.
A korábbi miniszterelnök-jelölt nemrég egyébként azt állította, Magyar Péter szerinte Lázár János embere.
A kultúrában nem lehet parancsra alkotni, vagy olvasni, vagy megszeretni műveket. A kultúrában sem mindegy a pénz, egyáltalán nem mindegy, de itt azért mégsem lehet mindent megoldani gazdasági eszközökkel.
A szavazók nem csupán az államfő személyéről döntenek, ki legyen Szlovákia következő köztársasági elnöke, hanem Robert Fico kormányának elmúlt fél évéről, sőt az oroszbarát politika folytatásáról is ítéletet fognak mondani.
A kreatív producernek nem tetszett, hogy a Demokrata főszerkesztője minden vonatkozásban rossznak nevezte a Petőfi-filmet.
Még a legoptimistább forgatókönyvek is azzal számolnak, hogy a Rafah elleni izraeli ostrom akár egy hónapig is eltarthat.
Még látványosabbá válhat a magyar szavazók elfordulása az etnikai alapú politizálástól.
Caputová búcsúzik, kérdés, lesz-e ellensúlya a jövőben Fico illiberális rendszerének.