Az agresszív fideszes tematizációra az ellenzék gyakorlatilag nem tud jó választ adni, csak abban az esetben, ha képes azt valahogy „felültematizálni”.
Pápay György
Az új Nat elfogadásával a kormány lényegében írásba adta, hogy belátható időn belül nem kíván érdemben foglalkozni az oktatási rendszer problémáival.
Az ellenzék pártjainak egy teljes ciklust kell úgy eltölteniük, hogy a legkevésbé kívánt szövetségeseiket is kénytelenek vállalni, mert kizárólag együtt van esélyük a sikerre.
Jelenleg az ellenzéki együttműködés legfeljebb a kétharmad megakadályozására lenne elég egy országgyűlési választáson – de mint tudjuk, erre 2018-ban is elég lett volna.
2020-ból visszatekintve jól látszik, mennyire ugyanazokat a köröket futottuk le újra és újra a kétezres évek második évtizedében.
Ha a NER egyszer bomlásnak indul, azt nem a félreállított fideszesek őszintesége fogja jelezni, hanem a pozícióban lévőké.
A közös ellenzéki listánál sokkal fontosabb kérdés, el lehet-e jutni odáig, hogy akár több lista esetén is közös miniszterelnök-jelöltjük legyen.
2019 októberében gyökeresen új helyzet állt elő a magyar politikában, amire a miniszterelnöknek is feltétlenül reagálnia kell.
Haragra gerjedni csak egyszer látjuk Jézust: amikor kikergeti a templomból azokat, akik visszaélnek a hittel, és hasznot próbálnak húzni belőle.
Négy–hat–nyolc év távlatából nincs semmi jele annak, hogy ez a kormány ennél többet gondolna a kultúráról. Más kérdés, hogy az ellenzék többet gondol-e, sőt gondol-e bármit egyáltalán.
Különösen pikáns, amikor az a Fidesz nyilasozik és kommunistázik, amelyik sokat tett azért, hogy felszámolja a rendszerváltás talán egyetlen vitathatatlan vívmányát.
Különösen szomorú, hogy az egykori rendszerváltó Fidesz ma arra szocializálja szavazótáborát, hogy a velük való egyet nem értés felháborító, mi több, veszélyes.