A főpolgármester arról írt, nem tudná megnyerni az előválasztást, ezért áll be Márki-Zay mögé.
A Demokratikus Koalíció állítja, nem kereste meg Karácsony Gergelyt, és nem tárgyalt vele visszalépésről.
A miniszter szerint már nem Karácsony, hanem Márki-Zay a Gyurcsány-féle bábszínház főszereplője.
Az értesülést Gál J. Zoltán nem kívánta kommentálni.
Márki-Zay Pétert támogatja. A hódmezővásárhelyi politikus történelmi pillanatról beszélt.
A 2018-as választás előtt sem tudtunk sok mindent. Egy valamiben voltunk biztosak: ha magas lesz a részvétel, az az ellenzéknek kedvez majd.
A főpolgármester Márki-Zay Pétert támogathatja, aki ott lesz a bejelentésen.
Még az előválasztás vasárnapi indulása előtt szeretne egy összecsapást, mégpedig a programokról.
Előzőleg órákon keresztül tárgyaltak. A hódmezővásárhelyi politikus lapunknak azzal érvelt: neki van esélye Dobrev Klára és Orbán Viktor ellen.
Márki-Zay Péter szavazóinak négyötöde hajlandó lenne átszavazni Karácsony Gergelyre, Karácsony szavazóknak csupán kétharmada tenné meg ugyanezt.
A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje azt írta, számára az előválasztás nem százalékokról és taktikázásról szól.
A pillanat uralása a Fidesz politikája, hogy a közvélemény-kutatásokból olvassuk ki, hogy mi a helyes és helytelen, az a Fidesz politikája – mondta. Hozzátette: néhány százaléknyi különbség szerinte semmit nem jelent.
Ezt még a Závecz-felmérés eredménye előtt közölte. Szerdán is tárgyalni fognak Karácsony Gergellyel, de csütörtökig dönteni kell – mondta.
A Mediánhoz hasonlóan ez a mérés is azt mutatta, hogy a hódmezővásárhelyi polgármesternek több esélye van a DK jelöltjével szemben.
A cég szerint Dobrev Klára nyerné az előválasztás második fordulóját, ha három jelölt közül kellene választani, Karácsony Gergely pedig eléggé lemaradna.