Az uniós csúcs tanulsága, hogy Magyarország még mindig túl gyenge ahhoz, hogy az állítólag hanyatló Nyugat fölött tartós győzelmet arasson. Magyarország vezetői álmodozhatnak ugyan középhatalmi, kulcsállami szerepről, de ehhez hiányoznak a gazdasági alapok:.
Ezek a személyek egészen biztosan nem tudják megtestesíteni a nemzet egységét, de ez sosem volt célja az Orbán-pártoknak.
Szerinte „a Fidesz két legismertebb női politikusának vonat alá lökésével” nem úszhatják meg ezt az ügyet a kormánypártok.
Novák és Varga nem követett el semmi bűncselekményt, viszont azzal, amit tettek, szembementek a Fidesz retorikájával, és roncsolták a párt szavazatmaximalizálási lehetőségét. Azonnal le is kapta őket Orbán Viktor a tábláról.
A köztársasági elnök tavalyi döntése nem következhetett volna be, ha nem egy pártnak lett volna elkötelezve, hanem valóban a nemzet egységét testesítette volna meg – mondta Róna Péter, az ellenzék 2022-es államfőjelöltje a Magyar Hangnak.
Novák Katalin távozását Varga Judit visszavonulásával együtt valójában nem az ellenzék mozgolódása, nem is a kormányfő által küldött selyemzsinór kényszerítette ki: a népítélet döntött.
Már a Fidesz frakcióvezetője is úgy gondolja, ennek a helyzetnek nem szabadott volna előállnia, függetlenül attól, hogy mi volt a megfontolás.
Ukrajna Sztálin akarata révén kialakul mesterséges állam – állította az orosz elnök, aki kétórás interjút adott Moszkvában a jobboldali Tucker Carlsonnak.
Orbán Viktor alkotmánymódosítása javaslata lehetetlen helyzetbe hozza Novák Katalint.
Novák Katalin jó szívvel fogja aláírni.
Lassan már a kormánypárti szavazóknak is kellemetlen lesz az a hintapolitika, amit a Fidesz a svédek kapcsán folytat.
A magyar kormányfő korábban tényként beszélt arról, hogy a Fidesz az EP-választások után az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsaládjához csatlakozik.
Nagy erővel kezdett neki a korábbi nemzeti-konzervatív kormányzat által kiépített rendszer lebontásának a Donald Tusk vezette új lengyel kormány. De vajon mit sikerült eddig elérniük? Lesz-e párbeszéd Budapest és Varsó között, és ha igen, mire számíthatunk? Az NKE polonista főmunkatársával beszélgettünk.
Így viszont nem lesz határozatképes az Országgyűlés.
Kiderült az is, hogy az uniós csúcs előtti éjszakán magnóról lejátszott marhabőgések miatt nem tudott aludni a kormányfő.