Ha nyitva a szemed, úgy gurulsz be Ózdra feldúltan, hogy miért Magyarország egyik legszebb részében zajlik újkori történelmünk legfájdalmasabb társadalmi drámája. Riport!
A mindenkori újságírónak azok mellett kell elkötelezettnek lennie, akiket tájékoztat, és nem azok mellett – vagy azok ellenében –, akikről tájékoztat.
Igen, volt olyan hely is, ahova egymagam nem mentem volna el, ahol nem álltam volna meg fényes nappal sem.
Mintha az lenne a gránitszilárdságú mondás, hogy hat esztendeje újkori demokráciánk legfényesebb fénykorát éljük. Ehhez képest meg olyan települések csipkézik Borsod térképét (és nem csak azt), amelyek egyes részein nappal sem állnék meg.
Nagyszékelyt, ahol jó értelemben véve állt meg az élet, látni kell. Videóriport!
Ezerkilencszázharminchétben az akkor 1334 lélekszámú Dudaron megjelent néhány angol és német kutató. Vizsgálódásuk eredménye 80 évvel később került elő.
Megszeretni egy pillanat műve volt. Ott cukiskodott a vakolatlan műhely falához görnyesztve, de még így is, kicsit kajlán, kicsit megbiggyedve vidámabbá, egyben szolidan történelmivé rajzolta át a hegyoldalra felfutó, kisvárosvégi utca képét.
Nekik mit jelent magyarnak lenni? A tüneményes völgy kedves lakóinak, a lepukkant közmunkásvilágban komforttalan tengődőknek, a mindentől és mindenkitől elzárt négyutcácskás kőkemény melós hétköznapjait élőknek?
Jó lenne ez a Tiborcz-, vagy Tiborcz-klón vállalkozó privát strandos, Balaton-örökpanorámás kérója? Jó. De kéne? Kéne. De bármilyen áron?
Orbán Viktor célkeresztjében legrosszabb hagyományainkat folytatva ott a pénzkötegein ülő bűnös város, élén a budapestiek által megválasztott főpolgármesterrel.
Bolt nincs, trafik nincs, semmi sincs, a színeket elemésztette a dicstelen közelmúlt. Gurultunkat kíváncsi tekintetek kísérik, mert hát mit kereshetünk arrafelé. Gyanús.
A balatonhenyei épületek téli álmot alszanak, gyanúsan nyaraló mind, hová újbirtokosék kikapcsolódni leginkább késő tavasztól kora őszig érkeznek.
A sok milliárdos csomaggal nem elsősorban a falvak népét fogják megsegíteni, hanem a saját versenyképtelenre hízott klientúrájuknak nyújtanak segítő kezet.
A hatvan kilométer per órás korlátozó tábla maró gúny, nincs az a vakmerő helyi erő sem, ki az öngyilkos tempót megkockáztatná a szanaszét rongyolódott aszfaltcsíkon.
Micsoda őszinte beismerés! Orbán Viktor határozott.