A rendszerváltás óta, de különösen az utóbbi tíz évben népszerű kifejezésünk a stróman: e héten épp Jakab Péter vetítette ki egy hajnali órán a parlament falára Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc fényképét, fölötte a felirattal: „Fizessenek a tolvajok!” Akciójához ezt a magyarázatot fűzte: „Éjszaka kivetítettem két közveszélyes figurát a Parlament épületére. Egy miniszterelnököt meg egy strómant. Még a képük is annyira veszélyesnek tűnt, hogy pár percen belül két kormányőr és egy kisbusznyi rendőr gyűlt körém, hogy megvédjenek tőlük.”
A stróman németből átvett szó, amiért elnézést kérünk, közéletünkben most az angol számít relevánsabb nyelvnek. De ettől még a Strohmann szó szerint szalmabábot jelent. Eredete érdekes, és az úgynevezett argei-ünnephez kötődik. A Magyar Katolikus Lexikonban ez olvasható az argei szócikknél: „24 kápolna az ókori pogány Rómában, 6-6 minden városnegyedben. A pontifexek körmenetben keresték föl, s mindegyikhez fölállítottak egy kákából készített bábut. Május idusán a pontifexek, a Vesta-szüzek és a prétorok körmenetben vitték a bábukat a Pons Subliciusra, ahonnan a Tiberisbe vetették őket. Valószínűleg engesztelő áldozat volt a korábbi emberáldozat helyett.”
A stróman tehát, akár a szalmabáb, helyettesít valakit: egy másik ember nevében lép fel, mivel az nem tud, vagy nem kíván a nyilvánosság előtt szerepelni. A stróman szó nálunk nagy karriert futott be a második világháború előtt, amikor a zsidótörvények miatt zsidó vállalkozók keresztények nevére íratták érdekeltségeiket. A strómant akkoriban díszgójnak és aladárnak is nevezték. Mai, egy bizonyos személyre szűkített szinonimája: Pénztáros Lőrinc.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/21. számában jelent meg, június 21-én.
