– Bombázni fognak bennünket?
– Dehogy, feleslegesen ijesztgetik az embereket, már majdnem a XXI. században járunk. Ne légy őrült! Gyere el hozzánk vacsorázni, szép este lesz!
Így zajlott 1999. március 24-én délelőtt a beszélgetésem édesanyámmal, illetve a barátaimmal. Néhány órával később a vendégekre várva szirénákat hallottunk. Félelem, hitetlenkedés, csend a házban. Aztán embereket hallottunk a szomszéd lakásokból: félünk, nem tudjuk, mit tegyünk. Lemenjünk a menedékhelyre, ami nekünk nincs is, vagy a pincébe, ahová nem is akarunk menni? Hamarosan robbanások zaját hallottuk, a légvédelem rakétái szóltnak. Ahogy Steva bácsi a folyosón megjelent, eszébe jutott, amikor a második világháborúban Belgrádot bombázták, így mindenkinek azt kiáltotta, kapcsolják le a villanyt. A fény kialudt. Még mindig lehetetlennek tűnt, hogy a NATO bombáz bennünket.
Majd túléltük az éjszakát, de kevesen aludtak. Reggel azt hallgattuk, hol csapódtak be a bombák, ki halt meg, kinek rombolták le a házát. Ahogy a következő napokban is. Egészen a bombázás végéig, 78 napon keresztül. Tényleg el kellett ennek jönnie? És milyen következményei lesznek ennek? Ha erről a koszovói szerbeket kérdezzük, ők már nem tudnak erre válaszolni, mert eltűntek az Ibar folyótól délre fekvő városokból. Vegyük példának Pristinát, a koszovói fővárost, ahol a háború előtt körülbelül 40 ezer szerb élt, ma 40-en maradtak. Talán. A szerb történelem számára kiemelkedően fontos Rigómezőn nagyjából 15 ezer szerb élt, jelenleg megközelítőleg 45. Három épületben laknak. Hogy ne is beszéljünk Peć-ről, Đakovicáról vagy Prizrenről.
El tudják képzelni, hogyan élnek ezek a szerbek? Még azok a szerbek sem tudják ezt elképzelni, akik Nisben vagy Belgrádban laknak, így miközben ezeket a sorokat írom, csak elképzelni tudom, milyen távolinak és hihetetlennek látszik ez a budapestieknek, vagy más városok lakóinak. Manapság gyakran hallani a többnemzetiségű Koszovó kifejezést. Talán lehetett is volna ilyen. Azonban miután 1999. június 12-én a NATO bevonult Koszovóba, kemény idők jártak a helyi szerbekre. 2004. március 17-én szélsőséges albánok a koszovói szerbekre támadtak – miután állítólag szerb fiatalok a megáradt Ibarba hajszoltak három albánt, akik a folyóba fulladtak. Ezen a napon Európában templomok égtek. Talán az egyik legdurvább erőszak volt ez, amit a 21. századi Európában lejegyeztek – egészen az ukrajnai háborúig. (Az események során tíz szerb és 11 albán halt meg, több mint 954 ember megsebesült, köztük negyvennél több KFOR-, 65 nemzetközi UNMIK-békefenntartó és 58 koszovói rendőr. )
Ma már nem égnek a templomok Koszovóban. Ezeket éppen most sajátítják ki: a médiában a történészek egyszerűen kifejtik, hogy a szerb királyok és cárok által építtetett templomok és kolostorok nem is szerbek, hanem albánok. Képzeljék csak el, ha most valaki megpróbálná győzködni önöket, hogy Hunyadi Mátyás valójában nem is magyar király, hanem egy híres román vagy török nemesi ágból származó uralkodó volt.
A különleges erők szerb kekszekre vadásznak a boltokban
De térjünk vissza a jelenbe, 2024-be, Koszovóba, amelynek a függetlenségét Magyarország is elismerte. Az országban a szerb árukat betiltották, Koszovó északi részén, ahol a szerbek továbbra is többségben vannak, a különleges erők járják a boltokat, és szerb édességet, sört, ásványvizet, gyógyszert keresnek. Ezek miatt ugyanis ma komoly bajba lehet kerülni.
Észak-Mitrovicában, a főutca egyik kávézójában megkérdeztem az embereket, mit gondolnak a legutóbbi, szerbek és koszovói albánok közötti ohridi megállapodásról. – Mit gondolok? Barátom, nem lehet szerb kekszet venni, körülöttem a koszovói különleges erők rendőrei, ellenőrző pontok, nem vezethetek éjszaka anélkül, hogy nem állítanának meg és ne zaklatnának. Most még a fizetésemet sem tudom felvenni, muszáj elmennem a határátkelőig. Távol áll tőlem az ohridi megállapodás – mondja Lazar, ő a híres szerb cárról, Lazarról kapta a nevét, aki az 1389-es rigómezei csatában vesztette életét. A többiek is egyetértenek vele. Messze van az ohridi megállapodás a helyi szerbektől. Mindenki azt várja, mi következik ezután, amit Pristina tartogat számukra. Betiltották a régi rendszámtáblákat, betiltották a szerb árukat, eltörölték a dinár használatát, néhány napja még a cirill utcanévtáblákat is leszerelték. A koszovói különleges rendőri erők emberei állnak az ellenőrzőpontokon, koszovói zászlókat húznak fel és leszedik a szerb trikolórokat az önkormányzatok épületeiről.
Vagyis eltörölnék még a szerbeket is Koszovóból. És itt nem csak a jelenről van szó, hanem a múltról is. Kisajátítják a történelmet. Azonban most mindenki Ukrajnára figyel. Kit érdekel bárkit is Budapesten, Bécsben, Párizsban, Berlinben az ukrajnai eseményeken túl, hogy mit tesznek a koszovói szerbekkel, és hogy vajon van-e még joguk az élethez vagy sem. Ki fogja megvédeni a szerbeket? Az EU nagy sikernek kiáltotta ki az energetikai megállapodást, vagyis hogy innentől fizetni kell Észak-Koszovóban is az áramért. – Persze, hogy fizetni kell! Európában mindenki fizet az áramért. Nem értem, mi itt a vita tárgya – mondja Ljiljana, egy zvacani lakos. Őszintén szólva még nem találkoztam Észak-Koszovóban olyan emberrel, aki ellenezné, hogy fizessen az áramért. Ez sosem jelentett problémát a hétköznapi embereknek. Csakis a politikusoknak.
A szerb gyerekek Koszovón kívül tanulnak
Sajnos, mindazok miatt, ami történik, a szerbek között a fő téma továbbra is az, hogy maradjanak-e Koszovóban. Sokan még itt vannak, de nem látják a gyermekeik jövőjét. Sokan szerbiai középiskolába íratják a gyerekeiket. Hétvégén otthon vannak, de a jövőjüket messze attól a helytől építik, ahol születtek és ahol nevelkedtek.
Munkát találni szintén nem könnyű, most pedig, hogy eltörölték a szerb dinár használatát, sokan még közelebb vannak ahhoz, hogy a maradás helyett a távozás mellett döntsenek. Eladni a házat? Attól függ, hol élnek. Koszovóban Pristina az a város, ahová minden pénz áramlik. Egy Pristina közelében élő szerb kétségtelenül a piaci árat meghaladó ajánlatot kap majd a házára. Ami több mint nagylelkű, nehéz neki ellenállni. Ha viszont Gracanicatól délebbre él vagy más helyen, vagy nem kínálnak semmit az ingatlanjáért, vagy egyszerűen ellopják oly módon, hogy meghamisítják a papírokat. Az észak-koszovói szerbek azonban még így is tömbben élnek. Még mindig hisznek abban, hogy valamikor jobb lesz. Az igazság persze az, hogy 2004 után 2023, illetve a mostani év volt a legnehezebb a koszovói szerbek számára. Látványos az emberek távozása. Nagy a nyomás. És tartozzon akármelyik politikai táborhoz is egy koszovói szerb, valamennyien Albin Kurti miniszterelnököt tartják a problémáik fő felelősének. Másrészt viszont, ha albánokkal beszélünk, ők azt mondják, hogy Kurti Észak-Koszovóval kapcsolatos taktikája az ő dolga, ez hoz szavazatokat.
Hogyan zajlik így a koszovói szerbek integrációja? A szerbek túlnyomó többsége nem beszél albánul. Az albán fiatalok nagy többsége nem beszél szerbül. Sokan azt mondják, hogy a szerbek és az albánok együttélése nem is lehetséges. Másrészről viszont a szerbek és az albánok igenis tudnának egymás mellett élni, mindenfajta probléma nélkül. Először is kellene egy cél. Sokan az integráció első lépésének azt tartanák, hogy a szerbeknek legyenek koszovói dokumentumaik. Ha az Ibartól délre lakik valaki, nem is tud ezek nélkül élni. Vagyis koszovói személyi igazolvány nélkül. Azonban ha a koszovói útlevelekről van szó, a szerbek többsége már nem kér abból. Nem akarják.
Így ha bárki is azt gondolja, hogy 25 év elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a koszovói szerbeket arról, hogy ez már egy külön állam, és ezen már soha senki nem változtathat, az gondolja át mindezt újra. Sok szerb ugyanis azt gondolja, hogy ez egy nap még változni fog. A kávézókban, a boltokban, az emberek így beszélnek: – 500 évig török uralom alatt voltunk, az is elmúlt. Oszmán Birodalom nincs többé, mi viszont még mindig itt vagyunk. Sokan a megszállás szót használják. Sokan abban bíznak, hogy az amerikai választások után változni fog valami, különösen akkor, ha Donald Trump győzne.
Mennyire reális ez? Az Egyesült Államoknak ebben a pillanatban sokkal nagyobb problémái vannak Koszovónál, illetve a Balkánnál. Talán jobb is, hogy ez nincs így, mert amikor legutóbb a Balkán volt Washington számára az első számú prioritás, az az ország bombázásával járt. Az Egyesült Államokban persze azt mondják, azért bombázták Jugoszláviát, hogy megakadályozzák ezzel az etnikai tisztogatásokat. A szerbek viszont erre azt kérdezik, hogy akkor miért nem bombázzák az albánokat, ha ők követnek el etnikai tisztogatást? A 800 ezer menekült albán közül szinte mindenki visszatért. A 230 ezer szerb menekültből viszont szinte senki. Koszovó függetlenségét szinte minden EU-tagállam elismerte, ahogy Magyarország is, öten viszont mégsem tették meg ezt. Koszovó nem tagja az ENSZ-nek, az Interpolnak, az UNESCO-nak. Sokak szerint azonban hamarosan az Európa Tanács tagja lesz.
Mindeközben Koszovó labdarúgó csapata az európai selejtezőkön játszik és különböző bajnokságokon szerepel. Sőt, Koszovó is képviselteti magát a párizsi olimpián. Szerbek azonban nincsenek a koszovói válogatottban. És talán éppen ez a legpontosabb válasz arra, hogyan is halad a szerbek integrációja a koszovói többségi társadalomhoz. Sehogy.
A térség háborúiban minden fél súlyos veszteségeket szenvedett. Állast foglalni nem tisztünk, véleményeket közlünk. A Magyar Hang publicisztika rovatában megjelenő vélemények, írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerző a Kosovo online újságírója
