A kilencvenes évekbeli rendszerváltásokat követően a kelet-európai posztszocialista országok a külföldi működőtőke beáramlásától remélték a nyugati életszínvonal elérését. Ez a modell a 2010-es évekre kifulladt. Három évtized elteltével mostanra jól látszik, hogy csak az országokba áramló tőkére és a munkaerőre nem lehet fenntartható felzárkózási pályát építeni. Át kellene térni az úgynevezett minőségi versenyképességre, ennek a magas színvonalú államigazgatás – és oktatásfejlesztés, innovációtámogatás – lenne a záloga – írja Győrffy Dóra a Közgazdasági Szemlében megjelent tanulmányában. Hasonló megállapításokat tett a nemrég lezajlott közgazdász vándorgyűlésen Balatoni András, az MNB igazgatója: „... ameddig imitációval (utánzással, adaptálással) el lehetett jutni, addig már eljutottunk. Eljött az innováció ideje. A 2010-es évek receptjeivel nem lehet megnyerni a 2020-as évek csatáit.”
Az új Neumann János innovációs stratégia meghirdetése azt jelzi, hogy a kormányzat is felismerte ezt, ám kétséges, hogy lesz-e annak eredménye. A Magyar Közgazdasági Társaság Innovációs Szakosztályának a vándorgyűlés keretében megtartott kerekasztal-beszélgetésén a program kapcsán vitatták meg a téma ismerői a hazai vállalkozások innovációs képességének helyzetét. Elhangzott, hogy Dél-Korea azért tudott kitörni a közepes fejlettség csapdájából, mert saját innovációt hozott létre. Az is, hogy Magyarországon jelenleg évente csupán 3-400 szabadalmat jegyeznek be (Kínában 1,7 milliót), ennek durván a felét adják be magánfeltalálók, s ezeknek 97 százaléka nem hasznosul. Sok olyan cég szerez pénzt az innováció ösztönzésére kiírt pályázatokon, amelynek valójában nincs piacképes ötlete. (Jómagam pár éve olvastam egy cikket az akkor legértékesebbnek tartott tíz startupról. A legtöbbre – 200 millióra – becsült cég éves árbevétele mindössze másfél millió forint volt. Nyilván nem ebből éltek.)
Felmerült, hogy Magyarország nem versenyezhet a gazdagabbak pénzügyi, technológiai potenciáljával, s ez behatárolja innovációs lehetőségeinket. Ilyen körülmények mellett nem csoda a magyar gazdaság gyenge versenyképessége. Az IMD nevű intézet ez évi listáján hazánk hét helyet esett, 64 ország közül a 46. helyre került. Az IMD szerint Magyarország versenyképességét továbbra is az alacsony társasági adóra és az olcsó munkaerőre támaszkodva próbálja javítani, miközben érdemi javulást a tudásberuházások arányának jelentős növekedésével és erre támaszkodva az innovációs teljesítmény javításával lehetne elérni. Az utóbbi terén az unióban tartósan a 20-22. helyeken állunk. Ehhez képest a Neumann-terv azt tűzte ki célul, hogy 2030-ra kerüljünk az első tízbe. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői ezt nem tartották reálisnak, és ez nem sok jóval kecsegtet a jövőre nézve.
Ha nincs innováció, nem marad semmink
Várhatóan tíz éven belül nettó befizetők leszünk az Európai Unióban, megszűnik az ingyen pénz. Ha innovációs teljesítményünk a mostani - gyakorlatilag nulla - szinten marad, nem lesz semmink, amire építeni lehetne egy sikeres fenntartható fejlődési stratégiát, így búcsút inthetünk a belátható időn belüli felzárkózásnak. Beragadunk a közepes fejlettség csapdájába, s a végtelenségig kínlódhatunk annak minden velejárójával, az alacsony bérekkel, nyugdíjakkal, a gazdaság, az életszínvonal stagnálásával, a fejletlen infrastruktúrával, a rossz közegészségügyi állapotokkal, a fiatalok kivándorlásával, etc.
Pedig lenne lehetőség a gyors előrelépésre. Bármely emberi tevékenység - legyen az gazdasági, sport-, művészeti vagy egyéb - eredményes műveléséhez meg kell teremteni a minél szélesebb, minél jobban felkészült emberi erőforrást, s biztosítani kell annak utánpótlását. De vajon milyen képzettség szükséges az innováció erősítéséhez? A Neumann-terv filozófiája szerint a tudományterületek minél alaposabb ismerete, ám ez nem igaz. Nagy tudású emberekkel régóta tele van a padlás, innováció mégsincs. A válaszhoz érdemes kicsit elmélyednünk a kifejezés mibenlétében.
A véletlen kiküszöbölése
Az innováció az a folyamat, amelynek eredménye mindig egy piacképes új termék. Egy innováció megvalósulása sok feltétel találkozásának a függvénye. Minél több feltételt biztosítunk, annál gyakoribb e találkozás létrejötte. A legkézenfekvőbb lehetőség számunkra a minden innováció megszületésénél jelen lévő véletlen kiküszöbölése, vagy legalábbis radikális csökkentése. Szerepét jól szemlélteti a mikrohullámú sütő feltalálásának története. A második világháború idején az Egyesült Államokban a Raytheon hadiipari vállalat mérnöke, Percy LeBaron Spencer egy mikrohullám kibocsátására képes vákuumcsővel, a magnetronnal dolgozott, amikor észrevette, hogy megolvadt a zsebében tartott csokoládé. A kutató elgondolkozott a jelenségen, keresni kezdte az okát, majd 1945-ben szabadalmaztatta a mikrohullámok étel melegítésére történő felhasználását. A jelenséget előtte mások - szintén magasan kvalifikált tudósok - is észlelték, de közülük senki nem gondolta tovább. Ha történetesen Spencer sem tette volna, a mikrohullámú sütőt akkor is feltalálják, csak később, s lehet, hogy nem az Egyesült Államokban. Ez esetben a találmány máshol járult volna hozzá a gazdasági növekedéshez - nemcsak a készülékek gyártása lett óriási üzlet, hanem az élelmiszeripar, a vendéglátás számára is új lehetőségek nyíltak -, hasznát máshol fölözik le.
A történetből két fontos tanulságot szűrhetünk le. Az egyik, hogy egy innováció létrejöttéhez nélkülözhetetlen, hogy potenciális kitalálója rendelkezzen a kreativitás, a vállalkozószellem képességeinek bizonyos - nem feltétlenül a legmagasabb - fokával. A másik, hogy minél több ilyen ember van, annál nagyobb az innováció esélye. A legfontosabb tehát a minél szélesebb, kreativitással, vállalkozó szellemmel felvértezett emberi erőforrás létrehozása, hogy mindenhova kerüljön olyan személy, aki adott esetben képes felismerni valamiben a lehetőséget. E képességek hiányában az egyetemekre, kutatókra - vagyis a hagyományos képzésben a legmagasabb fokra eljutókra - fókuszáló Neumann János Program intézkedései sem hoznak eredményt. Bizonyítja ezt, hogy az idén Magyarországról pályázó 12 kutató egyikének sem sikerült nyernie az Európai Kutatási Tanács legfiatalabbaknak kiírt pályázatán, míg 18 osztráknak igen. (Ahogy Oláh György mondta, ha ötlet nincs, a sok pénz - jelen esetben az ígérete - sem segít.)
A következő kutatói generációktól sem várható sokkal több, hisz ugyanabban az iskolarendszerben végzik tanulmányaikat, mint a most leszerepeltek. A mai magyar oktatás pusztán munkaerő-képzésre alkalmas. Korszerűsíteni kell, méghozzá akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkodás, a kreativitás, a vállalkozó szellem fejlesztése kerüljön.
Új alapokra kell helyezni az oktatási rendszert
A gondolkodás fejlesztését a tevékenység alapú oktatás kialakítása szolgálhatja. Az iskolákban helyet kell kapniuk mindazoknak a fontos tevékenységeknek - szükség szerint leegyszerűsítve -, amelyek az életben várják a fiatalokat, s ezekhez kell kapcsolódnia minél több ismeret elsajátításának. Az ezen tevékenységek gyakorlása közben felmerülő akadályok leküzdése fejlesztené a diákok gondolkodását, problémamegoldó képességét, és - mivel a legtöbbjük társas cselekvés - alkalmazkodó, kommunikációs, kollaborációs képességét is.
A kreativitás általános emberi tulajdonság, amelyet születésekor az emberek 90-95 százaléka birtokol, akárcsak mondjuk a járni, beszélni tudás képességét. A különbség csak annyi, hogy míg az utóbbiak használatára rá vagyunk kényszerülve, s a fejlesztésükre szolgáló módszerek is közismertek és általánosan gyakoroltak, az alkotóképességet a társadalom, az iskola nem tartja létfontosságúnak, s nem is igen tudja, hogyan fejleszthető. Sőt az ismeretek túlzott mennyiségének másra időt nem hagyó erőltetésével valósággal kiirtja a gyerekekből az alkotóképesség csíráját.
A kreativitás magától értetődően az alkotó tevékenység gyakorlásával fejleszthető, amelynek a mostani oktatás nem biztosítja sem a kereteit, sem a személyi feltételeit. Ennek kell nagyobb teret adni nemcsak az általános, de a középiskolában is. A művészeti oktatás fejlesztésével, bővítésével egy új - tárgyakkal, szerkezetekkel, formázással, modellezéssel foglalkozó - tantárgy, a Forma és konstrukció bevezetése szolgálhatná a kreativitás általános fejlesztését a közoktatásban.
A vállalkozó szellem fejlesztését, a fiatalok vállalkozói aktivitásának erősítését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani - ezt uniós felmérés bizonyítja, amely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít -, amelyet általánossá kell tenni. Nagyon fontos az is, hogy a vállalkozói tevékenység a legalkalmasabb terepet nyújtja a fiatalok innovációs aktivitásának fejlesztéséhez. Itt ugyanis arra vannak késztetve a diákok, hogy piacképes termékeket próbáljanak kitalálni.
A tartalom megújítása mellett meg kell valósítani a személyre szabott képzést, így lesz hatékony, korszerű a közoktatásunk. A fennálló 8+4-es struktúra keretei között egyik lépést sem lehet megtenni, ezt csak az iskolaszerkezet és a tartalom egyidejű átalakításával lehet elérni. Át kell térni a 10+3-as (6+4+3-as) struktúrára, amelyben ezek - s mellettük a közoktatás többi problémája - megoldhatók. A feladat kevesebb, mint tíz év alatt elvégezhető. Csak a fiatalok jelenleg katasztrofálisan alacsony szintű vállalkozói, innovációs potenciáljának erősítése és mozgásba hozása biztosíthatja az ország állampolgárai által elvárt ütemű felzárkózáshoz vezető, fenntartható fejlődését.
