Ki kell menni a terepre – itt a balmazújvárosi recept

Fotó: Hegeduspeterbalmazujvarosert.hu

A hódmezővásárhelyi időközi óta nem volt része az ellenzéknek hasonló sikerélményben, mint a hét végén Balmazújvárosban. Persze az áprilisi országgyűlési választáson akadtak egyénik, amelyeket nem a Fidesz vitt, a kormánypártok sikere viszont olyan lehengerlő volt akkor, illetve azóta Józsefvárosban, Miskolcon és Veszprémben, hogy az nem sok esélyt adott a változtatásra. A balmazújvárosi polgármester-választás eredménye sem vízválasztó: Hegedűs Péter 300 szavazattal verte meg a Fidesz által támogatott jelöltet.

Hirdetés

Az előző településvezető hivatali vesztegetés miatt kapott öt évet, de mint Hegedűs Péter azóta több helyen nyilatkozta, nem ennek sulykolásával tudott nyerni. Szerinte az számított, hogy folyamatosan a terepen volt, és jól tudta használni a világhálót is. De miben látják a politikai elemzők a Fidesz-ellenzék váratlan sikerének okát?

Apátia, mély gödör

Soha nem jártunk még olyan közel ahhoz, hogy az ellenzék pusztán a többpártrendszer formális létezését igazoló díszletelemként működjön, mint most.

A Republikon munkatársa, Virág Andrea is a hódmezővásárhelyi példát hozza fel: az ellenzéki pártok most is egy jelölt mögött sorakoztak fel, így a kampányt nem az egymás elleni harcuk határozta meg. Igaz, ez megtörtént az elmúlt időkben többször is, Erdei „Rokker Zsoltti” Sándor és Győri Péter mégis leszerepeltek. Virág szerint a nulladik lépés, hogy egy helyben is elismert, hiteles jelölt álljon a rajtvonalhoz, hangozzék ez bármilyen triviálisan.

Ezt emeli ki Mikecz Dániel politológus is: „Fontos körülmény, hogy Hegedűs Péter aktív civil érdekérvényesítő volt Balmazújvárosban.” A korrupciós ügy is számított szerinte: bár országos szinten alig van hatása egy-egy ilyen esetnek, helyben a közvetlen érintettség okán érzékenyebbek lehetnek a választók. Ilyen lehetett egyébként Hódmezővásárhelyen is az Elios-sztori. A függetlenként induló korábbi polgármester, Veres Margit jegyzőként dolgozott Tiba István előző vezető mellett, mikor a felhozott bűncselekményt elkövette. A vádirat alapján egy vállalkozótól fogadott el 400 ezer forintot, valamint egy gépkocsit még 2012-ben. Mikecz úgy látja, az ügyben nem világos Tiba szerepe, a Fidesz által most támogatott Nagy Tamás pedig tapasztalatlannak tűnhetett a választóknak. Eközben Hegedűs már a közgyűlés tagja volt, és a kampány során is aktív volt, kihasználva a közösségi média adta lehetőségeket.

„A legfontosabb azonban valószínűleg az, hogy a Fidesz nem a korábbi alpolgármesterét támogatta. Ez konfliktusokat okozhatott a helyi Fideszen belül, ami a kampány és a választási eredmény kárára ment” – mondja lapunknak Mikecz. Ez rímelhet az ellenzék helyzetére is: ahogy a megosztott baloldali pártoktól, úgy a megosztott Fidesztől is elfordulhatnak a szavazók.

Az Integrity Lab alapító politológusa, Reiner Roland szerint is azért volt különleges a mostani időközi, mert nem parlamenti képviselővé válás, hanem korrupciós börtönbüntetés miatt írták ki. Ebben továbbá jól láható volt a fideszes szál a választók számára is. „Látható egyébként sok hasonlóság a Hegedűs kampányát is támogató Márki-Zay Péterrel: erősen jobboldali városban egy, a közösség által ismert jelölt indult, a Fidesz részéről nagyon sok lejáratást magára húzva” – jegyzi meg Reiner is.

Hirdetés

A Méltányosság elemzője, Nagy Attila Tibor viszont arra figyelmeztet: bár a média hajlamos kiemelt figyelmet fordítani az időközikre, jelentőségük, ahogy a balmazújvárosié is, erősen korlátozott. Az előző ciklusban több időközit is elvesztett a Fidesz, köztük a fontosnak számító veszprémit és tapolcait, mégis megnyerte aztán a legfontosabbat, a parlamentit. Nagy szerint óvatosságra kell intenie annak is, hogy nem az ellenzéki pártok valamelyik politikusa, hanem független jelölt győzött. Az ellenzék helyzete országosan így ismét nem javult. Az elemző szerint érdemesebb lehet figyelni a fővárosi XV. kerületre, ahol ha a baloldali jelölt, Németh Angéla győzni tud, az „kicsi reménysugarat jelenthet az ellenzék sötétlő egén”. A megosztottság ugyanakkor itt sem segíthet: az LMP és a Momentum például, nem indít jelöltet, de Némethet sem támogatja, sőt az LMP szóvivője egyenesen a DK sakkfigurájának nevezte őt.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.