HIRDETÉS
Kezdőlap Belföld Bálint György...

Bálint György: Egy szívhez szóló levéllel kaptam díszpolgári címet a néptől

HIRDETÉS

Zsákutca volt, rossz döntést hoztam a politikai szerepvállalással. Az SZDSZ humanizmusa állt hozzám a legközelebb, aztán kiderült, hogy a párt nem tart igényt a szakértelmemre, véleményemre. Hiába mondtam, hogy a mezőgazdasághoz valamilyen formában a fél ország kapcsolódik, az agrárium több millió embernek ad megélhetést – erről is beszélt a Magyar Hangnak adott interjúban Bálint György. Az idén százéves Bálint gazda ma is kertészeti tanácsokat ad, elnéptelenedett falvak felélesztésében vesz részt, és előadásokat tart. Elárulta, élete során rengeteg elismerést, szeretetet kapott, így nincs hiányérzete amiatt, hogy nem lett a XVI. kerület díszpolgára. Bálint Györggyel kiskertekről, a haza és a föld szeretetéről, politikáról, üldöztetésről és az elégtétel elengedéséről is beszélgettünk.

HIRDETÉS

– Amikor az interjú időpontját egyeztettük, jelezte, hogy tele a naptárja programokkal. Júliusban tölti be a százat. Mivel telnek napjai?
– Alapesetben kertészeti szaktanácsadással. Továbbra is rengetegen fordulnak hozzám a legkülönbözőbb kérdésekkel, sokat csörög a telefon, de nap mint nap jönnek az e-mailek és Facebook-üzenetek. Több mint négyszázezer követőm van, de szerencsére az unokám segít az oldal kezelésében, szerkesztésében. Sok előadásra, rendezvényen való részvételre is felkérést kapok, és ha tehetem, megyek. Csak az okoz nehézséget, hogy két éve lejárt a jogosítványom, így nem vezethetek. Tehát segítségre van szükségem az utazáshoz. Az utóbbi néhány napban pedig a díszpolgári ügy miatt is sokan keresnek.

– A XVI. kerületi önkormányzatnál jelölték a címre, de végül nem kapta meg az elismerést. Eddigi nyilatkozatai szerint nem igazán rázta meg az ügy, de azért feltételezem, hogy nem esett jól…
– Nézze, nem érzem, hogy bármit is tettem volna érte, hiszen csak végzem a hivatásom. Egyébként az egész ügyről úgy értesültem, hogy egy újságírónő, már nem tudom, melyik médiumtól hívott azzal, hogy jelöltek a címre, de nem kaptam meg, és hogy mit szólok hozzá. Hát azt, hogy nyugodtan alszom. Számos elismerést, díjat kaptam, és díszpolgára vagyok Gyöngyösnek és Budapestnek is. Semmi hiányérzet, neheztelés, rossz érzés nincs bennem az egésszel kapcsolatban, hiszen épp az ügy kapcsán rengeteg szeretetteljes üzenetet kaptam, több település is díszpolgári kinevezésben részesítene. Sőt, tegnap egy kis csomagot hozott a postás, amelynek feladója „A nép” volt. Kis díszdobozka, abban pedig egy kézzel készített kitüntetés érkezett, ami nekem mint a XVI. kerület díszpolgárának szól egy szívhez szóló levéllel.

Bálint gazda díszpolgári címe, „A néptől” (Fotó: Bankó Gábor)
Bálint gazda díszpolgári címe, „A néptől” (Fotó: Bankó Gábor)

– Melyik elismerése a legkedvesebb?
– Kettő is eszembe jut. Az egyik egy dió. Annak a fának az első gyümölcse, amit itt, a kerületi könyvtár udvarán ültettek a tiszteletemre. Ezt azzal érdemeltem ki, hogy temérdek könyvet vittem oda, és létrejött egy kis olvasókör is, rendszeressé váltak az eszmecserék kertészeti témákban. A könyvtár látogatói ráadásul arra is rájöttek, hogy sokkal jobb kint, a kertben olvasgatni, ahol a diófa is növekedett. A diót egy kedves könyvtáros hölgy hozta el nekem, kis fehér szalaggal átkötve.

A másik elismeréssel egy zenekar tisztelt meg. Volt pár éve egy összejövetel, kisebb konferencia, majd koncert a Fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban, amelynek 45 hektáros arborétumát az én tanácsaim kikérésével rakták rendbe a kommunizmus évtizedei után az örökös, Károlyi György felkérésére. Az eseményről sajnos elkéstünk egy közúti baleset miatt, mire megérkeztünk, a zenekar már bepakolt a kisbuszba, indulni készültek. Ám egyszer csak odalépett mellém a zenekar menedzsere, és a fülembe súgta, hogy lesz egy kis meglepetés, üljünk be a koncertterembe. Ott aztán a zenekar eljátszotta „az elkésett vendégek tiszteletére” Schubert VI. (C-dúr) szimfóniájának zárótételét. Meghatott, hogy az a sok zenész ahelyett, hogy hazasietett volna, ilyen szeretetben és megtiszteltetésben részesített. Ha ilyenekben lehet részem, nem lehet hiányérzetem.

HIRDETÉS

– Felnőtt fejjel és lélekkel élte át mindazon eseményeket, amelyek a mai magyar társadalom számára történelmi mérföldkövek: a Horthy-korszakot, a munkatábort, a holokausztot, kuláklistát és a Rákosi-korszakot, 1956-ot, utána a Kádár-korszakot, majd a rendszerváltást és az azóta eltelt harminc évet. A nácik kiirtották a családját, a kommunisták középbirtokosból földönfutóvá tették, az ország mégis jó kedélyű, életerős emberként ismeri. Mindig ilyen pozitív szemléletű volt?
– Ennyi év távlatából talán már állíthatom, hogy az élet jó dolgai táplálnak, begyógyítják a sebeket. Ráadásul többszörösen visszakapunk minden jót, amit teszünk. Az otthoni légkör úgy látszik, felkészített a csapásokra is. Szeretetteljes családban nevelkedtem, apámtól megtanultam a föld, a munka szeretetét és azt, hogy nincs szükség fényűző dolgokra. Anyám pedig biztosította az otthon melegét.

A földművelésnek nagy hagyományai voltak nálunk, már a dédapám is ezzel foglalkozott, hiszen az 1848-as forradalom után zsidó vallású embernek is lehetett földbirtoka. A származás miatt nem is volt konfliktusa a családnak, azért viszont már igen, hogy apám bevezette a nyolcórás munkanapot, ráadásul a dolgozók munkakörülményei is minálunk voltak a legjobbak. A szolgabíró ennek nagyon nem örült, mint ahogy a többi birtokos sem, ugyanakkor talán ennek köszönhető, hogy amikor Mauthausenből hazatértem az üres, ablak és ajtó nélküli házba, néhány bútor, így apám íróasztala is, visszakerült a falu lakóitól. De ez csak ’45-ben volt, előtte három évig voltam munkaszolgálatban, utána a megsemmisítő lágerben.

Bálint György (Fotó: Bankó Gábor/Magyar Hang)
Bálint György (Fotó: Bankó Gábor/Magyar Hang)

Az előbbi egészen elviselhető volt, csak ásni kellett, amiben jó voltam. Valamelyik nagyokos azt gondolta, hogy hússzor három méteres tankcsapdákat kell ásni, ezzel majd megállítjuk az oroszokat. A történelem is igazolta, hogy ez nem volt valami jó ötlet: az oroszok egy tankot beküldtek az aknába, a többi meg azon keresztül mászott át, aztán az utolsó kihúzta. Mauthausenből csak 1944 augusztusában 42 kilósan szabadultam, majd a közeli Bad Schallerbach szanatóriumában gyógyultam. Ott német orvosok és olasz apácák viselték gondunkat. Egyikük, egy annunciáta nővér különös figyelmet fordított rám, mindennap beszélgettünk. Amikor felerősödtem, megkérdeztem, mivel hálálhatom meg szolgálatát, amire azt felelte: ha már otthon úgyis a karácsonyt ünnepeltük és nem tartottuk a zsidó szokásokat, térjek át katolikus hitre. A másik – és ez a lényeg –, hogy ne akarjak elégtételt venni senkin, aki tett ellenem. Akkor már régóta gondolkodtam a vallásváltáson, ott, helyben meg is keresztelkedtem. És megfogadtam a másik kérését is. Többen próbáltak maradásra bírni, köztük egy magyar származású amerikai tiszt is, aki azt mondta, nem vár otthon senki, valószínűleg mindenkit elhurcoltak. Én nem így gondoltam, hát hazajöttem.

– És a tisztnek lett igaza…
– Igen. Csak egy ablakok és ajtók nélküli, teljesen üres ház várt, 1945 júliusát írtunk. És az aratás: az egyik parcellán rozst vetettek az otthon maradt asszonyok, de az egy évvel korábbi betakarítás nem volt szakszerű, így a kalászból rengeteg mag kipergett. Az ebből kinövő árvakelés hatvan mázsa rozst hozott, amiből annyi pénzem lett, hogy vettem két lovat az oroszoktól. A következő három évben ismét szépen fejlődött a gazdaság, megházasodtam, fiam született. Majd jött két férfi a helyi pártbizottságtól, és azt mondták, vagy 24 órán belül elhagyom a birtokot, vagy internálnak. Az előbbit választottam, feleségemmel és akkor másfél éves kisfiammal két bőrönddel Budapestre jöttünk.

Az első években nem tudtam megkapaszkodni egyetlen munkahelyen sem kuláklistásként, ezért Pestszentlőrincen, Szentimrén és Kispesten gondoztam kerteket. Ezekben a munkásnegyedekben főleg hadiözvegyek, hadirokkantak laktak, így elkélt a segítség. Egy hideg, esős, szürke novemberi napon épp egy kispesti kertet ástam, amikor a házból kikiáltottak: „Gyurka, jöjjön, van egy tál leves.” Éreztem, hogy megbecsülik a munkám, ami felejthetetlen. 1953-ban Nagy Imre miniszterelnöksége idején lekerült a kulákkérdés a napirendről, és egy minisztériumi kapcsolatomnak köszönhetően a mányi állami gazdaság segédagronómusa lettem. Nem kellett sokat várni az előléptetésemre, mivel a főagronómust egy pénzügyi stikli miatt kirúgták, így én kerültem a helyére.

– És jött 1956. Miként élte meg a forradalmat?
– A forradalom kitörésekor elzavarták a gazdaság igazgatóját, és engem választottak meg a dolgozók. A forradalom szó szerint keresztülgyalogolt rajtunk, hiszen a közeli Oroszlány börtönéből frissen szabadult egykori rabok – köztük sok politikai fogoly, de jó néhány köztörvényes is – a mányi birtokon keresztül, gyalogszerrel mentek Budapestre. Követelték, hogy adjuk át az állami gazdaság kulcsait, de ezt megtagadtam néhány keményebb kötésű emberem társaságában. Kaptak enni, és néhányuknak szállást is adtunk, de ezen kívül nem történt más. Azóta is elgondolkodom rajta, jól tettem-e, hogy nem adtam át a termelőszövetkezetet. S talán igen, mivel arra esküdtem fel, hogy megvédem a rám bízott vagyont. 1957 derekán a párt új igazgatót nevezett ki, így végre visszatérhettem főagronómusnak.

– Soha nem gondolt arra, hogy elhagyja az országot?
– Apámtól két dolgot nagyon megtanultam: az egyik a haza, a másik a föld szeretete. Deák, Széchenyi, Eötvös, Petőfi , Arany vagy József Attila az enyém is, nem tudnék elszakadni a szellemiségüktől. Több nyelven is megtanultam beszélni, most is követem a francia, német, angol nyelvű szaksajtót. De a magyar az anyanyelvem, amitől nem tudnék elszakadni. Mint ahogy a földtől sem, a haza számomra ezt is jelenti.

Raskó Györgynek kész programja van a falvak megmentésére | Magyar Hang

Ledózerolná az üresen álló egyenkocka szocreál házakat, hogy azokat felkínálják olyan fiataloknak, akik a mezőgazdaságból szeretnének élni.

– A kemény negyvenes és ötvenes évek után a hatvanas évek nemcsak a szocializmus, hanem az ön élete szempontjából is elhozta a konszolidációt. Már nem számított a rendszer ellenségének, a nyolcvanas évekre meg már ön volt az ország Bálint gazdája.
– Valóban így volt, de én csak azt éltem meg, hogy hagynak a hivatásomnak élni. Talán csak az Állami Biztosítónál eltöltött évek tértek el ettől, hiszen ott az ország összes mezőgazdasági kárbecslőjének munkáját ellenőriztem. Aztán jött a Kertészet és Szőlészet főszerkesztői pozíciója 14 éven át. A nyugdíjas évek sem hoztak tétlenséget, hiszen épp akkor, 1981-ben indult az Ablak. Ez a magazinműsor nagyon nagy újításnak számított, hiszen a szerkesztésnek nem voltak merev keretei, sokszor a műsor közben alakult, ki mikor jut szóhoz. Nemcsak mi, a közönség is szerette, hiszen a nyolcvanas évek végén rendszeresen hárommillióan nézték. A kertészeti témák népszerűségét az indokolta, hogy ekkorra a vidékről városokba, panelekbe költöző emberekben tömegesen merült fel az igény a kiskertre, a kerti munkára. Jól jött hát, ha valaki egyszerűen, közérthetően elmondja, mit és hogyan érdemes csinálni.

– Közben lezajlott a rendszerváltás is, ön pedig politikai kalandra vállalkozott, az SZDSZ színeiben lett képviselő 1994-ben. Mi szüksége volt arra, hogy egy olyan párthoz adja a nevét, amelynek kevés köze van az agráriumhoz, a vidéki Magyarországhoz? Az egész ország szerette, becsülte, a politikai szerepvállalás pedig ezen csak ronthatott.
– Ez egy zsákutca volt, rossz döntést hoztam a politikai szerepvállalással. Akkoriban – 1993-ról beszélünk – sok párt megkeresett, hogy legyek a jelöltjük. Az SZDSZ humanizmusa állt hozzám a legközelebb, és azt reméltem, hogy az addig megszerzett néhány évtizedes tapasztalataimat kamatoztathatom a közjóért. Aztán kiderült, hogy a párt nem igazán tartott igényt a szakértelmemre, véleményemre. A ciklus közepén Kuncze Gábor azt mondta, elégedettek a munkámmal, szeretnék, ha folytatnám.

Azt hitték, hogy a nép demokráciát követel – Harminc évvel ezelőtt alakult meg az SZDSZ | Magyar Hang

Minek volt köszönhető a párt népszerűsége a rendszerváltó időkben? Mik voltak a céljaik?

De kiderült az is, hogy az egészségügyön, az oktatáson, a közlekedésen és néhány gazdasági jellegű témán kívül mással nem akarnak foglalkozni. Hiába mondtam, hogy a mezőgazdasághoz valamilyen formában a fél ország kapcsolódik, egymillió kiskert van, ráadásul az agrárium több millió embernek ad megélhetést. Kuncze azt mondta, nem ez a realitás. Ekkor jeleztem, ne számítsanak rám. A legnagyobb baj, hogy sokak szemében elvesztettem a hitelemet, amit nagyon-nagyon nehéz visszaszerezni.

– Az agráriumban mekkora károkat okozott a rendszerváltás és a privatizáció, amelynek egyébként az SZDSZ is nagy híve volt?
– A hazai termelés körülbelül mostanra érte el azt a szintet, amelyen 1998-ban volt. Nagyon súlyos probléma, hogy pont azt a réteget, a vidéki lakosságot érinti a leginkább az elvándorlás, amely korábban a mezőgazdaságban tevékenykedett. Borzasztó károkat okozott a termelőszövetkezeti rendszer megszűnése. A vérrel, verejtékkel, könnyel létrehozott szövetkezetekben lehetett gazdaságosan termelni, míg a gazdáknak visszaszolgáltatott néhány holdas birtokokon képtelenség. Ezen csak rontott az Orbán-kormány földhaszonbérleti rendszere, hiszen olyan emberek is területhez jutottak, akiknek semmi közük a földműveléshez, de felmarkolják a területalapú támogatást. Eközben a művelésre alkalmas terület tíz százaléka parlagon hever.

Intézményesített földrablás Hajdú-Bihar megyében is | Magyar Hang

Fideszes potentátok és befolyásos városlakók jutottak termőterületekhez az állami földprivatizáció során ebben a megyében is.

Szintén óriási baj, hogy felszámoltuk az élelmiszeripart, ma már esélyünk sincs önellátásra. Példaként említhetném a cukorgyártás megszüntetését: termelés helyett Argentínából vesszük a cukrot, ki vagyunk szolgáltatva a világpiacnak. Továbbra is súlyos terhet jelent a bürokrácia.

– A falvak elnéptelenedése egész Európára jellemző. Ezt hazánkban, ahol a falvak infrastruktúrája évtizedek óta nem mutat javulást miként lehetne megállítani?
– Néhány éve részt vettem a Máltai Szeretetszolgálat hajléktalan családokat segítő programjában. Egy közel kihalt falvat, Tarnabodot élesztettük fel. Az oda költöző családok kaptak vető burgonyát, hogy azzal vágjanak bele a konyhakertbe. Az első évben megették a vetésre szánt krumplit, amiért én nagyon leszidtam őket. Ez hatott, mert a többségük megértette végül, hogy ha elvetik, négy hónap múlva tízszer annyi krumplijuk lesz. Azóta sertéstartással is kísérleteznek, több-kevesebb sikerrel. De az egyértelműen látszik, hogy a földműveléssel ma is megoldhatók a kenyérgondok.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/8. számában jelent meg, 2019. február 22-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/8. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,477lájkolóTetszik
2,297követőKövetés
16,223feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Ugrás a mély vízbe – Magyar Hang-ajánló

Interjú György Péterrel, Ungváry Krisztiánnal, Rékasi Károllyal és Zsigmonddal, valamint a Fridays for Future hazai szervezőivel. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Van, ahol már nem csak álom az „energiacella”

Először tesztelték élesben az amerikai haderő új drónelhárító fegyverrendszerét. Ezzel „lőtték le” az iráni pilóta nélküli repülőgépet.

Civiliáda