A bíróság megsemmisítette a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyét

A bíróság megsemmisítette a Déli körvasút környezetvédelmi engedélyét

Épül az új vasúti híd Budapesten

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megsemmisítette a Fővárosi Törvényszék a Déli körvasút nevű, egymilliárd euróba kerülő projekt környezetvédelmi engedélyét, és új eljárásra kötelezte a hatóságot és az alperes Budapesti Fejlesztési Központot valamint a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-t. A hírről beszámoló Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) emlékeztetett, ez az a projekt, amely teherforgalmi korridort akart kialakítani Budapest belsejében. Mint írták, a bíróság súlyos hiányosságokat állapított meg az eljárásban.

A tervezett Déli körvasút környezetvédelmi engedélye ügyében egy civilszervezet, illetve egy magánszemély indított bírósági eljárást a Pest Megyei Kormányhivatal ellen azért, hogy semmisítsék meg az engedélyt. A bíróság ítéletében a felpereseknek adott igazat, így a környezetvédelmi engedélyezési eljárást a hatóságnak újból le kell folytatnia.

Az ügyben a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) is közleményt adott ki. Azt írták, a NIF és a Budapest Fejlesztési Központ is a bíróság döntésének eleget téve minden tekintetben közreműködnek az újrainduló eljárásban. – Biztosak vagyunk benne, hogy a megismételt eljárásban sikerül bizonyítani, hogy a fejlesztés haszna környezet- és klímavédelmi szempontból összességében lényegesen nagyobb, mint amennyi a negatív hatása, hisz a vasúti közlekedésből származó környezeti terhelés mérséklésére és kompenzálására megfelelő intézkedések történnek, akár az építkezés idejét, akár a beruházás végleges elkészültét követő időszakot tekintjük – írták.

Tudatták azt is, hogy az eredeti környezeti hatásvizsgálati eljárás még a tervezés korábbi fázisában történt, most azonban már a kiviteli tervek készülnek és a közbeszerzési eljárás nyomán hatályos a kivitelezői szerződés is, így lényegesen pontosabb adatok szolgáltathatók.

A Déli Körvasút fejlesztésének alapvető célja, hogy lényegesen sűrűbben járhassanak az elővárosi és a távolsági személyszállító vonatok ezen a szakaszon Buda és Pest, a budai és a pesti agglomeráció, illetve az itt épülő három új vasútállomás között. A VEKE szerint viszont az alapkoncepció a hibás. Szerintük nagy hiba a teherforgalmat a lakóövezetekbe terelni, amely ráadásul – megfogalmazásuk szerint – minden létező uniós forrást elnyelne más projektek elől az elkövetkezendő évtizedben.