A Magyar Orvosi Kamara honlapján megjelent közlemény kissé árnyalja a szervezet abortuszszabályozás-módosítással korábban kifejtett véleményét. Mint lapunk is megírta, a Népszava megkeresésére Böszörményi-Nagy Géza, a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke azt mondta, „mind a beteg érdekében, mind etikai szempontból támogatjuk ezt a változást”.
A kérdésre, hogy megítélése szerint az orvosnak szabad-e nyomást gyakorolnia az amúgy is krízishelyzetben lévő páciensére, Böszörményi-Nagy Géza azt válaszolta, „semmiképpen nem kell nyomást gyakorolnia, de az orvosnak el kell látnia minden olyan információval, amely segíthet a döntésében. Tehát az információátadásnak az orvos részéről ilyen mértékűnek és minőségűnek kell lennie”.
Az újabb közleményben az MTI szerint arról írnak, hogy az új szabály a meglévő protokollt érdemben csak adminisztratívan módosítja, eddig is szükséges volt a magzat életjeleiről meggyőződni, arról a terhes anyát tájékoztatni. Úgy fogalmaznak, "az abortusz és a magzati élet védelme, a női méltóság és önrendelkezés fontossága összetett, bonyolult társadalmi, filozófiai kérdés, melynek leegyszerűsítése és politikai térbe emelése csak árt minden érintettnek."
Ezért sajnálják - írták -, hogy az új rendelkezés megjelenését társadalmi vita, szakmai egyeztetés ezúttal sem előzte meg, és jelezték: a MOK nyitott egy meginduló párbeszédben az orvosi és orvos-etikai szempontok képviseletére. Közleményükben egyben utaltak arra is, hogy - nem csökkentve a kérdés jelentőségét - az egészségügy számos egyéb területe igényel azonnali figyelmet és mielőbbi beavatkozást.