Donáth Anna a Momentum új elnöke

Donáth Anna a Momentum új elnöke

Donáth Anna (Donáth Anna / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Momentum Mozgalom a mai napon megtartotta elnökségi tisztújító küldöttgyűlését. A küldöttek döntésének értelmében a Momentum következő elnöke Donáth Anna lesz – jelentette be a párt vasárnapi, Magyar Hanghoz eljuttatott közleményében.

Mint írták, Donáth Anna 2016 óta a Momentum oszlopos tagja, 2018-tól 2020ig a párt alelnöke volt, 2019 májusa óta pedig a párt Európai Parlamenti képviselője. Donáth Anna mandátuma jövő nyáron jár le.

Arra a párt közleménye ugyanakkor nem tért ki, hogy a politikusnak hány szavazattal sikerült győzedelmeskednie.

A politikus közösségi oldalán köszönte meg a támogatást. Mint írta, „a következő fél évben sok munka vár ránk, hiszen erős, az emberek érdekei mellett határozottan kiálló és szerethető Momentum nélkül ugyanis nincs kormányváltás. Amire égető szükség van, hiszen az ország nem engedhet meg magának újabb négy év fideszes kormányzást. A következő választás ugyanis sorsdöntő. Nem hagyhatjuk cserben Magyarországot, hiszen ez a mi hazánk is”.

Miért volt szükség új elnökre?

A Momentumban azért volt szükség új vezető választására, mert Fekete-Győr András, a korábbi pártelnök a miniszterelnök-jelölti előválasztás első fordulójában nemcsak, hogy utolsó lett, de mindössze a szavazatok 3,39 százalékát tudta megszerezni. Ezt követően ugyanis Fekete-Győr András bizalmi szavazást kért a Momentum küldöttgyűlésétől, ám a döntéshozó szerv amellett döntött, hogy új vezetéssel kell belevágni a választási kampány következő szakaszába. 

Az elnöki posztért ketten indultak az újdonsült elnökön kívül: Orosz Anna ügyvezető elnök, Újbuda alpolgármestere, illetve Hollai Gábor, aki a XVI. kerületben dolgozik önkormányzati képviselőként. 

Több momentumos politikus is gratulált Donáth Annának megválasztásához vasárnap este.

Fekete-Győr András például úgy fogalmazott: „Hatalmas gratuláció Donáth Annának és persze a másik két jelöltnek, Orosz Annanak és Hollai Gábornak is, akik megmutatták, hogy milyen egy demokratikus, alternatívákat felmutatni képes erős és stabil közösség! A Momentum megérett az újabb sikerekre! Köszönöm nekik! Hajrá Anna, mindenben támogatni foglak!”.