Drámaian zuhant a születésszám Magyarországon

Drámaian zuhant a születésszám Magyarországon

Újszülött csecsemő (Forrás: Pixabay)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az előzetes adatok szerint novemberben 7040 gyermek született, és 10 220-an haltak meg. 2021. december és 2022. november között a születések száma 5,2, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 7,6 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t.

Idén novemberben 7040 gyerek született Magyarországon, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal, 878-cal kevesebb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ugyanakkor 10 220-an haltak meg, 35 százalékkal, 5524-el kevesebben, mint 2021 novemberében. A természetes fogyás a tavaly novemberi 7826-tal szemben idén ugyanebben a hónapban 3180 volt.

A KSH szerint a halálozás jelentős csökkenéséne oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának tavaly novemberi magas bázisértéke. A járvány előtti utolsó év, 2019 azonos időszakához képest viszont 1,3 százalékkal, 133-al többen haltak meg.

A statisztikai adatok szerint 2021 decembere és 2022 novembere között 88 118 gyermek született, 5,2 százalékkal, 4794-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január-novemberében 5,7 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, ezen belül január-áprilisban 11, augusztus-novemberben 8,4 százalékkal csökkent, május-júliusban pedig 4,1 százalékkal nőtt a születések száma 2021 azonos időszakához viszonyítva. Az év első tizenegy hónapja közül kilencben tehát jóval alacsonyabb volt a szám az egy évvel korábbinál, a visszaesés mértéke súlyosnak tűnik.

Ez megmutatkozik a teljes termékenységi arányszámban (azt jelzi, hogy egy nő élete folyamán átlagosan hány gyereket szül) is, amelynek egy nőre becsült értéke 1,52 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,58-hoz képest. 

2021. december és 2022. november között 139 324-en haltak meg, 11 százalékkal, 16 969-cel kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. A halálozások száma ez év január-novemberében 12 százalékkal esett vissza, ezen belül januárban 4,4, március-júniusban 21, szeptember-novemberben pedig 16 százalékkal csökkent, míg februárban 4,9, július-augusztusban 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ezekben a számokban a járvány visszaszorulásának hatása is látszik még. 

Házasságot 3177 pár kötött, ez 18 százalékkal, 686-tal kevesebb a tavaly novemberinél. Tavaly december és idén november között 65 573 pár kötött házasságot, ami 7,6 százalékkal, 5411-gyel kevesebb a megelőző 12 havinál. Az idei év január-novemberében 9,5 százalékkal csökkent a házasságkötések száma, ezen belül január-áprilisban 10, június-novemberben 11 százalékkal kevesebb, májusban pedig 3,6 százalékkal több esküvőt regisztráltak, mint 2021 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,4 halálozás jutott. Az élveszületés 0,5, a halálozás 1,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2020 decembere és 2021 novembere között, ennek következtében a természetes fogyás 1,2 ezrelékponttal 5,3 ezrelékre mérséklődött. Ezer élveszületésre 3,6 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal több, mint a megelőző 12 hónapban. A házasságkötési arányszám 6,8 ezrelék volt, 0,5 ezrelékponttal kevesebb, mint az egy évvel korábbi időszakban – olvasható a közleményben.