„Ehhez nem tudom adni a nevemet” – otthagyja a Kétfarkúakat az országos hálózatfejlesztőjük

„Ehhez nem tudom adni a nevemet” – otthagyja a Kétfarkúakat az országos hálózatfejlesztőjük

Fotó: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Facebook-oldala

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt körüli belső feszültségek odavezettek, hogy otthagyja őket eddigi országos hálózatfejlesztőjük, Gráf Tamás – értesült a Magyar Hang több forrásból, de beszámolt róla a Magyar Narancs is. Úgy tudjuk, az érintett ezt maga jelezte a közösség felé, és döntését azzal indokolta, hogy „a tagság a társelnökök felmondásával kapcsolatos zsarolásnak köszönhetően megszavazta, hogy a XII. kerületben koordináltan induljunk a DK-val. Én ehhez nem tudom adni a nevemet, ez nem az a kutyapárt, amiért itt vagyok”. Gráf nyilvános MKKP-s Facebook oldalán már „Ex-Országos Hálózatfejlesztőként” hivatkozik magára.

Telefonon értük el Gráf Tamást, aki lapunknak megerősítette, hogy távozik az országos hálózatfejlesztői pozícióból, mindezt pedig a XII. kerületi üggyel összefüggésben. Kérdésünkre elmondta azt is, valóban zsarolásként élte meg a helyzetet: a tagság hozott egy döntést arról, hogy nem támogatja a koordinált indulást, majd az elnökök a lemondásukat belengetve érték el, hogy megváltoztassák ezt. 

A Kétfarkú Kutya Párt körül az elmúlt napokban igen nagy volt a turbulencia: először vasárnap Kovács Gergő bejelentette, hogy mégsem indulnak a XII. kerületben, mert a tagság leszavazta, hogy részt vegyenek az előválasztáson, majd pár órára rá kiderült, hogy Kovács és Döme Zsuzsanna belengették, lemondanak a párt társelnökségéről. A kialakult helyzet miatt hétfő estére rendkívüli taggyűlést hirdettek, és az erről szóló meghívóban Nagy Dávid pártigazgató egyenesen úgy fogalmazott: „Aki B tervvel érkezik, az inkább ne jöjjön. Aki szerint ennek a 3 hónapnak neki lehet menni Suzi és Gergő nélkül, az ne jöjjön. Aki nem tudja elfogadni, hogy Gergő döntése nem szimpla sértettségből és pozícióvágyból fakad, hanem valós félelem áll mögötte a párton belüli támogatottsága kapcsán, hogy van-e értelme bármit is csinálnia évekig következetesen, az ne jöjjön.” A rendkívüli taggyűlésen végül nagy többséggel megerősítették a párt eddigi elnökségének és társelnökeinek a mandátumát – 54 igen, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással szavaztak Kovácsék mellett –, illetve a tagság megszavazta, hogy vegyenek részt a XII. kerületi előválasztáson.

Így néz ki az előválasztási megállapodás

De mi is az a megállapodás, ami Gráf Tamásnál kicsaphatta a biztosítékot, és ami miatt koordinált indulást emlegethet a DK-val? A Kétfarkú Kutya Párt hétfőn, még a rendkívüli taggyűlés előtt posztolt arról, hogy milyen feltételei lennének az ellenzéki előválasztásnak. Leszögezték: ők eddig soha nem gondolkoztak előválasztáson, de társelnökük ezúttal olyan feltételeket szabott a hagyományos ellenzéki pártoknak, amelyek más helyzetet vetítettek előre. – Sem közös lista, sem bizottsági helyek, sem más nem jött szóba – hangsúlyozták. – Győzelem esetén az egyéni körzetek kétharmadában (8 helyen) és a polgármesteri helyért kizárólag az MKKP indított volna jelöltet, a többi párt gyakorlatilag levonult volna a pástról. Ez a testület MKKP-s többségét is adhatta volna. Nem lett volna ott a logójuk a kutyapártos jelöltek neve mellett és fordítva, nem kellett volna együtt kampányolni. A körzetek egyharmadában (4 helyen) a Demokratikus Koalíció és a Momentum döntött volna a jelöltekről, de erről szerencsére beszélnünk sem kellett volna velük – fejtették ki.

Véleményük szerint a XII. kerületben ezzel úgy tudnák ideális esetben legyőzni a Fideszt, hogy sem az összefogás, sem a közös lista nem valósulnak meg, „nem kell bizottsági helyekről alkudozni – és végül lehúzni magunkat a WC-n”. – Egyszerűen egy előválasztáson való indulást követően elindulunk saját néven, saját értékekkel a választáson is – hátunk mögött egy, a hagyományos ellenzék felett aratott győzelemmel. Gergő és az elnökség úgy gondolta, egy ilyen, gyakorlatilag a „győztes mindent visz” jellegű előválasztás merőben eltér az eddig látott alkuktól a füstös szobákban. Győzelme esetén egy tisztán kutyapártos többségű testület élén vezethetné a kerületet, megmutatva nagyban mindazt, amit kicsiben hosszú évek óta építünk – vélték. 

Még fotózkodást se engedtek más pártokkal

Az biztos, hogy a Kutya Párt mindig is kínosan ügyelt arra, nehogy belesimuljon és részévé váljon az ellenzéki együttműködésnek. Például amikor az V. kerületben a Momentum beállt a kétfarkúak addigi jelöltje, Juhász Péter mögé, a párt inkább úgy döntött, hogy a továbbiakban nem támogatja őt. Ezt akkor Kovács Gergő azzal indokolta: azt kérték a politikustól, hogy ha MKKP-s jelölt, akkor ne nagyon kampányoljon együtt ellenzéki politikusokkal, „mert mi szeretnénk ezektől a pártoktól továbbra is megtartani a távolságot”. Ebben a helyzetben az tűnt számukra a legjobb megoldásnak, ha Juhász Péter függetlenként folytatja, „hiszen nyilván nem várható el egy olyan ellenzéki jelölttől, akit sok ellenzéki párt támogat, hogy ne is mutatkozzon velük”. Erre Juhász úgy reagált: röhög, mert ilyet egyébként még nem látott, de neki eleve kényelmesebb az is, ha nem lesz rajta a Kutyapárt listáján, olyan szabályokat kellett volna máskülönben elfogadnia, hogy nem fotózkodhat olyanokkal, akik politizálnak. – Így csinálni egy kampányt viszonylag nehéz lenne – értékelt.

Lapunk a Kutya Párt válsága kapcsán elemzőket is kérdezett. – A Fidesz stratégiájának sikerességét mutatják azok a viták, amelyek az ellenzéki pártok együttműködésével kapcsolatosak. Az MKKP mostani, párton belüli vitái is ebbe a sorba illeszkedhetnek – mondta László Róbert, a Political Capital munkatársa. Ember Zoltán politikai elemző, az Iránytű Intézet munkatársa pedig arról beszélt, érdekes helyzet, mert a feszültségek egy párton belül általában akkor törnek felszínre, amikor azadott politikai erőnek rosszul megy, ehhez képest az MKKP jelenleg támogatottsága csúcsán van. A teljes beszélgetés a szakértőkkel itt olvasható.