Főpolgámester-helyettes: januárban 9 milliárdnyi rezsiköltséget takarítottak meg három területen

Főpolgámester-helyettes: januárban 9 milliárdnyi rezsiköltséget takarítottak meg három területen

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Fővárosi Önkormányzat a három nagyfogyasztású közszolgáltatásában – a közvilágításban, az ivóvíz-szolgáltatásban és a közösségi közlekedésben – januárban mintegy kilencmilliárd forintot takarított meg azzal, hogy napi áron vásárolta a villamosenergiát – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes az MTI szerint egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Kiss Ambrus emlékeztetett rá: ősszel finanszírozhatatlan ajánlatokat kaptak a villamosenergia-beszerzésre, ezért úgy döntöttek, nem szerződnek le hosszútávra, hanem napi áron vásárolják meg a főváros működtetéséhez szükséges villamosenergiát.

Mint mondta, tavaly az ivóvíz-szolgáltatás és a közösségi közlekedés esetében 300 forint/kWh, a közvilágítás esetében 462 forint/kWh szerepelt az ajánlatokban, ehhez képest januárban az ivóvíz-szolgáltatásnál 77, a közvilágításnál 117, a közösségi közlekedésnél 138 forint/kWh áron vásárolt a főváros. 

Hozzátette: a Budapest-modell működött, a rendszerhasználati díj és áfa nélkül a három nagyfogyasztó esetében januárban kilencmilliárd forintot takarítottak meg, a közvilágításnál körülbelül négymilliárd, az ivóvízszolgáltatásnál 1,5 milliárd, a közösségi közlekedésnél 3,5 milliárd forintot takarított meg a főváros.

Kiss Ambrus elmondta azt is, átlépték a százezer vendégéjszakát az ukrán menekültek ellátásában. Mint mondta, a főváros több helyen szállásol el ukrajnai menekülteket, jelentős részük Kárpátaljáról származik. A főváros segít nekik beilleszkedni, támogatja munkaerőpiaci integrációjukat, iskoláztatásukat.

Közölte azt is, meghaladta a 15 ezret a benyújtott lakásrezsi-támogatási kérelmek száma. A benyújtott kérelmek 90 százaléka érvényes, 10 százalékuknál hiánypótlásra van szükség – jegyezte meg Kiss Ambrus. A havi 4 ezer, évi 48 ezer forintos támogatást a rászoruló háztartások, valamint azok a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő budapestiek kaphatják, akik öregségi nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülnek, ellátásuk havi összege azonban alacsonyabb, mint a létminimum körül meghatározott havi 100 ezer forintos küszöbérték. Az ezt meghaladó, de havi 170 ezer forintnál alacsonyabb összegű ellátásban részesülő budapestiek havi 2 ezer forint – évi 24 ezer forint – támogatásban részesülhetnek.

A Telex tudósítása szerint az is elhangzott, hogy megszűnhet öt jegy, illetve bérlettípus, és tovább emelné – 1500 forintról 2200 forintra – a leginkább turisták körében népszerű, a reptér és a belváros között közlekedő 100E buszjegy árat a BKK.