Fudan egyetem még nincs, de a Fudan Alapítvány főigazgatója már megvan

Fudan egyetem még nincs, de a Fudan Alapítvány főigazgatója már megvan

Magyar- uniós zászlók a Fudan egyetem tervezett helyszínén (Forrás: Demokratikus Koalíció)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Főigazgatóval bővült a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány gárdája, miután az eddigi kuratóriumi elnök, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter mellé nemrég kinevezték Bertáné Dr. Bényi Krisztinát – írja a Hvg.hu bírósági végzésre hivatkozva.

A változtatást az alapítvány kuratóriuma kezdeményezte október 8-án, a változásbejegyzési kérelmet pedig október 18-án hagyta jóvá végzésében a Fővárosi Törvényszék – derül ki a hivatalos iratokból.

Mint írják, a fenntartó alapítványnak egyelőre nincs mit fenntartani, mivel a kínai egyetem budapesti kampusza nem létezik: a kormány népszavazást ígért róla – Karácsony Gergely főpolgármester el is indított egyet –, de ettől függetlenül készítik elő a beruházást.

A portál megjegyzi: Bertáné Dr. Bényi Krisztina neve aligha cseng ismerősen a felsőoktatás területén, mivel nincs is köze az egyetemi szférához. Viszont dolgozott a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, majd a megyei kormányhivatalban, 2015-től a Miniszterelnökségen, ahol előbb főosztály-vezető volt, majd Kósa Lajos tárca nélküli minisztersége idején titkárságvezetői posztot töltött be. Bertáné 2018-2020 között a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkár volt.

Bertánénak és Palkovicsnak egyelőre dönteniük aligha kell gyakran, hiszen az alapítvány fő feladata a Fudan Hungary Egyetem fenntartása – hasonlóan a „modellváltó” egyetemek alapítványaihoz –, ám az egyetem még nem működik. Az építkezést sem kezdték el, így nincs is mit fenntartani. Viszont a közérdekű vagyonkezelő alapítvány államtól kapott vagyona 600 millió forintra rúg, illetve 13,2 milliárd forint értékű állami ingatlant is kapott, ezzel a kuratórium gazdálkodhat, vállalkozhat.

Az ügy kapcsán a Facebookon szólalt meg Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, frakcióvezetője. 

– Orbánék továbbra sem nyugszanak a kínai titkosügynök-lerakat egyetem ügyében. Most egy strómant neveztek ki a Fudan alapítvány élére: Bertáné Dr. Bényi Krisztinát, akinek olyan nagy tapasztalata van a felsőoktatásban, hogy korábban a miniszterelnöki hivatalban, aztán meg Kósa Lajos titkárságvezetőjeként dolgozott. Nyilván kell valaki, aki majd a végén elviszi helyettük a balhét – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Mint hozzátette, ő nem azért vállalta Kövér László házelnök és a Fidesz 10 milliós büntetését, hogy tétlenül nézze, ahogy Orbánék kiárusítják Magyarországot a Kínai Kommunista Pártnak.