Gyurcsány Ferenc: A kormánytól el kell köszönni, „így vagy úgy”

Gyurcsány Ferenc: A kormánytól el kell köszönni, „így vagy úgy”

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Primitívek – ennyit írt Gyurcsány Ferenc egy olyan fotó fölé, amelyen Orbán Viktor, Kósa Lajos, Kövér László, Németh Szilárd és Rogán Antal szerepel.

A Demokratikus Koalíció elnöke legfrissebb – ezúttal nem tőmondatokból álló – posztjában azt fejtegette, hogy mitől erős a nemzet. Hiszen „Orbán kormánya szerint a nemzet megtartó ereje azon múlik, hogy egyre többen legyünk”. Fontosnak nevezte persze ő is az ország területét vagy éppen lakosságát, azonban ez nem minden. Ráadásul itthon a kormány a saját állítása szerint család- és gyerekbarát, ehhez képest – sorolta a politikus – a koraszülöttek mentőjébe nincs gázolaj és ápoló, kevés a bölcsőde, nincs elegendő tanár, aki marad, annak nincs önállósága. Nem adnak számítógépet, tabletet minden gyereknek, nincs jó minőségű, olcsó étkezés az iskolákban, alig vannak ingyenes választható délutáni kurzusok, szabadon szerveződő körök, társaságok, kis helyi mozgalmak.

– Intellektuális silányság, törzsi, primitív gondolkodás azt hinni, hirdetni, hogy a nemzet ereje elsősorban tagjainak számosságából ered – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, kiemelve, hogy a „tényezők minősége fontosabb lehet mint mennyisége”. Ezt pedig nem érteni, nem egyszerűen kiábrándító, „az azt mutatja, hogy az egykori Bibó kollégista fiúk alkalmatlanok egy mai társadalom vezetésére”.

A DK elnöke szerint tehát el kell tőlük köszönni, „így vagy úgy”. Bejegyzését azzal zárta, hogy nekik pedig készülni kell.

Címkék: Gyurcsány Ferenc