Gyurcsány Ferenc az Európai Bizottságot bírálja az Index kapcsán

Gyurcsány Ferenc az Európai Bizottságot bírálja az Index kapcsán

Az Index felmondásukat benyújtó munkatársai 2020. július 24-én (Fotó: Bődey János)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mit totojázik az Európai Bizottság? – ezt a kérdést tette fel az európai intézményeket ritkán bíráló Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke el is ismerte, hogy kevés erősebb támogatója van a közös európai eszmének, mint a pártja, de „a támogatás nem vakság és némaság”.

Az ellenzéki politikus arra utalt, hogy az Európai Bizottság évek óta vizsgálja a magyar sajtószabadság helyzetét. Mondhatná, hogy dicséretes, alapos munka, de szerinte nem az. – Politikai alibizés. Hogy ne kelljen semmit se mondaniuk, és végképp, semmit se tenniük. Taktikáznak, játszanak – írta.

Gyurcsány Ferenc szerint semmit nem ér semmilyen magasztos elvi szöveg, ha abból nem következik cselekvés. – Ebben az ügyben az Európai Bizottság árt a közös ügynek, mindazoknak, akik hisznek a hangoztatott elvekben és küzdenek azokért – írta. Majd rátért konkrétan az Index ügyére, azt a kérdést feltéve, „hány lapot, intézményt, fórumot lehetetlenítsenek még el Magyarországon, hogy világos beszédre és cselekvésre szánják el magukat Brüsszelben?”.