Gyurcsány Ferenc: Ez már régen nemcsak egy párt

Gyurcsány Ferenc: Ez már régen nemcsak egy párt

Gyurcsány Ferenc a DK rendezvényén (Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Ocsúdás után együtt” – ezzel a mondattal jelentkezett hosszú hetek után ismét a Facebookon Gyurcsány Ferenc, amikor a Demokratikus Koalíció szabadtéri rendezvényéről osztott meg fotókat. Azt is hozzátette, hogy „ez már régen nemcsak egy párt”, hanem „sok, egymás társaságát is kereső ember, akik hasonlóan gondolkodnak nekünk fontos dolgokról”.

A Demokratikus Koalíció elnöke az utóbbi hetekben érdemben nem nyilvánult meg politikai kérdésekben, közösségi oldalán is csak a majálisozásáról, illetve május első vasárnapján az anyák napjáról emlékezett meg.

Az ellenzék számára kudarcot jelentő április 3-i országgyűlési választás óta a nyilvánosság előtt egy igazán emlékezetes megjelenése volt, amikor pártja politikai tanácskozásán mondott egy hosszú, több mint egy órás beszédet. Akkor mondta például azt, hogy „olyan a földön nincs”, hogy egy alapvetően baloldali centrumú politikai közösség jobboldali jelöltet választ, „ez a választók lelkének, álmának elárulása”. Illetve tovább ekézve Márki-Zay Pétert, a közös miniszterelnök-jelöltjüket, kitért arra is, hogy „ha egy leendő miniszterelnök-jelölt ambíciója az ellenzék leváltása, amelynek élén győzni kellene, akkor azt öngyilkosságnak hívják”. Ott hangzott el az is, amikor a gyurcsányozást megmagyarázta, szerinte ugyanis azt jelenti, hogy „az istennek nem akar elmenni, itt van és küzd és csinálja”. – Ne védekezzetek, akarjatok Gyurcsányok lenni – szólította fel egyúttal követőit.