Magára hagyta az erdőben idős, beteg édesanyját

Magára hagyta az erdőben idős, beteg édesanyját

Magára hagyta az erdőben idős, beteg édesanyját, hogy meghaljon (Fotó: ügyészség.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Somogy Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal a külföldi állampolgár terhelttel szemben, aki idős, beteg hozzátartozóját kitette, majd ott hagyta a Somogy vármegyei Pusztakovácsi külterületén – számolt be róla az ügyészség honlapján pénteken. 

A vádirat lényege szerint az ötvenes éveiben járó, munkanélküli vádlott 2022 nyarától albérletekben élt édesanyjával, megélhetésüket a sértett nyugdíja biztosította. Az idős nő egészségi állapota 2022 augusztusától jelentősen megromlott, csípőműtétjét követően korlátozottan, járókeretet, valamint kerekesszéket használva, segítséggel tudott csak közlekedni. A férfi az albérletekben való tartózkodásuk során rendszeresen fogyasztott alkoholt, ittasan többször kiabált a sértettel, továbbá esetenként bántalmazta. A vádlott 2022 októberében a második bérleményből úgy távozott személygépkocsijába tett személyes holmijukkal a sértett társaságában, hogy azt előzetesen nem közölte a főbérlővel. A férfi az ellátásra szoruló sértettel több napon keresztül a környéket járta, a hideg idő ellenére mindvégig a járműben tartózkodtak, abban is aludtak.

A terhelt a napokig tartó autózást követően, Pusztakovácsi külterületén, egy elhagyatott erdős részen a járműből legyengült édesanyját kirakta, ruhákat terített rá, járókeretét a sértett által el nem érhető távolságra dobta, majd a magáról gondoskodni nem tudó idős nőt a sorsára hagyta. A sértett kihűlés következtében hunyt el, testét halála után, napokkal később találták meg. A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Címkék: gyilkosság