Márki-Zay Péter: Matt kilenc lépésben

Márki-Zay Péter: Matt kilenc lépésben

Márki-Zay Péter (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ellenzéki összefogás mikéntjét latolgatja Facebook-bejegyzésében Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom egyik alapítója. Mint írja, Orbán Viktor 10 éve egy olyan sakkfeladvány elé állította az ellenzéki pártokat és a korrupcióellenes pártonkívülieket, amelyet mindeddig nem tudtak megoldani. Igaz, 2019-ben már számos településen megvalósult a teljes ellenzéki összefogás, ami irányt mutatott a megoldáshoz. A politikus szerint azonban a 2022-es országgyűlési választásokon mindez még nem lesz elég.

A feladványnak azonban van megoldása, és felsorolja azt a kilenc lépést, amelyeket meg kell tenni ahhoz, hogy 2022-ben akár kétharmados győzelemmel is meg lehessen szabadulni „a korrupt bűnözőktől”.

Az első lépés a közös jelöltek állítása. Szerinte óriási jelentősége van annak, hogy két hete a pártok megállapodtak, nem indítanak többé egymás ellen jelölteket a választáson. A második teendő, hogy a miniszterelnök-jelölt kiválasztásához előválasztást kell tartani a 106 körzetben. Épp Hódmezővásárhely esete bizonyítja, hogy nincs nyerhetetlen körzet – írja a politikus. – Ha lesz 106 előválasztás, az minden ellenzékit mobilizál, megismerteti a jelölteket, kiszűri az önjelölteket és az esélytelen pártjelölteket egyaránt. A Párbeszéd, az MSZP és a Jobbik már elfogadta ezt a pontot is, és a többi párt tagjai közül is sokan támogatják – teszi hozzá.

A harmadik pont a közös lista: kutatások szerint egy közös lista akár több százaléknyi többlet-szavazatot jelent az ellenzék győzelméhez, egyszerűbb kommunikálni, a pártokkal szemben egyáltalán nincs elutasítottsága, ezért még a független jelölteket is befogadja. Ennek megvan az az előnye is, hogy pontosan olyan felállással indulnak, mint a Fidesz, így a kormányzó párt nem tud ellene törvényt hozni.

A pártok nyilatkozatukban megerősítették, hogy egyetlen közös programmal indulnak majd 2022-ben. A V21 és az L1 (ELlenzéki EGYüttműködés) szakemberei pedig valamennyi párt részvételével elkezdték a munkát. Az ellenzéki közös minimum Márki-Zay szerint olyan vonzó alternatívát kínál a választóknak, amire még a fideszes szavazók jelentős része is át fog szavazni. Ilyen ügy lehet például az euró bevezetése, csatlakozás az EU-ügyészséghez, szabad tankönyvválasztás, független bíróságok, pártatlan közmédia, tisztességes közbeszerzések, ellopott nemzeti vagyon visszaszerzése, ügynökakták nyilvánossága, vagy a kerítés megőrzése.

Az ötödik pont szerint a közös miniszterelnök-jelölt mögé valamennyi pártnak be kell állnia. Úgy látja, erre a feladatra több alkalmas jelölt van, de legnagyobb eséllyel egy több párt által is támogatott, még a Fidesz által nem ismert és ezért nem letámadott, az eddig bizonytalan jobboldaliakat is megnyerő személy győzhetné le Orbán Viktort.

Óriási jelentőségűnek tartja, hogy nem lehet többé Gyurcsánnyal riogatni, mert a DK elnöke jelezte, hogy nem vállal vezető közjogi szerepet, csak saját pártját fogja irányítani. Szerinte csak a Gyurcsány Ferencet támogatók és elutasítók együtt tudják leváltani Orbánt. (A témáról egyébként a volt miniszterelnök a Facebookon is posztolt, ugyanakkor a HVG-nek meglebegtette azt a lehetőséget, hogy felesége, Dobrev Klára lesz a miniszterelnöki előválasztáson a DK jelöltje.)

A győzelemhez vezető út hetedik lépése, hogy minden szavazókörben két szavazatszámlálót kell kiállítani – véli Márki-Zay. Itt a pártok a civilek segítségére szorulnak, számításai szerint ugyanis több mint húszezer önkéntesre van szükség, miközben a kisebb településeken különösen nagy a félelem, sokan nem mernek nyilvánosan ellenzéki szerepet vállalni.

https://www.facebook.com/markizaypeter/posts/627176487989673?__tn__=K-R

Nyolcadik lépésként ellenzéki MTI-t javasol, hogy eljusson „az igazság minden faluba”. A szabad városok együttműködése és médiafelületei ugyanis kiemelkedő fontosságúak a valódi hírek eljuttatásában a környékbeli településeken élőkhöz is. 

Végezetül azt javasolja, hogy most legyen valóban elszámoltatás. Ezt már a 2022-es választás előtt minden pártnak meg kell ígérnie, győzelem esetére. – Amennyiben az elszámoltatás elmarad, akkor csak idő kérdése, és korlátlan anyagi és médiahatalmukkal visszaélve, pozíciójukba bebetonozott embereikkel a Fidesz-maffia visszaszerzi politikai hatalmát, és hazánk végleg elköszönhet Európától – zárja posztját a politikus.