HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra „A berlini fa...

„A berlini fal leomlása után mintha elveszett volna az érdeklődés”

HIRDETÉS

Nagyjátékfilmeseknél ritkábban látható mostanában az a fajta kreatív merészség, mint a rövidfilmet készítőknél – erről beszélt lapunknak Mathieu Lericq. A Kino Visegrad képviselője a New Era – New Adventure fórumra érkezett, ahol közép-európai civil szervezetek képviselői ismerkedhettek meg, illetve kaphattak marketingtanácsokat filmesektől. Az eseményen, aminek lapunk sajtópartnere volt, a fesztiválok fontossága mellett a lengyel és román moziról is kérdeztük Lericq-et.

HIRDETÉS

– Miért jött létre a Kino Visegrad?
– A szervezetet 2014-ben alapította egy cseh filmes, Markéta Hodoušková. Franciaországban élt már több éve, és arra kellett rádöbbennie, hogy nagyon kevesen foglalkoznak a kelet-közép-európai produkciók népszerűsítésével. A berlini fal 1989-es leomlása után mintha valamiféle érdektelenség uralkodott volna el a nyugaton azzal kapcsolatban, mi történik ezekben az országokban. Legalább két fő célja volt a Kino Visegradnak. Az első, hogy a visegrádi országok termése egyáltalán eljusson a francia közösséghez. Ennek érdekében havonta szerveztünk vetítéseket a párizsi mozikban, időnként pedig más francia településeken is. Sajnos a rendes, országos mozis terjesztést sokszor nem könnyű elintézni. A forgalmazók nem kapkodnak a kisebb kelet-európai országok filmjei után. Másodszor pedig szeretnénk kapcsolatokat kialakítani az itteni alkotókkal, főleg a szlovák, cseh, lengyel és magyar filmesekkel. Nemcsak hogy megismerjük őket, de a készülő filmjeik támogatásának érdekében is.

Egy érzelmes kép többet mond minden szónál | Magyar Hang

Mennyivel könnyebb megnyerni az embereket egy bántalmazásellenes kampányra, mint egy méhtartással foglalkozó civil szervezet ügyének? Mit tanulhat egy a borsodi szegénységben élőket segítő NGO a hallássérült gyerekekkel foglalkozóktól? Az egyik legfontosabb mindig a jó marketing. Személye válogatja, kinek a szívügye lesz a madárfigyelés, kinek a méhek vagy a leszakadó rétegek.

– Vannak, akik sikeresen törnek be nyugatra is, elég csak a kortárs román drámát említenünk. Mit tanulhatunk tőlük? Van valamiféle recept, amihez érdemes nyúlni?
– Valóban, az új évezred elején egy román újhullám kialakult, a népszerűségben pedig fontos szerepe volt a nagyobb fesztiváloknak. Hamar eljutottunk oda, hogy nemcsak egy izgalmas film hírére kapták fel a fejüket, de várták is, mivel fog előállni Corneliu Porumboiu, Cristian Mungiu vagy Cristi Puiu. Ami a románokat segítette, hogy kialakult egyfajta közösség: ezek az alkotók ismerték, segítették egymást. Érdekes, hogy a helyzet egyébként nem sokkal jobb ott sem, mint máshol Kelet-Közép-Európában. Anyagilag például a legkevésbé sincsenek könnyebb helyzetben, mint mások a régióban. És már kopogtat ott is az újabb generáció, akik szeretnének olyan jók lenni, mint a korábbiak, de már más utakban gondolkoznak; a román helyett nyugat-európai mintákat követve. Mindenesetre a román mozi valóban modellértékű, lehet onnan tanulni.

Megosztó fesztiválkedvenc és lebilincselő futballdokumentum a Román Filmhéten | Magyar Hang

Ritkán fordul elő ilyen, de ez annyira rossz volt, hogy vetítés közben kijöttem a teremből – fogalmazott egy magyar újságíró a Berlinale idején a fesztivál egyik botrányfilmje, az Adina Pintilie rendezte Ne érints meg! kapcsán. Az intimitásról kialakított társadalmi felfogásainkat megkérdőjelező alkotás megosztotta már az ismerősi kört is, akadtak bőven a mű erényeit taglaló hozzászólók.

– Mennyire fontosak a népszerűsítésben a nagyobb európai fesztiválok? Egy jó Cannes-i, berlini vagy épp velencei szereplés elég lehet?
– Ahhoz, hogy a közép-kelet-európai mozi közönségre találhasson, nagyon jól jönnek az ilyen szereplések. Persze, ha egy szlovén vagy cseh film díjat kap Karlovy Varyban vagy Cannes-ban, akkor könnyebb lesz az útja ezután. De nem koncentrálhatunk csak ezekre a nagy fesztiválra. Ha már a hasonló eseményekről van szó, fontos például felerősítenünk a hírét a kisebbeknek is.

– Valóban, ott van például a miskolci Cinefest, vagy épp a kolozsvári TIFF, ezeket a rendezvényeket pedig segíthetik az exkluzív vetítések, neves vendégek. A TIFF például Michel Gondry filmrendezőt hozta el idén.
– Pontosan, oda kell figyelnünk ezekre a fesztiválokra is. Főleg egy olyan időszakban, amiben vagyunk. Nagy a nyomás az alkotókon, talán a kapitalizmus vagy a marketing nyomására. Miközben a tehetséggel nem lenne gond, a filmes iskolák nagyon jó színvonalon működnek. Mégis, az a fajta kreativitás, ami rövidfilmeknél megjelenik, nagyjátékfilmeknél már kevesebbszer látható. Mintha muszáj lenne megkötni a kompromisszumokat, amikor egy fokkal előrébb lép az ember. Pedig Cannes a kreativitás alapján fog válogatni. Az egyediséget, a tömegtől való eltérést nézik, azt, hogy sikerült-e egy új nyelvet találni. Lehet, hogy valaki helyileg próbál ráhibázni a közönségigényre, vagy minél patetikusabb lenni, de nemzetközileg ez biztosan nem fog működni.

HIRDETÉS

– Mi a helyzet a lengyel filmmel? Ahogy látjuk, nagyon tarolnak mostanában az egyházról szóló, sokkoló filmek. Vegyük csak a tavalyi Klert, vagy Tomasz Sekielski filmjét a papi pedofíliáról.
– Az egyházon belüli szexuális visszaélések témája fontos most Lengyelországban, nem csoda, hogy filmes eszközökkel is reagálni kívánnak erre. Sokan kívánnak változást, a művek által kiváltott sokkhatás pedig segítheti ezt. Nem az az elsődleges itt, hogy „eladható” legyen a produkció máshol is, hanem hogy kapcsolódjon aktuális közéleti témához, és tovább alakítsa a közbeszédet. Viszont fontos kérdés, hogyan tudjuk a vitatémát a mozi nyelvére adaptálni. Az nem elég, ha csak egy üzenet átvitelére kívánjuk használni a filmet. Az újságírás erről szól, de a film nem szólhat csupán az információátadásról. Még a dokumentumfilm sem. A lengyel mozi egyébként jó helyzetben van. Vegyük csak Agnieszka Smoczyńska tavalyi drámáját, a Fugát, ami Cannes-ban mutatkozhatott be. Nagyszerű, gondolatébresztő film. Malgorzata Szumowska, Tomasz Wasilevski szintén. Vagy Jan P Matuszynski, akitől a The Last Family nagyszerű. A filmnél nemcsak az üzenet, de a forma is fontos, érdemes erre is figyelnünk.

Aki a lengyel katolikus egyházat támadja, az Lengyelországra emel kezet? | Magyar Hang

Ostrom alatt áll a lengyel katolikus egyház. Talán csak azért tűnik kissé indokolatlannak ez a kifejezés, mert a harcias retorikai fordulat eleve mintha azt sugallná, csupán a külső erők alantas támadásáról van szó, és a hierarchia tettei vagy éppen mulasztásai nem játszanak szerepet abban, hogy a nemzettudat egyik pillérének számító katolicizmus komoly válságkorszakát éli jelenleg Lengyelországban.

– Sokat foglalkozott a régi nagyokkal is, Andrzej Wajdával például. Hogyan tekintenek a klasszikus alkotókra a fiatalabb filmesek?
– Érdekes, ahogy az örökséggel birkóznak meg az újabb generáció tagjai. Hogyan kezeljék az 1989 előtti múltat? Nyilván, elutasítják a szabadsághiányos korszakot, de mi legyen az akkori nagyszerű munkákkal? Meglepetten hallgattam Matuszynskit vagy Wasilewskit, akik azt fejtegették nekem, hogy magasról tesznek Krzysztof Kieślowskira, Andrzej Wajdára vagy Krzysztof Zanussira, és ami érdekli őket, az az amerikai film. Miközben nyilván jól ismerik a lengyel nagyok klasszikusait is. A probléma, hogyan legyenek büszkék ezekre a munkákra, miközben hangsúlyozzák is, hogy ők már az új idők képviselői. Érdekes, hogy a román mozinál ilyet kevésbé tapasztalhatunk. Sosem hallottam legalábbis Mungiu-tól olyasmit, hogy elvetné Lucian Pintilie-t, mert 1989 előtt futott be. Inkább mentorként tekint rá. Ha a politikára nem is lehet büszke a filmes, a művészeti sikerekre annál inkább. A magyarok éppúgy. Elég csak Makk Károly, Fábri Zoltán vagy Kovács András filmjeit említenünk. Nem véletlenül futottak annak idején ezeknek a művészeknek a munkái is nagy sikerrel a Cannes-i Filmfesztiválon.

Krzysztof Zanussi: A gonosz nem banális, ezért félek tőle | Magyar Hang

Éter című filmjével érkezett Budapestre a lengyel film 80 éves mestere, Krzysztof Zanussi. A május közepétől a mozikban látható film lengyel-magyar koprodukció, a Laokoon Filmgroup gyártásában készült, és a filmalap is támogatta. A Vágta és a Védőszínek rendezőjét a kommunista cenzúráról és Az ember tragédiájáról is kérdeztük.

A Kino Visegrad és Kelet-Közép-Európa

Pálfi György Szabadesését, Mundruczó Kornél Fehér Istenét és Vranik Rolandtól Az állampolgárt is bemutatta Párizsban az elmúlt években a Kino Visegrad. Utóbbit idén januárban elkísérte a rendező, míg a Fehér Istennek és A nagy füzetnek francia forgalmazója is akadt a Pyramide Distribution és a Pretty Pictures képében. A cseh mozival nálunk is kevesebben vannak képben Miloš Forman és Jirí Menzel óta, pedig izgalmas filmek ugyanúgy akadnak arrafelé. A középgenerációból Jan Hřebejket érdemes kiemelni, akitől a 2000-es Élet mindenáron még Oscar-közelbe is jutott. A II. világháborús drámában egy gyerektelen pár dönt úgy a nácik által megszállt országban, hogy menedéket nyújt egy zsidó származású barátnak. A fiatalabbak közül érdemes kiemelni Tomáš Pavlíčeket és Dan Sváteket, akiktől vetítettek filmet az idei Cseh Filmkarneválon is. A Kino Visegrad az elmúlt években Mira Fornay skinheaddrámáját, a Kutyám, Killer-t, valamint Tereza Nvotová kamaszfilmjét, a Lénát (Spina) vetítette.

Érdemes kiemelni Iveta Grófová rendezését is, a Piata loď-ot is, ami a Berlinalén és a Karlovy Vary-n mutatkozott be 2017-ben. A szlovák filmes harmadik produkciója ez, egyben talán az eddigi legnépszerűbb. A szintén szlovák Juraj Lehotsky Vak szerelmek című dokudrámáját ugyancsak vetítette a Kino Visegrad. A valóság és fikció határán egyensúlyozó mű díjat is nyert a 2008-as Cannes-i Filmfesztiválon.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,202lájkolóTetszik
2,692követőKövetés
17,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Tequilát Orbánnak – Magyar Hang-ajánló

Interjú Bödőcs Tiborral és L. Ritók Nórával. Miskolci és szombathelyi választási riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Tűnjenek el a hatalmaskodó pártemberek!

A párt felé elkötelezett képviselő nem a település érdekeit helyezi az első helyre, hanem minden döntésénél végigzongorázza azt, hogy mit szólnak hozzá, vagy eleve utasításra dönt.