Inkább végtelenül szomorú, elkeserítő, mintsem félelmetes vagy felháborító volt az a jelenet, amikor az Orosházán kampányoló Márki-Zay Péter felé ütött egy idős, feldúlt hölgy. Elgondolkodtató, hogy a nyilvánosság, kamerák előtt ragadtatta magát erre a cselekedetre, természetes, magától értetődő gesztusként. Nem is az az érdekes ebben, hogy ilyesmi történt az egyesült ellenzék miniszterelnök-jelöltjével, Orbán Viktor kihívójával. Hanem az, hogy csak most, s ilyen erőtlen formában. Az a fajta ipari méretű gyűlöletkeltés, dezinformációs propaganda, amelyet a Fidesz hosszú évek óta csúcsra járat, s amely milliók tudatát manipulálja, indulatokat kelt, hergel, erőszakot gerjeszt, végső soron tudatosan ássa alá a társadalmi békét. Régóta nyilvánvaló, hogy a szavakat majd tettek követik.
Fontos megjegyzés: ez a fajta gyűlöletkeltés, politikai céloknak alárendelt ellenségképzés nem a Fidesz találmánya, maga is elszenvedője olykor, nem is magyar sajátosság, de nálunk tökélyre a mostani kormánypárt fejlesztette. Mint annyi mást, a közvagyon megdézsmálását, a hatalommal való visszaélést vagy a kultúrharcot, ezt is csak átvette másoktól, például a (poszt)kommunistáktól, majd még gyilkosabb fegyvert kovácsolt belőle. Bizony, a mai ellenzék számos híve is gyűlöletet táplál a miniszterelnök és pártja iránt, az ellentétes oldalakról gerjesztett indulathullámok közé mégsem tennék egyenlőségjelet.
A nem kormánypárti sajtó például hajlamos bírálni az ellenzék normaszegéseit, ezzel inkább tompítva az indulatokat; míg a kormánypárti médiamonstrum a feszültség élezésében érdekelt, s kritikátlanul viszonyul az orbáni hatalom minden határátlépéséhez. Így jutottunk el odáig, hogy miközben papíron továbbra is a pártok versengésén alapuló parlamenti váltógazdaságban élünk, a gyakorlatban a fideszes médiagépezet és a fanatikus hívek szemében nem legyőzendő ellenfél, hanem morálisan megsemmisítendő ellenség, aki a miniszterelnök pozíciójára tör. Aki nem vitaképes, és aki plakátokon már nem is bohócként, hanem fogyatékkal élőként ábrázolható. A háborús retorika már nem csupán metafora, s ahol élet-halál harcot kell vívni, ott lényegében minden eszköz megengedett, igazán szabályok sincsenek. Az április 3-i választásnak így civilizációs dimenziója is van: sikerül-e megálljt parancsolni annak a kurzusnak, amely az emberi együttélés alapvető szabályait is áthágva igyekszik a hatalmát megtartani, illetve folyamatosan kiterjeszteni? Illúzió azt hinni, hogy a korai időpontra kiírt voksolás után csillapodnak az indulatok. Ha a Fidesz nyer, uralma lényege is marad: a folyamatos propagandakampány, az ellenségképzés, amely egyben a holdudvar pénzzel való táplálásának is kiapadhatatlan forrása.
A békés rendszerváltásnak ára volt; felemás igazságtétel, nehezen gyógyuló történelmi sebek, tovább élő, a mai hatalmat is átszövő, pártállami gyökerű hálózatok. De legalább egyetlen pofon elcsattanása nélkül ment át az ország az átalakuláson. Boldog békeidők!
