Könyvespolc rovatunkban ismert embereket kérdezünk, mit olvasnak. Ezúttal Csunderlik Péter történészt.
A magyar irodalomtörténet „Aranypolgára” a Pándi Pál (1926–1987) irodalomtörténészről szóló Rejtőzködő legendárium – Fejezetek egy kultúrpolitikus sorstörténetéből című 1990-es interjúkötet. Talán a legizgalmasabb könyv, amit az utóbbi időben olvastam. Egymást követő és egymásnak is ellentmondó beszélgetések sorából, pályatársak, riválisok és tanítványok interjúiból bontakozik ki a Petőfi-szakértő (a Révai József mesternarratívájában a modern magyar költészet haladását meghatározó három korszakos zseniből a nagy hatalmú irodalomtörténészek közül Pándi vitte Petőfit, Király István tette rá a kezét Adyra, és Szabolcsi Miklós foglalkozott József Attilával), az ELTE Felvilágosodás és Reformkori Irodalom Tanszékét 1983-as lemondásáig vezető, mindig „pártszerű”, de – az Eötvös Collegium 1949-es ifjúkommunista szétverését leszámítva (amit Szász Imre örökített meg a Ménesi út című 1985-ös regényében) – mindig korrekt kultúrpolitikus pályája.
Miközben Csáki Judit és Kovács Dezső riporterként azt nyomozzák, hogy Pándi hatvanévesen miért halt bele gyakorlatilag az aczéli kultúrpolitika bukásába, közben feltárul a különböző irodalmárcsoportok, az ELTE bölcsészkara és az MTA Irodalomtudományi Intézetének küzdelme, a Népszabadság (melynek kultúrrovatát sokáig Pándi vezette) és a Kritika folyóirat története, az 1983-as Mozgó Világ-botrány (szintén sok szempontból). Vagy éppen Edward Albee Nem félünk a farkastól című művére emlékeztető dráma sejlik fel, amikor Nagy Péter (szintén korábbi Eötvös collegista, későbbi Szabó Dezső-szakértő, azóta pedig kiderült, hogy ő volt a magyar irodalmi életről jelentő „Borisz” ügynök is) ötvenedik születésnapján úgy felöntöttek Király Istvánék, hogy a buli a „népi-urbánus vitába” csomagolt zsidózásba torkollott. Mert Kardos László irodalomtörténész fia, Pándi Pál is azok közé tartozott, akiket a Horthy-rendszerben kitettek a magyar nemzetből, majd 1944-ben deportáltak.
Ahogy Aczél György nyilatkozta Pándiról az interjúkötetbe készülő, de végül letiltott beszélgetésében, amely csak harmincöt év múltán látott napvilágot a Teherpróba – Egy irodalompolitikus pályájának kritikus pontjai című 2022-es kötetben: „Ennek a sérült, zsidókomplexusokkal birkózó embernek minden vágya egy olyan közösség volt, amely a magyar irodalom révén jön létre… Mit mondjak, nála boldogtalanabb embert nem láttam.” Az eddig nem publikált (Pándi Pál 1944-es, megrázó lágernaplója), vagy csak kevéssé ismert dokumentumokat (mint a húszéves egyetemista kritikája Szép Ernő Emberszag című 1945-ös holokausztregényéről) közlő válogatást Pándi fia, Kardos András látta el a legjobb értelemben vett szenvedélyes bevezető tanulmánnyal: „Úgy gondolom, ’44 után apám minden fordulatát, váltását meghatározza az a szorongás, nehogy még egyszer eljöhessen a nácizmus, a szélsőséges antiszemitizmus világa.” Pándi Pál az életre szóló traumája miatt vallhatta haláláig Rózsa(bimbó) Luxemburggal: „szocializmus vagy barbarizmus”.
Ez a cikk eredtileg a Magyar Hang 2023/22. számában jelent meg, június 2-án.
