Hol érdemes keresnünk a Galilei Kört? A Horthy-kori rémmesékben? Az ötvenes évek utáni dicshimnuszokban? Vagy mindabban, amit tagjai magukról mondtak el? Esetleg Csunderlik Péter mostani könyveiben?
Ahány különböző elbeszélés, annyiféle Galilei Körbe futhatunk. A múlt század eleji diákkört egy időben olyannyira démonizálták, mintha csak egymaga lett volna felelős a kommunista rendszer megalapozásáért. Máskor szintén marxista keltetőként kezelték, csak épp pozitív értelemben véve: munkásmozgalmi hősökké avatva a naiv, idealista diákokat. Azokat, akik közül valóban többen nemzetközi hírű tudósokká lettek később. A Galilei Körből olyan fontos alakok is kikerültek, mint Polányi Károly vagy Kende Zsigmond. Másrészt valóban otthonra leltek a szabadgondolkodó körben azok is, akik később autoriter rezsimek megalapozásából is kivették részük. Ez viszont, ahogy Csunderlik kötetéből kiderül, nem jelenti, hogy a Galilei Kör maga azért született volna, hogy bármiféle diktatúrát előkészítsen.
Sőt, valójában apolitikusságával, darwinista elkötelezettségével kifejezetten nehezen is lehetett politikai játszótérként használni. Az már a csoport ellentmondásosságát, tagjai bizonytalanságát jelzi, hogy mégis fontosabbá vált sokaknak a marxista üdvtörténet, mintsem maradtak volna az evolucionista fejlődéstannál. Ahogy Csunderliknél is olvassuk: „az evolucionista társadalomelmélet, a társadalom szükségszerű és elkerülhetetlen, »magától értetődő« fejlődésének elfogadása azonban magában rejtette az apolitikusság csapdáját: nem meglepő, hogy a politizálás útjára lépő »elmélkedő társaság«, a polgári radikálisok elengedték az evolucionizmust, és az első öt év után (…) a marxizmus lett a Huszadik Század körének vezető társadalomfilozófiája.”
Tehát: a tudományban már-már vallásosan hívő fiatalok váratlanul mégis elengedték a korábban olyan vehemensen védett tudományos dogmát. Hogy miért? Csak hogy társadalomfilozófiai elképzelésüket, azaz már meglévő előítéletüket szabadabban képviselhessék. Már ez is jól mutatja, hogy akik az előítélet-mentesség gondolkodóiként keretezték magukat, ők is hajlandóak voltak engedményeket tenni, csak hogy a számukra kedves válaszokat kapják.
Csunderlik kötete, amely korábbi, részletesebb könyvének rövidített verziója, bemutatja azt, mennyiben újították meg a századelőn a politikai gondolkodást, és milyen csapdákkal szembesültek, milyen vitákból nem tudtak kijönni a Galilei Kör baloldali szabadgondolkodói. Jelzésértékű mindaz, amiről a Magyar Figyelő olvasója írt 1914-ben: „legyenek már egyszer tisztában a radikális urak, hogy az ő mozgalmuk, bármilyen sűrű frázisköd mögé bújik is, a szőrszálhasogató megkülönböztetésekben járatlan nagyközönségre nem vallásellenes, hanem csak keresztényellenes mozgalom benyomását teszi.”
Csunderlik szerint ha tragikusan cselekményesítenénk a galileisták történetét, ez lenne az ő nagy tragédiájuk. Mert valóban: a korszak akár józanabb megfigyelője számára is annyi látszódhatott belőlük, hogy egyszer s mindenkorra leszámolnának a kereszténység népámítónak mondott képviselőivel. Másrészt a tudományos pályát befutott galileisták egyedi útjából mégis csak az látszik, hogy azért összetettebben állt sokuk ehhez a kérdéshez.
Nem könnyű utólag egyfajta előítéletmentesebb, akár jóindulatúbb képet felállítani egy egykor viták kereszttüzében lévő, számtalan szélsőséges módon értelmezett szervezetről. Csunderlik Péter jelen kötete jó példa viszont rá, hogy kellő alapossággal mégis jó eséllyel lehet nekimenni a hasonló kihívásnak.
Csunderlik Péter: A Galilei Kör története, Napvilág Kiadó, 2022, 3900 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/1. számában jelent meg január 6-án.
