HIRDETÉS
Kezdőlap Külföld Kémkednek a H...

Kémkednek a Huawei-jel?

HIRDETÉS

Nincs olyan törvény Kínában, amely a hatóságok számára titkos funkciók beépítésére kötelezné a vállalatokat – így védekezett januárban Zsen Cseng-fej, a Huawei alapítója, miután egyre többen vádolták meg a céget azzal, hogy kémkedést segítenek elő berendezéseikkel. Az üzletember szavai aligha voltak megnyugtatók térségünk országai számára, amelyek – ellentétben hazánkkal – immár több intézkedést is életbe léptettek a kínai óriás ellen.

HIRDETÉS

A Huawei elleni hadjáratot eredetileg az Egyesült Államok indította még a múlt évben, így megtiltották az állami szervezeteknek és beszállítóiknak a Huawei mobilhálózati berendezéseinek használatát. Washington szerint ugyanis a cég termékeit kémkedésre is fel tudja használni a kínai kormány, így nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A kínai mobilvállalat persze azt kommunikálja, hogy ebből semmi nem igaz, az amerikaiak valójában csak ki akarják szorítani versenytársaikat az amerikai és nyugat-európai piacokról. Úgy tűnik, az amerikai figyelmeztetést más országok is komolyan vették, így már több helyen is kizárták a Huawei-t az ötödik generációs mobilhálózati berendezések szállítói közül.

Kína minden szavunkat hallani fogja? | Magyar Hang

Az 5G hálózat forradalmasítja a telekommunikációt, a kérdés csak az, hogy elhozza-e vajon a globális megfigyelés korszakát is. Az amerikai-kínai kiberháború Európát sem hagyja érintetlenül.

Az európai országok viszont megosztottak abban a kérdésben, mit kezdjenek a kínai óriással. Míg a brit hatóságok jelezték, ők tudják kezelni a cég jelentette kockázatokat, addig Németország jóval szigorúbban áll a kérdéshez. De a Visegrádi Együttműködés tagországai sem egyformán vélekednek: miközben Lengyelország és Csehország máris fontos lépéseket tett a Huawei ellen, addig Magyarország és Szlovákia nem tekinti kockázat(os)nak a céget.

Lengyelországban már januárban őrizetbe vettek egy kínai és egy lengyel állampolgárt kémkedés gyanújával, az egyik a Huaweinek, a másik pedig az Orange-nek dolgozott. A belbiztonsági erők még házkutatást is tartottak a két cégnél, ahol számos elektronikus adathordozót foglaltak le. A vád szerint ugyanis a kínai hírszerzésnek szállíthattak információkat. És bár a Huawei azonnal elbocsátotta letartóztatott alkalmazottját, és tagadta, hogy bármiféle köze lenne az ügyhöz, a lengyel hatóságokat ez mégsem nyugtatta meg. Sőt, ha bebizonyosodik a letartóztatott két alkalmazott bűnössége, akár tízéves börtönbüntetésre is számíthatnak. Az amerikaiak egyértelműen komolyan veszik a Huawei jelentette fenyegetést. Jól jelzi az is, hogy múlt hónapban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter európai látogatásakor arra figyelmeztetett: Kína most Közép-Európát célozta meg a célból, hogy megossza a nyugati országokat.

Elhúzódhat az amerikai-kínai kereskedelmi háború, Magyarország is megérezheti | Magyar Hang

Senkit ne tévesszen meg, hogy az argentin G20 csúcstalálkozón Donald Trump és Hszi Csin-ping tűzszünetet kötött.

Hasonlóan kemény ellenintézkedéseket tettek Csehországban is, ahol a kiberbiztonságért felelős szervezet, a NÚKIB a múlt évben felhívta a figyelmet arra, hogy a Huawei, valamint a ZTE nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára. Akkor Milos Zeman köztársasági elnök visszautasította ezt a feltételezést, azzal érvelt, hogy a kiberbiztonsági ügynökség aláássa a két ország üzleti kapcsolatait. Nem így vélekedett azonban Andrej Babis, az ország miniszterelnöke: kiadta az utasítást, hogy a kormány irodáiból távolítsák el a Huawei készülékeket – ő inkább amerikai technológiával helyettesítené az eszközöket.

HIRDETÉS

Ám ez még mind nem elég: a cseh adóhatóság a Huawei indulása miatt inkább felfüggesztette azt a tendert, amely egy adózást segítő portál kiépítésére vonatkozott. A cseh védelmi minisztérium pedig elrendelte alkalmazottjainak, hogy a Huawei által gyártott mobiltelefonjukról töröljenek minden érzékeny alkalmazást. A kínai cég aztán februárban reagált a vádakra a Právo napilapban. A cikkben Radoslaw Kedzia, a Huawei csehországi és szlovákiai igazgatója azzal védekezett, a NÚKIB nem mutatott fel semmiféle bizonyítékot vádjai alátámasztásaként, s ha pedig nem tudják barátságosan megoldani ezt az ügyet, arra is készek, hogy a bíróságon védjék meg az igazukat.

Kanadában letartóztatták a Huawei pénzügyi igazgatóját | Magyar Hang

Szintet léphet az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború, ha Kanada kiadja

A lengyel és cseh ellenlépések azonban még csak a harc kezdetét jelentik. Így Andrej Babis most azt szeretné elérni, hogy végre uniós szintre emeljék a kiberbiztonság kérdését. Reményeik szerint így egyesült erővel lehetne felvenni a küzdelmet azon cégekkel szemben, amelyek fenyegetést jelentenek az egész Európai Unió számára.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/11. számában jelent meg, 2019. március 14-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/11. Magyar Hangban? Itt megnézheti

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,870lájkolóTetszik
2,409követőKövetés
16,760feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Elhallgatások és hazugságok – Magyar Hang-ajánló

Thuróczy Szabolcs-interjú. Lelepleződik „Tiborc”, a szalagmunkás riporter. Vannak anyák, akik maguk is árulják a drogot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Megvan a szolnoki közös ellenzéki jelölt is

A megyeszékhelyen sokáig vita zajlott, szinte az utolsó pillanatban született meg a megállapodás

Pacák és pupák