„Sokan nem látták, hogy emberarcú kommunizmus nem létezik”

Párizs, az 1968-as diáklázadások idején (Fotó: Fortepan/Szekrényesy Réka) Párizs, az 1968-as diáklázadások idején (Fotó: Fortepan/Szekrényesy Réka)

Az idei, ötvenedik évforduló szinte kínálta magát Orbán Viktornak, hogy bejelentse: ők Európa jövője, a hatvannyolcasok után a kilencvenesek jönnek. Túlzottan persze nem lepődhettünk meg. A kormányfő már a 2007-es tusnádfürdői szabadegyetemen is ’68-at kritizálta, elválasztva a „keleti” történéseket a „nyugatiaktól”. Utóbbiak szerinte kulturális ellenforradalomhoz, morális relativizmushoz vezettek, a kétezres évek elejére pedig már megbuktak. Aztán 2012-ben is szembe állította a miniszterelnök ’68-at, illetve a tradicionális értékeket és a nemzetek reneszánszát. Ha viszont közelebb akarunk kerülni a konfliktus gyökeréhez, elég talán csak egy címet idéznünk, az Origóét: „kik azok a ’68-asok, és miért nem bírja őket Orbán Viktor?” Nem kell megijedni, hat évvel ezelőtti cikkről van szó, amikor a lap még valódi sajtótermékként működött. Hogy mi baja a kormányfőnek a szabadságért síkra szálló generációval? Jelentős részben, ami a 2012-es Origóban is zavarhatta.

Hirdetés

Az ötvenedik évfordulót persze lehet méltóképp is köszönteni. Erre tett kísérletet mások mellett a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), Lánctalp és macskakő címmel rendezve kétnapos tudományos konferenciát a fővárosi B32 Galériában. Csütörtökön szóba kerültek a jugoszláv diáktüntetések és a kínai kulturális forradalom, de a kulturális ellenállás budapesti helyszínein is végig lehetett sétálni. Pénteken a prágai őszről tartottak kerekasztal-beszélgetést, este pedig levetítették a 2001 – Űrodüsszeiát.

Lifestyle

Talán a legizgalmasabbnak a péntek délutáni panel ígérkezett, ami szürke hétköznapokba és színes (más)világokba való bevezetőt ígért. Igaz, kedvünk szeghette, hogy Horváth Sándor történész betegség miatt mégsem tudott jelen lenni, így a hatvanas évek magyar valóságáról kevesebbet hallhattunk.

– Amerikában ekkor honosodott meg a lifestyle kifejezés, ’68 pedig akkor számomra ezt, és nem annyira a politikát vagy a tüntetéseket jelentette – hallhattuk már Földényi F. László irodalomtörténésztől. Hiszen valóban, a mindennapok forradalma az ellenkultúra kibontakozását hozta, a beatkorszak után a hippi nemzedék követelt egy nyitottabb világot. Hosszú haj, bőrdzseki és szabad szerelem: hogy csak néhány példát említsünk.

Illiberalizmus: ’68 ellenforradalma – Magyar Hang

Az illiberalizmussal az a baj, hogy mindennek hadat üzen, ami 1968-ban tiszta volt, igaz volt – s ami még ma is tiszta és igaz.

Mindezt persze nem alaptalan összekötni egyfajta liberális szellemiséggel, így érthető lehet a konzervatív távolságtartás. Fél évszázaddal később viszont nehéz retrográdabb dolgot elképzelni ’68 tagadásánál. Ami a kulturális forradalom idején újdonságot jelentett, az évezred végére már részévé vált annak az európai életformának, amit máskor épp hogy védelmezni igyekeznénk. Másfelől: az említett kilencveneseket, tehát a rendszerváltáskori Fideszt még joggal lehetett a hatvannyolcasok szellemi örökösének tekinteni. Emlékezzünk csak a bőrdzsekis parlamenti jelenlétre, a vallásellenes megnyilvánulásokra és a radikális politizálás igényére.

Hogy a szürkét ne higgyük színesnek

Földényi F. szerint az életstílus mindig olyan, mint a jéghegy csúcsa. Az ellenkultúra virágzásával Magyarországra is bejöttek olyan művek, mint az Úton és a Zabhegyező, ezek pedig szerinte segítettek, hogy a szürkét ne higgyük színesnek. Nyugaton viszont az ellenkultúra és a lifestyle összekapcsolódott az antikapitalizmussal is, amit a Széchenyi-díjas irodalomtörténész már annak idején sem tudott hova tenni. Miközben Kelet-Európa épp a nyugatról ábrándozott, ott nem ódzkodtak még Ho Si Minh és Észak-Vietnam dicséretétől sem. „Afölött már elsiklottak, hogy ezzel egy sztálinista diktatúrát éltettek” – jegyezte meg Földényi.

Az irodalomtörténész ’76-ban látogatott ki először Nyugat-Németországba, ahol frankfurti egyetemisták igyekeztek meggyőzni, mennyire jobb is neki voltaképp. Hiszen szocializmusban élhet – irigykedtek, tiltakozását látva pedig arra jutottak, hogy „azért a kispolgári mentalitást mégsem sikerült leküzdeni.” A nap végeztével aztán az antikapitalista fiatalok bepattantak az olyan autóikba, amikről Földényi még álmodni sem mert.

„A fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket”

Persze a félreértéssel nem voltak egyedül. Rudi Dutschkétól sem azt várták volna a ’68-as prágai fiatalok, mikor ellátogatott hozzájuk, hogy az imperializmus gonoszságáról szónokoljon nekik. „Sokan nem látták, hogy emberarcú kommunizmus nem létezik. Ők a polgári demokráciával keverték azt” – tette hozzá Földényi. Eközben épp a hatvanas generáció követelt volna polgáribb viszonyokat. Már egy évvel korábban, ’67-ben a sajtószabadság mellett szólalt fel Milan Kundera, a Vera Chytilovához hasonló filmesek pedig „a valóságot a valósággal leplezték le.” Csehszlovákiában az emberek el is hitték egy darabig, hogy mégis csak Európához tartoznak. Augusztus 20-án a Varsói Szerződés csapatai kemény választ adtak reményeikre. Nyugaton hasonlóképp viselkedtek, mint az ’56-os magyar szabadságharc vérbe fojtása során. Csak épp ezúttal mi is a rossz oldalon álltunk.

Földényi szerint a mai ’68-ellenesség, ami az Egyesült Államokban és Európában is jelen van, betudható a neoliberális gazdasági világrend elutasításának. „Csak a fürdővízzel együtt kiöntenék a gyereket, tehát a társadalmi szolidaritást, a nők egyenjogúságát, a náci múlttal való szembenézést, a melegházasságot is” – vélte az irodalomtörténész. Ő úgy látja, a ’68 elleni harc a nyugati értékekkel szembeni harcot jelenti.

„Miért lesz egy magyar ember Chelsea-drukker?”

Izgalmas volt N. Pál József előadása is, ő ’68 és a sport viszonyát vizsgálta. Az irodalmár szerint még ma is kevés figyelem fordul a sporttörténelmi kérdésekre, „aki sportról ír, az szurkoló módra ír szurkolóknak.” A hatvanas évek végének fejleményei közé tartozott, hogy széles körben sugározni kezdtek a műholdas csatornák. „A mexikói olimpiát már akkor láthattuk, amikor épp történt” – mondta N. Pál, aki számára ez volt az első ilyen élmény, tizenegy évesen a helyi kocsma fekete-fehér tévéjén. Persze, eközben a prágai történésekből már nem sokat láthattunk a képernyőn keresztül.

Hirdetés

„Bejött a sportélmény a szobánkba, ez pedig a hozzá való viszonyulást is radikálisan megváltoztatta. A hősöket felváltották a sztárok, az azonosulás képességét a rajongás” – jegyezte meg az irodalmár. A mai gyerek pedig már főképp külföldi csapatoknak szurkol, ami az ő idejében kevésbé volt elképzelhető. „Hát miért lesz egy magyar ember Chelsea-drukker?” – tette fel az ironikus kérdést. Közben a sportba belépett az orvostudomány is, ami az eredménykényszerrel járt együtt. A doppingválságot pedig hamarosan kikerülni sem lehetett.

Kelet-Európa ’68-as tapasztalata, illetve annak utóélete kapcsán mindenesetre a legjellegzetesebb történet Vera Cáslavskáé lehetett. Amint N. Pál felelevenítette, a cseh tornásznő a mexikói olimpia egyik hőse volt, a prágai események dicsőségéből kijutott neki is. A szovjet bevonulással szemben tiltakozott, és rögtön Mexikóban hozzá is ment Josef Odlozil cseh középtávfutóhoz. Nem sokáig örülhetett: hazatérése után a kommunizmus bukásáig nem engedték külföldre, karrierje is kerékbe tört. Odlozillel való házassága zátonyra futott, majd a férfit 1993-ban közös fiuk, az alkoholproblémákkal küzdő Martin olyan erősen megütötte, hogy abba belehalt. Sajátos, hogy az olimpiai bajnok tornásznőt elnöki tanácsadóvá megtevő Václav Hável végül 1997-ben kegyelmet adott a fiúnak. Vera Cáslavská két éve, hetvennégy éves korában halt meg.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.