Kilencvenhét éves korában meghalt a hollywoodi legenda, Doris Day. A tragikus hírt a nevéhez kötődő állatvédelmi alapítvány erősítette meg.
Doris Mary Ann Kappelhoff 1922. április 3-án született Ohio államban, Cincinnati-ben. Erről viszont ő maga is csak élete vége felé értesült, ugyanis 95. születésnapjáig abban a tudatban élt, hogy 1924-ben látta meg a napvilágot. Ekkor talált rá az Associated Press a születési anyakönyvi kivonatára, őt is meglepve azzal, hogy valójában két évvel idősebb, mint gondolta. Anyja háztartásbeli, apja zenetanár volt, míg nagyszülei német bevándorlók.
A fiatal Doris táncosnőnek készült, a harmincas évek közepén pedig egy kéttagú formációt is alakított Jerry Doherty-vel. Egy 1937-es autóbalesetben viszont megsérült a lába, így le kellett mondania akkori álmairól. Ez vezetett viszont ahhoz, hogy otthon elkezdett énekelgetni, hamar felfedezve az ezen a területen való tehetségét. Kezdetben csak együtt énekelt a rádióval, olyan kedvenceket szerezve, mint Ella Fitzgerald, Duke Ellington vagy Tommy Dorsey. A zenetanárnőjét, Grace Raine-t aztán olyannyira lenyűgözte a lány, hogy rögtön heti három leckét adott neki egy áráért. Doris Day később mindig azt mondta, hogy Raine volt a legnagyobb hatással a zenei karrierjére.
Ekkoriban keltette fel Barney Rapp jazz-zenész érdeklődését, aki munkát ajánlott neki. Az ő javaslatára vette fel a Day művésznevet, miután Rapp a Kappelhoffot túl hosszúnak találta. Rapp után az énekesnő olyanokkal működött együtt, mint Bob Crosby vagy Les Brown. Utóbbival együtt rögzítette a Sentimental Journey című számot, ami 1945-ben a II. világháborúból hazatérő katonák himnusza lett. 1946-ban már Doris Day volt a legjobban kereső énekesnő a világon – elevenítette fel a The Guardian. Olyan slágereket rögzített ekkoriban, mint a Till The End of Time vagy az I Got Sun In The Mornin'.
Filmes pályája 1948-ban kezdődött a Romance on the High Seas musicallel, ahova azután szerződtették le, hogy Betty Hutton a terhessége miatt kiszállt a produkcióból. A filmet Kertész Mihály rendezte, ő fedezte fel a színésznőt a nagyvászon számára. Dayt hamar megszerette a közönség, így sorra jöttek az olyan munkák, mint a My Dream Is Yours (1949), A trombitás fiatalember (1950), a Tea két személyre (1950) vagy az I'll See You In My Dreams (1951). 1953-ban megkapta a Bajkeverő Jane főszerepét, ami csak még ismertebbé tette. A filmből később színpadi feldolgozás és tévés feldolgozás is készült. A Szeress, vagy hagyj el (1955) című életrajzi drámában Ruth Etting jazzénekest játszotta, később pedig ezt tartotta élete legjobb alakításának.
A musicalek világából egy időre ki tudott törni, és olyan alkotások következtek ezután, mint Alfred Hitchcocktól Az ember, aki túl sokat tudott, illetve egy nem túl jól fogadott thriller, a Julie (1956). Előbbiben hangzott el nagysikerű dala, a Que Sera Sera, ami még magyarul is népszerű lett Ahogy lesz, úgy lesz címmel. Ezt követően inkább visszatért a vígjátékokhoz, az 1959-es Párnacsatákért pedig még egy Oscar-jelölést is begyűjtött. Ismét sikeres időszak következett: Cary Grant oldalán szerepelt az Egy kis ravaszságban, illetve James Garner mellett a Minden izgalmat című komédiában. Aztán láthattuk az 1963-as Move over, Darlingban is, ami eredetileg Marilyn Monroe nagy visszatéréseként készült Something's Got to Give címmel. Monroe viszont alig jelent meg a forgatáson, így előbb kirúgták, majd visszavették, de már nem tudta befejezni a forgatást tragikusan fiatalon, 36 évesen bekövetkező halála miatt.
A hatvanas években még olyan produkciókban láthattuk Dayt, mint Az üveg fenekű hajó, a The Ballad of Josie és a Hol voltál, amikor kialudtak a fények? Az 1968-as Két özvegy, egy pár viszont az utolsó munkája lett, ezt követően már csak az 1968 és 1973 között futó The Doris Day Showban szerepelt. Ahogy a Guardian megjegyezte, Day nem tudta a hatvanas évek közepén átmenteni stílusát az új korba, az ellenkultúra népszerűségének időszakába.
Keserűen fedezte fel, hogy férje, Marty Melcher 1968-as halála után nagy adósságot örökölt, a tévéshow 1973-as lezárása után pedig visszavonult, és akárcsak pályatársa, Brigitte Bardot, az állatvédelemnek szentelte az életét. Egyébként négyszer házasodott, leghosszabb ideig pedig Melcherrel élt, akinek nevét fia, a 2004-ben elhunyt Terry Melcher zenei producer is felvette. (Miközben az első házasságból, Al Jordentől született.)
Hatása ugyanakkor jelentős volt a későbbiekben is, rajongói között pedig olyanokat találunk, mint a Nyúl-regények szerzője, John Updike. „Mindig keresem a valódi Doris Dayt, miután beleragadtam a csodálatába, és szeretném ezt megmagyarázni magamnak” – mondta egyszer a New York Times szerint.
Doris Daynek nagyon korán kellett felnőnie: huszonegy éves korára már elvált nő volt egy fiúval. Menekült az erőszakos férjétől, a harsonán játszó Jordentől, hogy aztán második férje, George William Weidler szintén féltékenyen uralni akarja őt. Bár az egész világ Dayért rajongott, jóval inkább jellemezte az egyszerű tisztaság, mintsem a különféle hóbortok. Ahogy egy ízben Oscar Levant, a Romance on the High Seas színésze megjegyezte: „ismertem Doris Dayt még azelőtt, hogy szűzzé vált volna.” Fia, Terry élete sem alakult könnyedén. A férfit az akkor feltörekvő zenész, Charles Manson üldözte azzal, hogy kössön vele szerződést az albumára. Végül erre a férfi nem volt hajlandó, ami feldühítette a szektavezért. Melcher még időben ki tudott költözni a házból, ahol aztán később Manson többször is őt kereste, és ahol végül brutálisan meggyilkolta az ott tartózkodó Roman Polanski feleségét, Sharon Tate-et.
