Turistának lenni a saját városunkban, a kívülálló szemével tekinteni megszokott környezetünkre – erről is szólnak a tematikus helytörténeti séták, amelyek az elmúlt bő egy évtizedben óriási népszerűségre tettek szert. A pár kilométeres túrákon nemcsak egy adott város és lakóinak történetét, kultúráját és építészetét lehet mélyebben megismerni szakértők segítségével, de rejtett kincsei, titkai, elhallgatott múltja is feltárulhat.
A Hosszúlépés nevű sétacég két alapítója most izgalmas könyvben foglalta össze azokat a lebilincselő, bájos, olykor vidám, vagy épp szomorú történeteket, melyek azzá tették Budapestet, ami. Írásaik között vannak persze ismert sztorik, ahogy sok rég feledésbe merült történet is, de a szerzők a múltba révedés mellett olykor nem átallnak a mai magyar valóságra is reflektálni. Megidézik a város egykori szerencselovagjait, hivatásos bajkeverőket, hazafiaskodó zsidókat és a sóletért rajongó fajvédőket, megalomániásokat és antihősöket. Feltárulnak a budai villák és a pesti kapualjak.
Kiderül például, hogy hol húzódik meg észrevétlenül az ortodox zsidó istentiszteleteknek ma is otthont adó Dessewffy Zsinagóga, amelyet a vörös sapkás hordárok építettek fel maguknak és akiket a Messenger Boy névre hallgató biciklisfutár-szolgálat sodort el végleg a budapesti utcákról. Szó esik a könyvben a pesti kabaréról és az első világháború előtti főváros egyik legnagyobb sztárjáról, az ortodox zsidó férfiimitátorról, Littmann Pepiről, akiről a nyugatos Ignotus így értekezett: „…nézzen és hallgasson meg egy Littmann Pepi nevű, nem is túlságosan fiatal s éppen nem a legszebb lengyel zsidó lányt vagy asszonyt, aki kaftános és pajeszes zsidó legénynek öltözködve és zsargon-nyelven énekel mindenféle sikátori malacságot és gettó-érzelmességet (…) oly elektromosan megtöltve első kilépésével színpadot és nézőteret, hogy vakaródzva s kezefejébe törülve meg az orrát, föl is hüppögve, amit le nem törült, s nem is alt, hanem basszus hangon, nem is énekelve, hanem kiabálva, olyan erre született megtestesítője a fajtája népiességének, mint csakis Blaháné.”
De végigperegnek a lapokon a Horthy-korszak robbanásszerűen fejlődő városrészének, Szentimrevárosnak a pillanatképei is. Ottlik Géza és Nemes-Nagy Ágnes otthona volt egykor ez a környék, ahol Gerlóczy Gedeon rátalált Csontváry-Kosztka Tivadar Magányos cédrusára, és amelynek egyik szállodájában állomásozott a Vörös Őrség a Tanácsköztársaság alatt, de itt épült fel Budapest legmodernebb mozgója is, amelynek kiváló akusztikai megoldásait még egy japán szaklap is méltatta.
A koronavírus-járvány okozta bezártság miatt sokan fedezték fel újra a várost, hisz sokszor a sétákon kívül nem volt más kikapcsolódási lehetőség. A Hosszúlépés Budapesten című könyvet ennek okán nemcsak a karosszékben érdemes felcsapni, de kiváló társként szolgálhat, mikor egyedül, a saját tempónkban szeretnénk nyomába eredni a főváros múltjának.
Koniorczyk Borbála – Merker Dávid: Hosszúlépés Budapesten – Séták, titkok, történetek. 21. Század Kiadó, 2021. 5990 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/50. számában jelent meg december 10-én.
