Partizán: még nincs gyanúsítottja a Nemzeti Színházban történt balesetnek

Partizán: még nincs gyanúsítottja a Nemzeti Színházban történt balesetnek

A Rómeó és Júlia egyik jelenete Szász Júliával (Forrás: Nemzeti Színház/Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Nemzeti Színházban november 10-én, előadás közben történt balesettel kapcsolatban a Partizán megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, amely közölte: az ügyben még nem hallgattak ki egyetlen gyanúsítottat sem.

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó néhány héttel ezelőtt szenvedtek színpadi balesetet a Nemzeti Színházban, amikor a Rómeó és Júlia előadása közben lezuhantak a díszlet egyik csaknem három méter magas eleméről, melynek következtében súlyos végtagsérüléseket szenvedtek, meg is operálták őket. Azóta kiderült, hogy a baleset idején senki sem hívta a rendőrséget, ezért csak utólag, hivatalból kezdtek nyomozni – tette hozzá hírlevelében a Partizán, emlékeztetve arra, hogy a baleset helyszínét, a vastraverzekkel felépített díszletet, ahonnan a színészek lezuhantak, a nyomozók nem tudták az eredeti állapotában megvizsgálni. Azt ugyanis az előadás után elbontották, és a nyomozás kedvéért utólag kellett mindent visszaépíteni. Azt nem tudni, hogy ki és miért döntött a bontásról.

A baleset után Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója lemondott, de ezt Csák János miniszter nem fogadta el, így Vidnyánszky a vizsgálat lezárultáig mindenképpen a helyén marad. A Partizán a Nemzeti Színház belső vizsgálatáról azt írja, nem tudni, pontosan kik és milyen módon vizsgálódnak, információik szerint ezekről a részletekről a társulatot sem tájékoztatták. A balesetben Horváth Lajos Ottónak a keze sérült meg, több órás műtéttel lehetett csak helyrehozni a sérüléseit. A színészek helyzetét ismerő forrásból a lap megtudta, hogy Szász Júliának három bordája és a lábszárcsontja tört, és bár először öt nap után kiengedték a kórházból, végül azért került vissza további két hétre, mert a bordatörés következtében légmell alakult ki nála. Csütörtökön Szász Júlia már arról posztolt az Instagramon, hogy másodszorra is hazaengedték a kórházból, és „lassan, de biztosan gyógyulgat.”