Nagy tervek Zsámbékon: újjáépítenék az egyik legfontosabb magyarországi műemléket, a romtemplomot, és 500 négyzetméteres kolostor, illetve kétszer ekkora látogatóközpont is épülne mellé. Ez esetben azonban a műemlék végleg elvesztené eredeti karakterét.
A jáki és lébényi mellett a zsámbéki az egyik legszebb középkori műemlékünk, mely nemcsak amiatt különösen fontos, mert az egyes építési korszakok jól megfigyelhetők rajta, de a műemlékvédelmi munkálatok is élesen elkülöníthetők. A zsámbéki templom Rómer Flórisnak, a magyar régészet atyjának és Henszlmann Imre művészettörténésznek köszönhetően menekült meg a teljes pusztulástól. Közbenjárásukra Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter az egri minaretet is felújító Möller Istvánt bízta meg az állagmegóvási munkákkal, aki nem átépítette, hanem megtartva a romjelleget, puritán módon, kő- és téglakiegészítésekkel restaurálta az épületet, és biztosította az állagvédelmet. 1889 óta öt alkalommal restaurálták a bazilikát, 1958-ban pedig a Möller-féle kiegészítésekkel együtt műemlékké nyilvánították.
A zsámbéki templomrom és a mellette feltárt kolostor fejlesztéséről 2020 végén született kormányrendelet, idén áprilisban pedig a település önkormányzata kiírta a műemlék és környezetének megújítására szánt pályázatot, melynek célja az egykori templom minél hitelesebb rekonstrukciója, de emellett a kiírás szerint fontos szempont, hogy „a beavatkozás során létrejövő alkotás új építészeti entitás”-ként jelenjen meg. Az így létrejövő új építmény falai közé ugyanis azt tervezik, hogy alkalmanként visszatérne a szakrális élet, és a premontrei szerzetesrend nem csupán a templomba, hanem a mellé újonnan visszaépítendő ötszáz négyzetméteres kolostorépületbe – ennek feltárását még Möller kezdte meg, de végül Lux Kálmán professzor és fia, Lux Géza fejezte be – is visszaköltözne, emellett felépülne egy ezer négyzetméteres látogatóközpont is, mely segítene a kulturális és vallási turisztikai kínálat megújításában. A kulturális örökségi helyszínek megőrzésére és védelmére létrejött nemzetközi szervezet, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága szerint elsődleges szempont, hogy a romtemplom a műemlékegyüttes restaurálását és környezetének rendezését követően is romként létezzen, megőrizve „páratlan artisztikus, történeti megjelenését”.
Az augusztus 22-én lezárult kiírásra 16 érvényes pályázat érkezett, az eredményről hamarosan dönt a bírálóbizottság, melyben a települési vezetők mellett egyházi személyek és építészek is helyet foglalnak. A zsámbéki romtemplom a magyar műemlékvédelem egyik emblematikus és védett épülete, mely fennállása során szerzetesrendek központjaként, erődítményként és családi birtokként is funkcionált. Az 1220 és 1260 között épült, Keresztelő Szent János tiszteletére felszentelt háromhajós, kéttornyos, bazilikális szerkezetű prépostsági templomnak hányattatott sors adatott: a XV. században leégett, később Mátyás király pápai engedéllyel a pálosoknak adományozta, ekkor késő gótikus elemekkel bővítették. A török uralom idején a pálosok elmenekültek, az épületet a megszállók erődítménnyé alakították. A török kor után a barokk idején a bazilikát megerősítették, használták is egy évtizedig, de az 1763-as földrengés súlyos károkat okozott benne, ekkor omlott le az északi mellékhajó oldalfala és boltozata, és megsemmisült az egyik torony sisakja is. Hosszú időre gazdátlanná vált, a környékbeliek a köveit elhordták, házaikba beépítették.
„Elevenen él ez a rom, főhajójának padozatát benőtte a fű, bokrok, fák vertek gyökeret a csúcsívek árnyékában, az élet, a természet ütött tanyát a magyar építészet egyik legragyogóbb remekében. Hogy lehet mindezt, ami itt páratlan harmóniában formálódott egységgé, amit ember, művészet, természet és az idő vasfoga együttesen alakított ki, konzerválni és megőrizni magunk és a jövő számára úgy, hogy a mi nemzedékünk is megmaradjon egy kissé benne, a mi ízlésünk, a mi vágyaink, a mi gondolkodásunk és álmaink?” – tette fel a kérdést 1959-ben a Magyar Nemzet újságírója egy évvel az után, hogy a romtemplomot műemléknek nyilvánították. Bár több mint hat évtized eltelt, a kérdés ma is ugyanez.
A zsámbéki templom 1970-ben (Fotó: Fortepan/Nagy Gyula)
A korszakkal foglalkozó egyik szakember is úgy véli, egyetlen lehetséges megoldás a konzerválás, ugyanis egy rom a töredezett voltában él, és a restaurálás elsőrendű szempontja a romjelleg megőrzése kell, hogy legyen. Az említett cikkben pedig még mai szemmel is előremutató megoldásra hivatkoznak: a hazai várostervezés, műemlékvédelem, építészeti-építészettörténeti oktatás és kutatás terén kiemelkedőt alkotó Pogány Frigyes szerint a zsámbéki bazilikát üvegvitrinbe kell zárni. „A probléma – mondja Pogány professzor – kettős feladatot állít elénk. Hogyan lehet úgy befedni a templomromot, hogy a korélmény el ne vesszék, a kiegészítés ugyanakkor a templom régi formáját is megmutassa. Ha egy antik torzót lehet múzeumi vitrinbe tenni, és a korszerű muzeológia módszere szerint fémanyaggal jelezni a műtárgy eredeti állapotát, miért ne lehetne ugyanezt a módszert egy templomromnál is alkalmazni? A tervek szerint alig látható finom fémkeretbe helyezett üveglapokkal, statikailag a lehető legvékonyabbra méretezett beton tartóoszlopokkal, továbbá egy könnyű befedő szerkezettel úgy vennék körül és borítanák be a látványos romot, mint egy nylonköpennyel” – olvasható az 1959-es írásban. A társadalmi munkaközösség által készített tervet a műszaki egyetem professzorai – Pogány mellett Pelikán József – fiatal munkatársaikkal együtt – Balázs Évával, Gilyén Nándorral – készítették el. Az északi fal hiányának acél-üveg pótlása azonban végül nem jutott el a megvalósításig. Kérdés, hogy a mostani pályamunkák között találni-e majd olyat, amely ugyanezt a gondolatiságot képviseli.
A templomhoz utoljára a nyolcvanas–kilencvenes években nyúltak hozzá jelentősebben. Akkor Sedlmayr János foglalkozott az épület konzerválásával és újabb megerősítésével. Az általa választott klinkertégla használata, a déli toronyhoz csatlakozó új csigalépcső és a déli kapu téglacsorbás befejezése igencsak megosztotta a szakmát. A most tervbe vett felépítés műemlékvédelmi szempontból azonban még ennél is nagyobb károkat okozna, ráadásul a fővárosban, a Lehel téren 1933-ban átadott Szent Margit-templom a zsámbéki bazilika Möller István saját kutatásai és sejtései alapján felépült másolata. Felújítás nélkül maximum öt évtizedig állhat még az épület, így mindenképpen időszerű és lényegi a mielőbbi állagmegóvás, mivel a környezeti hatások erősen roncsolják a templom kőelemeit. Bár a lefedéssel és újjáépítéssel meghosszabbodna az élettartama, végleg elveszítené valódi karakterét.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/37. számában jelent meg szeptember 15-én.
