Kezdőlap Publicisztika Hogyan tovább...

Hogyan tovább Kötöttfogás?

Semmi se utalt arra 2018. augusztus 1-jén délelőtt tíz órakor, hogy túléljük a halálunkat. A Hír Tv visszafoglalásának (ide képzeletben tessenek egy kuncogós szmájlit nyomtatni) napját írtuk, és pont úgy adta ki a szerkesztői szándék, hogy ugyanez a szerda lett volna a Szabadfogás évadkezdő dátuma is. És most ellenállok az önsajnálat pihe-puha ölelő karjaiba zuhanva nosztalgiázás csábításának, ami amúgy nem annyira nehéz feladat, tekintve, hogy sok-sok nehézségen, fájdalmon és kínlódáson át, de tényleg remek dolgok történtek velünk azóta. A hirtelen támadt műfaji zsivajban viszont talán nem haszontalan megírni, hogy is vagyunk mi kötöttfogásilag. Röviden: tisztázzunk egy-két dolgot.

HIRDETÉS

Mindjárt az elején például, hogy nem áll mögöttünk senki, mi nem vagyunk cég, nem vagyunk vállalkozás, csupán néhány „arc”, akiket egymás mellé sodort a szigorú médiatörténelem. Tehát nem fogunk bétét meg káeftét csinálni, még ha az üzemszerű működés ezt is követelné, és még csak nem is gondolunk egyformát a világról – hiszen pont ez volt a lényeg, amikor a Szabadfogás csapata összeállt a kezdetek kezdetén. Így aztán egyetlen közös ügyünk van, az viszont annál erősebb, a szólás-, vagy még inkább a nyilvánosság szabadsága. Ezért létezünk műsorként még mindig, és ezért dolgozunk.

Kötöttfogás

Minden szerdán, 20 órától. Csatlakozzon az eseményhez!

Piszkos anyagiak. Azon az augusztus elsejei estén, amikor a Magyar Hangnak köszönhetően kisebb csodaként élőben „sugározhattuk” a Szamizdat Szabadfogást, az is eldőlt, hogy a túlélésnek csak úgy van értelme, ha az elmúlt három esztendő örökségéből a lehető legtöbbet átmentjük. A vegyük fel egy telefonnal, és kész, mert úgyis a tartalom számít nagyon szép gondolat, csak nem működik. Bizonyára a feledés jótékony ködébe vész, de az első Kötöttfogásoknál tömegek elégedetlenkedtek, csak mert nem volt tökéletes a hang. És igazuk volt! Ez egy ilyen műfaj, ha öt-hat ember beszélget, pláne, ha vitázik egymással, akkor a hang szinte a legfontosabb. Miközben az sem árt, ha látjuk a gesztusokat, egy-egy arckifejezést, az önkéntelen mozdulatokat.

Drága mulatság. Még vállalható kompromisszumokkal 100 ezer forintra jön ki egy Kötöttfogás költsége, ez rengeteg technikát, négy kamerát, élőben dolgozó hangmérnököt, a képeket ugyancsak élőben keverő rendezőt, a felvételt ügyelő már csak egy operatőrt, a stábnak fejenként három munkaórát és némi utómunkát jelent, miközben a hasonló produkcióknál bevett gyakorlattal szemben a szereplők nem kapnak fizetést a munkájukért. Aki nálunk szerdánként odaül a kamerák elé, az kötelességtudatból, elhivatottságból és – lásd, mint fent – a nyilvánosság szabadságáért teszi.

Az árkok betemetve, csak nem úgy – Magyar Hang

Két párhuzamos Magyarország van, amelyek csak épphogy, kényszerből határosak egymással. Ami viszont közös, az a düh.

Kétszer kértünk támogatást a közösségtől, és segítségünkre sietett két unortodox, noname hirdető is, akik egységesen azt kérték, hogy a nevük, vagy a cégük neve ne derüljön ki. Így lett annyi pénzünk, hogy kijelenthetjük: 2018-ban még minden szerdán lesz adás. Ide tartozik, hogy hamarosan elindul a Kötöttfogás oldala, ahol egyszerűbb, egyértelműbb és teljesen átlátható lesz létezésünk támogatása.

És a jövő. Faramuci helyzet ez, hiszen csak a saját jövőképemről beszélhetek, megint csak lásd mint fent: nem vagyunk cég, vállalkozás, hanem néhány emberke, akik egyszer összekerültek egy műsorban, és akiknek fontos, hogy megpróbálják Magyarországot jobb hellyé tenni. Az én fejemben tehát az van, hogy a Kötöttfogásból valami mást, valami többet kell létrehozni egy szimpla közéleti vitaműsornál. Közönség előtt beszélgetni, úgy műsort készíteni, a vidéket járni, mintát és bátorságot adni, hogy legyenek, mondjuk, Kötöttfogás-vitaklubok, mert 2018-ban az Európai Unió Magyarország nevű tagállamában már az is eredmény, ha emberek leülnek, nem ez így túl píszi, és az most nem divat, szóval le mernek ülni egymással beszélgetni a közéletről.

Addig is most szerdán, jövő szerdán és még néhány további szerdán biztosan jövünk, hogy szabadon, minden és bármilyen kötöttségtől mentesen, őszintén elmondjuk a véleményünket. S bár a csapatból én voltam a legkishitűbb, kezdem elhinni, hogy még sokáig tüske leszünk a mindenkori hatalom körme alatt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 28. számában jelent meg, 2018. november 23-án.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 28. számban? Itt megnézheti!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

21,240lájkolóTetszik
778követőKövetés
9,040feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gömböc mindent felfal – Magyar Hang-ajánló

Péntektől csütörtökig keresse a 30. számot az újságárusoknál! Már 28 oldalon, változatlan áron!

Kiemelt cikkek

Kötöttfogás 19. – Mi jön a rabszolgatörvény elfogadása után?

Az e heti vendégek: Konok Péter, Csintalan Sándor, Puzsér Róbert, Vona Gábor és Pörzse Sándor. A műsorvezető: Dévényi István.

Miért is harcolunk?