Nem egyszerű manapság a kormánymédia dolga. Az Index kapcsán például nehéz eldöntenie, min élcelődjön: vizionáljon gyatra gazdasági helyzetet, vagy állítsa inkább azt, hogy a lap jól el van eresztve, mégis pénzért kuncsorog? Előbbi hazugságot már a Népszabadság kapcsán is előszeretettel használták, piaci törvényszerűségként emlegetve, hogy a legnagyobb baloldali politikai napilapot egyik napról a másikra kivonták a forgalomból. Illetve mosták kezeiket: az MSZP árulta el a lapot, ők nem tehetnek semmiről, mondták. Mint mikor a nagyobb gyerek megzsarolja a kisebbet, hogy adja át az uzsonnáját, majd miután ez megtörténik, előbbi haverjai gúnyosan néznek: hát miért adtad neki oda? Eleve mulatságos persze, ahogy gazdasági helyzetről beszélnek, miközben a KESMA-portfólió csupa életképtelen terméket tart lélegeztetőgépen.
A kormányfüggetlen lapoktól szabaduló tulajdonosokon persze nincs mit mentegetni. Ahogy azokon sem, akik a Fidesszel erős szimbiózisban mernek csak működni, asszisztálva a kormány médiastratégiájához. Van valamiféle mélyen álságos abban, ahogy rendre üzleti-gazdasági okokra hivatkoznak egy olyan országban, ahol a hatalom ott tesz keresztbe a piaci működésnek, ahol csak tud. Egyenesebb lenne a megalkuvó tulajdonosoknak, ügyvezetőknek kiállniuk, elismerve: a NER-rel ők sem mernek szembe menetelni.
Az Index-ügyben az is igazán komikus volt, ahogy a kormánymédia megpróbálta belsős balhéként keretezni az egészet. Kifelejtve az összképből mondjuk azt a Vaszily Miklóst, aki az IndaMedia-s munkája mellett épp a PestiTV felépítésén dolgozik. Előtte pedig részt vett az Origo áramvonalasításában, majd az Echónál és a TV2-nél vállalt vezető szerepet. Nem véletlenül beszélt arról Uj Péter egykori Index-főszerkesztő a Partizánnak: nevetséges, hogy a kormányközelivé varázsolt cég ne tudna elegendő hirdetést szervezni az Indexre. A piacvezető online hírportálról beszélünk, ami meglehet, nem kevés alkalmazottat foglalkoztat, de normális körülmények között még a járvány ellenére is simán nyereségesnek kellene lennie. Ahogy egyébként az is lenne, csak épp nemrég kiderült: az osztalékból egy néhány éve fennálló tartozást törlesztenek az IndaMedia felé.
Pusztay András távozása után többen úgy fogadták az új vezérigazgatót, a múlt héten máris távozó Ződi Zsoltot, mint az Index lehetséges megmentőjét. Reménykedni persze mindig jó, de ne tévedjünk: teljesen mindegy, mennyire színvonalas szakértő érkezik, vagy hogy mennyi médiás tapasztalat van a háta mögött. Itt az lesz, amit a NER szeretne. Egyszerűen naivitás azt gondolni, hogy eddig képtelennek bizonyultak lenyelni az Indexet. A kormánynak megvannak a maga szempontjai, amelyek mentén esetleg még élni hagyja a kritikus hírportált. Ezek között ott lehet, hogy így még mindig valamennyire el lehet bábozni a sajtószabadságot. „Elnyomjuk a független médiát? Akkor hogy írhatta az Index azt, hogy…” – ennek az érveléstípusnak a lehetségessége még mindig nagyon kívánatos a fideszesek számára.
Az viszont már a legkevésbé sem érdekli őket, ami az Indexért most aggódókat: hogy mi lesz a nagy múltú lap örökségével. A fideszesek belátásában bízni nem szabad. Az ő koordináta-rendszerükben egyetlen kormányfüggetlen lap színvonala sem létezik önértékként. Emlékezzünk, milyen sorsra jutott Varga István, miután arról mert beszélni, hogy jó tollú újságírókat ő az Élet és Irodalomnál vagy a Magyar Narancsnál talál. Ilyesmiről arrafelé beszélni nemcsak öngyilkossággal ér fel, de értetlenséget is vált ki. Hiszen a kormány hátországa rég elhitette magával: függetlenség nem létezik. Ezt azóta kiegészítették azzal, hogy színvonal sem. Küzdeni tehát továbbra is kell, a józan belátásukban bízni viszont nem szabad. Soha ne higgyük el, hogy van, amit már ők sem mernének meglépni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/27. számában jelent meg július 3-án.
