Én ezt nem értem! Nem csak ezt, sok minden mást sem, de itt már akkora a bukfenc, vagy mondjam inkább úgy, annyira kilóg a lóláb, és mégis belefér, mégis megtörténhet, mégsem emel szót senki, hát miféle ország, miféle nép vagyunk mi, miféle ellenzékkel „megáldva”? Mindössze a józan paraszti eszemet kívánom használni, semmi mást. Nem vagyok jólértesült, legalábbis ami a színfalak mögött zajló eseményeket illeti, de a különböző fórumokon történő napi tájékoztatásokat természetesen figyelemmel kísérem.
Igazából az a hír verte ki nálam most a biztosítékot, hogy a svéd miniszterelnök, Kristersson mégiscsak jön Budapestre. Egy ideje már megy a nevetséges huzavona, hogy jön vagy nem jön, akkor jön, ha… vagy mégsem, akar is meg nem is. Jelenleg úgy néz ki, hogy akar. És miről másról is tárgyalhatnának, mint a most legaktuálisabb kérdésről, a svédek NATO-csatlakozásáról, aminek még mindig keresztbe tesz a magyar miniszterelnök. Hogy miért? Nem tudom, széles e hazában létezik-e valaki, aki erre válaszolni tudna. Az a beteges, de inkább azt írom, szánalmas és nevetséges magyarázat egyetlen gondolkodó ember előtt sem áll meg, hogy a svédek megsértettek minket, csúnyán néztek ránk és csúnyákat mondtak rólunk. Ez körülbelül az a szint, amit alsó tagozatosként képviseltünk az általánosban, erről szerintem ne is essék több szó!
Igaz, a magyar miniszterelnök és a holdudvara az előzőkkel pontosan szembe menve azt is kijelentette, hogy ők valójában mégiscsak szeretnék, ha a svédek végre zöld lámpát kapnának, de hát az a fránya kormánypárti frakció, ott bizony még viták vannak a kérdésről. Azt gondolom, ebben az esetben – és más esetben is – vitáról beszélni az említett frakcióban már-már kabaré szintet képvisel, főleg ebben az esetben, amikor a jelek szerint a frakció „szemben áll” a miniszterelnök álláspontjával, aki demokrácia lévén (ha-ha-ha!) meghajol a frakció állásfoglalása előtt, mivel hát ott még viták vannak.
És most következik az, amit aztán végleg nem értek. Min változtat az, hogy a svéd miniszterelnök Budapestre utazik, és tárgyalásokat folytat a magyar miniszterelnökkel? Mit befolyásol? Miféle hatással bír? Talán meg akarja vesztegetni a meggyőződése mellett határozottan és következetesen, mondhatni tűzön-vízen keresztül kiálló kormánypárti frakció tagjait? Ejnye-ejnye! Talán csak nem nyomást akar gyakorolni rájuk? Vagy csokoládét fog osztogatni nekik? Esetleg hoz néhány Gripent is magával az aktatáskájában: en liten present, kleines Geschenk, igazán nincs mit, nagyon szívesen.
Mi folyik itt? Mire gondolhat a hírfogyasztó magyar állampolgár? Megmondom: józan paraszti ésszel az ember mindebből nem tud más következtetést levonni, mint hogy az előbb már említett parlamenti frakció száz százalékig kézivezérelt, és kéretik senkit sem hülyének nézni azzal a szöveggel, hogy önálló döntésre képesek lennének. Magyarán: a svéd miniszterelnök meg fogja győzni a magyar miniszterelnököt, hogy ez a hazárdjáték egyszerűen már tűrhetetlen, ne szórakozzon kénye-kedve szerint Európa biztonságával, és esetleg ne csak arra figyeljen, hogy hány nyugati médium foglalkozik vele, hány cikkben írnak és hány riportban számolnak be a kekeckedéseiről, hanem próbáljon meg végre felelős államférfiként gondolkodni és viselkedni! És a magyar miniszterelnök valószínűleg rádöbben majd, hogy tényleg elment a falig, és bólint egyet, mire az önálló és független kormánypárti frakció – láss csodát! – a parlamentben rögvest egyhangúlag megszavazza Svédország NATO-csatlakozását.
Vajon senkiben nem merül föl az a kérdés, miként vette a magyar miniszterelnök a bátorságot, hogy ország-világ színe előtt kijelentse: ő akarná, de hát az a fránya frakció… És akkor most hogy-hogy? Esetleg nem lehetne ezt megkérdezni tőle a parlamentben?
Ha valaki tud valamiféle más magyarázatot erre a silány és lehangoló színjátékra, örömmel értesülnék róla. Én a rendelkezésemre álló szerény eszközök segítségével kénytelen voltam ezt a sírnivaló konzekvenciát levonni, és folyamatosan azt kérdezgetem magamtól: hogy a fenébe történhetett, hogy idáig süllyedtünk?
