A tanártüntetésekkel, vagyis most már inkább tanári polgári engedetlenséggel kapcsolatban a kormánypárt vezetőségének elbizonytalanodását jelzi, hogy „jó” szokásukhoz híven, egyik napról a másikra, az éj leple alatt megváltoztatták a tanárok elbocsátásának feltételeit (különösen aljas módon az indoklásban a gyerekek oktatáshoz fűződő jogára hivatkozva), a kihirdetést követő másnapi hatályosulással – az Oroszország Ukrajna ellen indított terület- és lakosságszerző, nemzetközi joggal ellentétes háborújának ürügyén bevezetett rendkívüli felhatalmazásával élve rendeleti úton módosítva a törvényt.
Legyinthetnénk, hogy már a látszatra sem adnak, hiszen ezt akár meg is lehetett volna szavaztatni a parlamenttel, de annak mégiscsak van egy pro forma menetmódja, akkor esetleg a saját képviselőik hátán is végigfuthat a borzongás, ha végiggondolják, ez mit jelent – elvégre, többségük, legalábbis névlegesen, de mégiscsak a lakosságot képviseli. Az, hogy már a saját képviselőivel sem egyeztet a miniszterelnök, és fittyet hány a brüsszeli figyelmeztetésre is, miszerint az egynapos törvényhozás nem a demokráciák ismérve, mondjuk azt, szokatlan, kapkodást, kétségbeesést sejtet a háttérben.
Van is oka kétségbeesni a kormánynak. A gazdaság tragikus állapota miatt hozott mágikus intézkedések (infláció? ársapka! áruhiány? készletduplázás!) semmi eredményt nem hoztak, el kellett engedni a 2014-es választási csodafegyvert, a rezsicsökkentést, a 15 százalékos nyugdíjemelés semmit sem ér elszabaduló rezsiköltségek és brutális élelmiszerdrágulás mellett, az uniós pénzek lenyúlásának szándékával létrehozott alapítványi fenntartású egyetemeket éppen most zárták ki az összes létező európai programból, s minden felmérés szerint morzsolódik a szavazóbázis. A szövetségkötések sem sikerültek: sorban szavazták ki a demokratikus országokban az Orbánhoz hasonló szélsőjobboldalhoz közeli vagy egyenesen szélsőjobboldali vezetőket, s hiába próbálta meg a magyar miniszterelnök nagyszerű stratégiai lépésnek beállítani a kommunista Kínának és a diktatorikus Oroszországnak tett országárulással kokettáló engedményeket, előbbi épp most kerül súlyos társadalmi válságba a covidjárvány félrekezelése miatt, utóbbi pedig saját magát lőtte … khm, lábon a háború elindításával. Magyarországból a (közép)hatalmi vágyak dédelgetésén és a nyugati társadalom közelgő összeomlását sejtető propagandán kívül már szinte semmi sem maradt. Az enyhe tél pedig agrárszektor-gyilkos nyári szárazságot jelez előre.
Ezek mellett az ország figyelmét hónapok óta a tanári engedetlenkedések el nem csitulása köti le. A kormányzat a saját maga által okozott probléma megoldása helyett szokás szerint megpróbálta azt elfojtani, illetve másra kenni: előbb, még tavaly év elején, a tanári sztrájkok megelőzéseképpen a sztrájkjog jelentős korlátozásával, majd az oktatáshoz bevallottan nem értő, sértődékeny exkommunista rendőr oktatásért felelős miniszterré való kinevezésével, utóbb egyes engedetlenkedő tanárok kirúgásával és egy teljesen szakmaiatlan teljesítményértékelési rendszer bevezetésének meglebegtetésével.
Elmondható, hogy idén januártól a 10 százalékos bérpótlék(!)-emeléssel a kedélyeket nem hogy nem sikerült lecsitítani, inkább még jobban felhergelni, miközben minden, az oktatásban valóban részt vevő szereplő tudja, hogy a 2014-es szinten (!!!) tartott bértáblával, egyre romló körülmények között, a tanári szabadságfok csökkentésével és így a pályáról elűzött vagy önmaguktól felmondó tanárokkal (ezek mellett a gyereklétszám zuhanásszerű beesésével) az oktatási struktúra egy-két éven belül szó szerint be fog dőlni. Az összevont osztályok és iskolák, fizetős iskolákba és különtanárokhoz a gyerekeit menekítő középosztály, a megmaradó általános iskolákba 70 éves nyugdíjasok visszahívása és a folyamatos, kizsigerelő helyettesítések rémképe belátható közelségbe került ott is, ahol mindezek még nem történtek meg.
Ehhez képest rendeletben törvényt módosítani arról, hogy a tanárok gyakorlatilag bármikor kirúghatóak augusztus 1-i határidővel, ha arra okot adtak (és mint tudjuk a belügyminiszter szerint, ha ok van, akkor nem lehet mást tenni) – azaz, amennyiben nem a sztrájktörvény által engedett módon adtak hangot elégedetlenségüknek, végletesen megalázó és legfőképpen bizonytalanságban tartó. A tanár csak tartsa meg az óráit tanév végéig, majd aztán június 20-tól, ha találnak a helyére valaki mást, akkor fel is út, le is út. Mindezt a gyerekek oktatáshoz fűződő jogaikra való hivatkozással.
Gyakorlatilag törvénybe iktatták, hogy a tanárral bármikor le lehet számolni és kész. Magyarország jogállam, hiszen mindenről törvény van. Csak az ilyen rendeleti törvényeket statáriumnak hívják a világ civilizáltabb felén.
