HIRDETÉS

VIP-páholyok, tao és politikai kinevezettek, avagy gondolatok a sportfinanszírozásról

HIRDETÉS

Hatalmas meglepetést okozott úgy a színházak, mint a sportegyesületeknél és a sportági szakszövetségeknél a kormány decemberi intézkedése, amely megszüntette az évi 38 milliárd forintos kulturális, valamint 50 milliárd forinttal csökkentette a sporttaót. Sokak szerint ez csak az első lépés afelé, hogy a közpénzt teljesen kivonják a sport és az alternatív színházi kultúra területéről. Ugyanakkor hallani olyan véleményeket is, hogy ez csak látszatintézkedés, más csatornákon a közpénz visszatalál oda, ahonnan most formálisan elvették.

HIRDETÉS

Talán ez utóbbi hangok miatt maradt el a józan ésszel elvárható szakmai közfelháborodás. A színházi vezetők abban reménykedtek, hogy az állam más forrásból pótolja a kiesett bevételt, míg a jellemzően Fidesz-szimpatizáns sportvezetés „helyes” válaszát a Nemzeti Sport főszerkesztője fogalmazta meg, aki vezércikkben magyarázta, sőt üdvözölte azt az intézkedést, amely egyik percről a másikra elvonta a látványsporti finanszírozás közel harmadát.

Kiszolgáltatott szerepbe kerülnek a színházak a tao megszüntetésével | Magyar Hang

A támogatás eltörlése sok magán- és független intézmény létét veszélyezteti, de hatását még a legnagyobb kőszínházak is megérzik majd.

Ez után nagy csönd lett, majd február 7-én a kormány bejelentette: a sporttao 2019. évi keretét mégsem csökkenti, sőt 125 milliárd forintra növeli. Az intézkedés magyarázataként mindössze annyi hangzott el, hogy Orbán Viktor találkozott a látványsportágak vezetőivel. Az elmúlt hetek elkapkodott és egymásnak ellentmondó kormányzati intézkedései mintha azt jeleznék, az állami sportirányítás keresi az utat a hogyan továbbot illetően. Talán segítségükre lesz ez a rövid szakmai áttekintés.

Mi is a tao?

A sporttao a második Fidesz-kormány egyik fontos sportfinanszírozási konstrukciója volt. A cégek adták a látványsportágaknak – költségvetést megillető nyereségadójuk terhére.

Azt szolgálta, hogy a nemzetstratégiai ágazattá emelt sport minél több közpénzből gazdálkodhasson, elrejtve annak forrását és felhasználói címzettjét. Az ügy megjárta Brüsszelt is, ahol 2011-ben jóváhagyást kapott. Itthon a sportszakma zöme természetesen üdvözölte a tetemes összegű új, elkölthető forrást, bár néhány – az ügyben jártas – gondolkodó azért jelezte, a konstrukció bonyolult, a végrehajtás nem ellenőrizhető, és a legnagyobb hiba az, hogy a tényleges munka nélkül elkölthető közpénz ki fogja szorítani a nehezen megszerezhető piaci pénzt.

HIRDETÉS

A politika azonban cáfolt: a tao nem közpénz, hanem olyan pénzforrás, amely hosszú időre összeköti a piaci szponzort a sportvállalkozással – szólt a hivatalos vélemény. Nézzük a mértéket. A sporttaóra 2011–2017 között 461 milliárd forintot költöttek, kiegészítve az adott időszakban direkt költségvetési közpénzből sportra elköltött további 1397 milliárdot. A sport tehát 7 év alatt 1858 milliárd forint közösségi direkt pénzforrást használt fel.

A társaságiadó-kedvezmény (tao) lényege, hogy a keretöszszeg erejéig a szakszövetségek a vállalatok nyereségadójából piaci pénznek álcázott közpénzzel sportinfrastruktúrát és versenysporti utánpótlást fejlesztenek. A taopénzből – ha nem is hivatalosan – bőven jutott olyan profi sportokra is, amelyek hivatalosan csak piaci pénzeket használhatnának fel.

Az évi átlagos 60 milliárdos taótól, valamint a direkt és indirekt csatornákon megjelenő további 260 milliárd forintnyi közpénztől a kormány sporteredmények és sportrendezvények általi javuló országimázst várt. A sporteredmények mellett hangsúlyos érv volt az egészségesebb életmód adta hosszabb élet, vagyis amit ma sportra fordítunk, az holnap megtérül az egészségügyi kiadásokban. Az a célkitűzés, hogy jelentős állami eszközökkel gyorsítsák a sportlétesítmények fejlesztését, továbbá hogy jobb létesítményekben korszerűbb sporttudományi módszerekkel sportolhasson az ifjúság, helyes lépés volt. Üdvözlendő volt az is, hogy egy-egy generációból legalább minden ötödik-hatodik gyerek kerüljön kapcsolatba a versenysporttal akkor is, ha soha nem lesz élsportoló.

VIP-páholy adta kapcsolati tőke

Az 1990–es évekre a hazai sportinfrastruktúra teljesen amortizálódott. A szocializmus állami (bázisvállalati) sportfinanszírozása megszűnt, a piaci még nem jött létre, a versenysport elveszítette anyagi és humán erőforrásait. A versenysport globalizálódott, új piacok és új sporteseményi modellek jelentek meg, (BL, El, világkupa, pénzdíjas versenyek stb.), és a szűk hazai piac, valamint a gyenge alkalmazkodási képesség miatt a hazai versenysport nagyfokú eredményességi hátrányba került. A látványsportokra a sportvállalati modell lett a jellemző, felváltva az egyesületi formát. A sportvállalati tulajdon profit vagy kapcsolatitőke-célú befektetési célpont lett, a tőkeáramlás legtöbb helyen átlépte az országhatárokat. Itthon azonban ez nem valósult meg, egyetlen külföldi befektető sem jelentkezett, hogy sportvállalati tulajdont venne.

A versenysport anyagi bázisát Nyugaton a piac (közvetítési jogok, üzleti szponzoráció, játékjog, speciális nézői és kereskedelmi bevételek) adta, Keleten pedig maradt a korábbi államszocializmus eszköztárát használó, jellemzően közpénzalapú finanszírozás. Magyarország piaci kényszerből az utóbbit választotta.

Belépett a politika és a pénz, kitört a háború a sportban | Magyar Hang

Hiába emelte Orbán Viktor létfontosságú ágazattá a sportot, egyre több probléma kerül napvilágra a közpénzmilliárdokból fenntartott sportágakhoz a politikai körökből érkező vezetők miatt.

Lehetett volna-e más eszköztára a magyar versenysport anyagi felzárkóztatásának, mint a közpénz? Sajnos nem, piaci források híján csak ez az út maradt. A baj az, hogy a közpénz egyetlen pillanatra sem volt a piacépítés eszköze, inkább annak kiszorítójává vált. Ha piaci eszközökben gondolkodunk, akkor csak a sportvállalatok magánkézbe – elsősorban külföldi kézbe – adása és az azok pénzeszközeivel való fejlesztés jöhetett számba. A hazai piac kicsiny volta és az alacsony jövedelmezőség miatt azonban a globális tőke nem akart hazai futball-, kézi- vagy kosárlabda-sportvállalatokat venni. A hazai nagytőke pedig Várszegi Gábor MTK- és FTC-, Tarsoly Csaba győri és Bíró Péter pápai tulajdonszerzése óta óvatos volt a sportvállalati befektetés tekintetében, mert sok esetben nem volt meg a vagyon társadalmi legitimációja, ráadásul hiányzott az a sportgazdasági tudás, amely egy sportvállalat működtetéséhez kell.

Ugyanakkor a VIP-páholy adta kapcsolati tőke és közbeszerzési előny a fociban elég vonzó volt ahhoz, hogy néhány nagyobb sportvállalat – például a Vidi, a DVTK, a DVSC, a Honvéd és a Haladás – magánkézbe kerüljön, de működésük alapját továbbra is a közpénz adta. A magán- vagy egyesületi tulajdoni arányoktól függetlenül a tényleges irányító, döntéshozó pozíció a politikai kinevezetteké maradt a sportszövetségekben és a sportvállalkozásokban egyaránt, mert a közpénz elköltéséhez politikai bizalom kell.

Az MLSZ titkolná, mire költötték a taót a kedvezményezettek | Magyar Hang

A hatalmon lévők évekkel ezelőtt rátaláltak a nyilvánosság hatékony ellenszerére. Csányi Sándorék titkolóznak is, de legalább a többi sportszövetség kiadta az adatokat.

A második Orbán-kormány a látványsportágak sportszakmai és sportpiaci versenyhátrányát soha nem látott mértékű pénzügyi források beáramlásával kívánta a lehető legrövidebb időn belül feloldani. Annyi lett a pénz a hat látványsportágban, amennyit el sem tudtak költeni.

A nagy sportpolitikai álom, az olimpia budapesti rendezése, de még inkább a katartikus nézői élményt nyújtó labdarúgó- (BL, El, Eb, vb) csoportkör elérése, amelyre a politika sportgazdasági eszköztára épült. Az e célok megvalósításához vezető út világos volt, eszközeként a költségvetési pénz és a tao, valamint az önkormányzati közpénzforrás szolgált. Új elemként megjelent az ekho (nagyon kedvezményes járulékfizetésű adózás), a sportolói és edzői eredményességi életjáradék, valamint a Nemzet Sportolója elismerés.

Könnyen jött, könnyen ment

Ez az út azonban csak átmenetileg volt helyes, mivel a költségvetési forráshoz való hozzájutást nem kötötte össze a piaci folyamatok fejlesztésével. Sőt, a rendszer az elmúlt 8 évben kinevelt egy olyan sportvezetői csapatot, amely járatos a könnyű közpénzek elköltésében, a „nehéz”, piaci pénzek megszerzésével azonban érdemben nem foglalkozik. Hiába volt egy jó cél – például a fiatalok pályán tartása –, ha annak eszköze, a fiatalszabály nem a tudást, hanem az ottlétet díjazta. Helyes lépés volt a meccsek tévéközvetítése, de a minőségi játék hiánya miatt kevés néző ült le a képernyők elé. Ugyanakkor ne hallgassuk el azt se, hogy a sportáganként 35–85 ezer tévénézőnek örömöt szerez a „fotelszurkolói” lét. Az üzleti és látványsportoknak ma már csak egy célja van, a nézői szórakoztatás, amely itthon a politikai befolyás egyik eszközévé vált.

És most vegyük sorra az elmúlt évek sportpolitikai eredményeit és kudarcait!

Infrastruktúra

Mintegy 1350 milliárdból felépítettek, illetve 2022-ig még létrehoznak annyi sportlétesítményt, amennyi akár egy nyári olimpia megrendezéséhez is elegendő. A létesítmények jó minőségűek, olimpiai szintűek, de a hazai használathoz mérten túl nagy kapacitásúak, és nagyon drágán fenntarthatók.

A profi versenysporti helyszínekből hiányzik a multifunkcionalitás, sok közülük rossz megközelíthetőségű, ám a legnagyobb hiba a parkolók hiánya. Mivel a rangos sportlétesítmények állami tulajdonban állnak, így a klubok azokat csak bérelik. Érthetetlen, hogy miért van óriási eltérés a bérleti és az üzemeltetési díj között, így borul az esélyegyenlőség. Az olimpiához szükséges sportlétesítmények tehát pár év múlva már teljeskörűen a rendelkezésünkre állnak, de az esemény logisztikájához, a közlekedéséhez még közel háromszor ennyi beruházás szükséges, ahogyan ezt a vizes vb anyagi elszámolása bizonyítja: a Duna Aréna építési költsége 46 milliárd forint volt, míg a vb teljes költsége 104 milliárd.

Versenyképesség

A politika helyesen úgy gondolta, hogy a kézilabda, a kosárlabda, a röplabda, a vízilabda, a labdarúgás és a jégkorong csapatai közül sportáganként 1–3 csapatot – például FTC, Mol Vidi, Győri Audi ETO, Telekom Veszprém, Mol-Pick Szeged, Sopron Basket, Szolnoki Dózsa és Fehérvár AV19 – olyan infrastrukturális és költségvetési helyzetbe kell hozni, hogy gazdálkodásuk versenyképes legyen a nemzetközi kupák főtáblára jutó csapataival. Ez a feltétele a sportszakmai eredményességnek.

Ez a cél jellemzően úgy-ahogy megvalósult, de a csapatok költségvetésének 45–75 százalékát ma is a közpénz, és nem a piac adja. Még középtávú kilátás sincs arra, hogy a jegy, a VIP-páholy, az üzleti szponzor, a versenyrendszeri pénzdíj, a közvetítési jog és a játékoseladás bevételei részben kiváltsák az állami forrást.

Utánpótlás-nevelés

Fontos cél volt, hogy tömegesíteni kell az utánpótlást. Ennek jegyében hozták létre és látták el korlátlan pénzforrással az akadémiákat, valamint az utánpótlás-nevelő műhelyeket. Remek eredmény, hogy az időszak elejéhez képest számottevően nőtt a versenysportoló gyerekek száma.

Ma már egy 90 ezres létszámú korosztály 15–18 százaléka, azaz közel 15 ezer gyerek kapcsolatba kerül a versenysporttal. Kiemelkedő utánpótlás-eredmények igazolják a taogeneráció sikerét. A jövő kérdése, hogy meddig jut egy akadémista gyerekre évi 2,5–4 millió forint közpénzforrás, mert a szülői pénztárca ezt képtelen finanszírozni. A közpénzre tartósan szükség van az utánpótlás-nevelésnél, de meg kell nézni, hogy ezt Norvégiában vagy Horvátországban miért használják fel hatékonyabban.

Centrális irányítás

A hazai sportirányítás szervezeti rendszerét a politika centralizálta, az Emmi, a MOB, a Nemzeti Sportközpont, az MLSZ és az egyéb szövetségek, sportvállalatok élére új emberek kerültek, sokszor pártkatonák. Ez a centrális rendszer átmenetileg nem volt káros, mert segítette a gyors végrehajtást, ugyanakkor sokszor nem vette észre – vagy inkább figyelembe – a sporttudományi, szakmai alapon nyugvó ellenvéleményt. Nehezen cáfolható, hogy a magyar sportirányításban jó szándékú, de hozzá nem értő emberek a döntéshozók. Örömteli, de egyedi példa, hogy a sportért felelős államtitkárral tanítványként találkoztam, mert iskolapadba ült képezni magát, ám sajnos a diploma átvétele után elhagyta a sportpályát.

A házigazda ráfizet

Az olimpiai pályázat visszavonása után a sportirányítás olyan sportesemények – vizes, atlétikai, öttusa- és asztalitenisz-vb, labdarúgó-Eb – megrendezésére pályázott, és azokat meg is nyerte, amelyek által világméretű érdeklődésre és jelentős mértékű sportturizmusra számíthatott. A cél itt is elvileg helyes, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ezek a sportrendezvények a házigazdának sem közvetlen, sem közvetett szinten nem jövedelmezők, és a remélt turistaszám-növekedés sem igazolható statisztikailag.

Miniolimpiát csináltak Orbánék a birkózó-vb-ből | Magyar Hang

A világverseny költsége 2,4 milliárd forint lehet a végelszámolásnál, ebből megközelítőleg 2 milliárdot az állam biztosított.

Bár óriási sportdiplomáciai sikerekről beszéltünk, nemegyszer egyedül pályáztunk, és így lettünk a „győztesek”. A labdarúgáson kívüli sportesemények rendezése egyre kevésbé bizonyul jó üzletnek, mert ezek „fizetsége” nem pénz, hanem a nemzetközi szövetség elnökének a rendezőt dicsérő szava. Óvatosabbnak kell lennünk a jövőben a sportesemény-pályázatok tekintetében, nehogy úgy járjunk, mint az ifjúsági ökölvívó-vb kapcsán (mínusz 350 millió forinttal zártunk).

A sportesemények rendezését a megtérülő üzlet, nem pedig az országimázs szemüvegén keresztül kell a jövőben vizsgálni.

Az utánpótlásban az erő

Az elmúlt évek sportgazdasági közpénzráfordításai felnőtt szinten nem, de az utánpótlásban figyelemre méltó eredményeket hoztak. Ez alól talán a labdarúgás kivétel, ahol nincs érdemleges utánpótlás- korosztályi eredmény, és nincs értéket hordozó játékosnevelés sem. A többi sportág – jellemzően a 16 kiemelt – szállítja a korosztályos eredményeket, és ha nem törik meg a fejlődés, ismét olimpiai sikereket üdvözölhetünk a riói mélypont után.

Összességében a globális piacú nemzetközi versenyben a múlthoz hasonlító eredményeket csak jóval nagyobb sportolói és infrastrukturális ráfordítással érhetők el. Ha sporteredményekben az olimpia éremtáblázatának 10–15. helyét tartósan meg akarjuk őrizni, a sportra a mindenkori éves GDP 1,5–1,7 százalékát kell költeni. Ennek nagyságrendje a következő esztendőkben évi 650–750 milliárd forint.

Atlétikai vb: újabb NER-biznisz lesz a példátlan sportdiplomáciai siker? | Magyar Hang

Ami siker a sportdiplomáciának és a kormányközeli üzleti köröknek, ráfizetés lehet az adófizetőknek.

Magyarországon a kiemelkedően eredményes sportágak – például a vívás, a kajak-kenu, az úszás, a birkózás és a rövid pályás korcsolya – nem üzleti sportágak, ezek finanszírozásában most közel 90 százalékos a közpénzarány. Fenntartásuk szükséges, de ahol a piacnak csak a csírája látszik, ott fejleszteni kell a piaci bevételeket úgy, hogy legalább évi 300 milliárd forintot tegyenek ki, azaz a magyar versenysportnak a következő 10 évben meg kell dupláznia jelenlegi piaci bevételét. Ennyi kell az eredményességhez és ahhoz, hogy túlzott költségvetési terhet ne jelentsen a jövőben.

Meg kell őrizni azt a helyes politikai szlogent, hogy a sport űzése és nézése egyaránt nagyszerű cselekvés, és a sportsiker össznépi társadalmi siker. A sport – legyen annak célja profi vagy amatőr életút – egyaránt anyagi és erkölcsi megbecsülést érdemel.

Ugyanakkor célszerű megvizsgálni és átvenni a hozzánk hasonló gazdasági erővel rendelkező országok sportfinanszírozási modelljét, növelve a szabadidősport és a diáksport szerepét, hátha ezekben rejlenek még eredményességi és népegészségügyi tartalékok. Mivel a sport élőmunka-igényes iparág, minden állami intézkedés jövőbeni hatását előre vizsgálni, modellezni kell, hogy a stadionfejlesztési, a szponzorációs és taohibák többé ne következzenek be. Mert mint tudjuk, hiba az, amit kétszer követnek el.

A szerző sportközgazdász, c. egyetemi docens

A Hajrá, Magyarország című rovatunkban megjelenő írások vitacikkek, nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/7. számában jelent meg, 2019. február 15-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/7. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

27,889lájkolóTetszik
2,412követőKövetés
16,779feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Orbán hamis mítoszt épít – Magyar Hang-ajánló

Németh Miklós- és Gémesi György-interjú; megszólal a „kutyagyilkos bisztró” pultosa; gyerekkönyvmelléklet; vajteszt. Itt a friss Magyar Hang!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Döntetlen Litvániában, a továbbjutás a Fradi kezében

Meglehetősen unalmas találkozón ezúttal gól nélküli döntetlent ért el a Ferencváros az Európa-liga csoportkörbe jutásért játszott selejtező első meccsén a litván Suduva ellen. Visszavágó egy hét múlva a Groupama Arénában.