A magyar miniszterelnöknek hatvanadik születésnapja alkalmából Oroszország a „Dicsőség és becsület” rendet adományozta. Az érdemrenddel Orbán Viktort személyesen Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája tüntette ki, elfogódott hangú levélben méltatva Magyarország különleges képességű kormányfőjét.
Kirill és Orbán egymás iránti kölcsönös tisztelete eddig sem volt titok, ahogy az sem, hogy a pátriárkát Magyarország vétója védelmezte meg attól, hogy az Európai Unió szankciós listájára kerüljön – jogos tehát a kitüntetés, ahogy fentiek fényében az is érthető, hogy a mélyre ható lelki-erkölcsi szövetség újabb mérföldköveként megszületett Magyarország kormányának legújabb békepárti propagandaanyaga. A reklámszpot egy bombariadó szirénahangjával indul, ezt követően pedig felhorgad a háború borzalmaitól zaklatott humánum.
„Több tízezer gyermek maradt árván, sok százezer otthon semmisült meg, több mint tízmillió ember kényszerült elhagyni a hazáját.” A passzív szerkezet a fegyházak kifejezésmódját idézi, amikor erőszakos bűnözők cselekményeiket felidézve szenvedő szerkezettel hárítják el a történtekben viselt felelősségüket – ilyenek a „kétszer mellkason lett szúrva”, illetve a „bokszerrel arcon lett ütve” fordulatai. Mindjárt másképp hangzana az, hogy „Vlagyimir Putyin több tízezer gyermeket tett árvává”, vagy az, hogy „az orosz hadsereg sok százezer otthont semmisített meg”. Persze nem kéne mindjárt ekkora igazságot kimondani – már az sem lenne kevés, hogy „több mint tízmillió ukrán kényszerült elhagyni a hazáját”. Hisz nem általában emberekről van szó – ennél több is tudható róluk: ukrán nemzetiségű pravoszlávok, az oroszok testvérnépe.
„De a háború folytatódik, és könnyen világméretűvé válhat” – e szavakkal válik egyre fenyegetőbbé a felelősségteljes és kiegyensúlyozott kormányzati felvilágosítás, a következtetés pedig az, hogy „csak tűzszünettel lehet véget vetni a pusztításnak, csak béketárgyalások megkezdésével lehet életeket menteni”. Talán nem mellékes, hogy a „Dicsőség és becsület” díjas magyar kormányfő által áhított tűzszünet és béketárgyalás az ukránok teljes önfeladását követeli, holott Orbán jól tudja, hogy Zelenszkij azonnal készen áll a béketárgyalásra, amint Oroszország kivonul Doneckből és Luhanszkból. A Kreml és a Karmelita által követelt azonnali tűzszünet ezzel szemben azt jelenti, hogy az ukránok adják át az agresszornak az általa lerohant országrészeket. A békepárti logika félreérthetetlen: Orbán Viktor az ukránokat teszi felelőssé azért a háborúért, amit Moszkva visel ellenük: ha fehér zászlót lobogtatva előmásznának a lövészárkaikból, nem maradna árván ennyi gyermek, és nem válna otthontalanná ennyi ember.
A kormányzat kommunikációja az áldozathibáztatás formai elemeit a terrorral való fenyegetés tartalmi jegyeivel ötvözi. Érdemes elképzelni, miként vette volna ki magát, ha 2001. szeptember 11. után Magyarország azzal a társadalmi célú hirdetéssel sietett volna megakadályozni további emberek halálát, hogy „ledőlt két torony, meghalt több ezer ember, de a terror folytatódik: nem zárható ki egy telt házas stadion elleni merénylet sem – csak a Közel-Keletről való teljes amerikai kivonulással és Izrael támogatásának leállításával lehet véget vetni a pusztításnak”. Bizony, elképzelhető, hogy az Egyesült Államok kormányszervei ezt a kommunikációt úgy értelmezték volna, hogy a magyar kormány szavaival az al-Káida terrorszervezete üzen – és aligha tévedtek volna nagyot. Félreértés ne essék: már akkor Orbán Viktor volt Magyarország miniszterelnöke – persze hiba lenne elfelejteni, hogy az még egy másik Orbán Viktor és egy másik Magyarország volt. Vagy Amerika változott meg?
Efféle keresztényi aggodalmat tanúsítva siethetne a magyar kormány a nemi erőszaknak kitett nők segítségére azzal a felelősségteljes szózattal, hogy „nyolc napon túl gyógyuló sérülések estek ártatlan nőkön, csontjaik törtek, belső vérzéseik keletkeztek, földön vérző lányok és asszonyok további ütlegelésére, rugdosására és szexuális meggyalázására került sor, de az erőszak folytatódik, és könnyen halálossá válhat – csak az engedelmesség vethet véget a bántalmazásnak”. Az üzenet a szavak szintjén akár helytálló is lehet: az a nő, aki nem ellenkezik, nagy eséllyel ütéseket meg rúgásokat kerül el, és számottevő mennyiségű vért őriz meg a testében – mégis viszonylag könnyű ép morális érzékkel belátni a fenti jótanács kétes erkölcsiségét.
1956 novemberében az orosz tankok bevonulásával szemben a Széna téren, a Tűzoltó utcában meg a Corvin közben ellenálló szabadságharcosok bizonyára hálásak lettek volna az Egyesült Államoknak egy olyan emberséges, békepárti gesztusért, amely szerint „ártatlan tüntetők sortüzek áldozataivá váltak, Budapest utcáit lánctalpak tapossák, lakóházak lángolnak, közel kétszázezer ember kényszerült elhagyni a hazáját, de a konfliktus folytatódik, és könnyen világméretűvé válhat – csak tűzszünettel lehet véget vetni a pusztításnak, csak a varsói szerződésbe való azonnali visszalépéssel lehet életeket menteni”.
Ezt a retorikát tapasztalva nehéz elképzelni, hogy a magyar miniszterelnököt nem zsarolja a Kreml, hanem tényleges külpolitikai megfontolások mentén, szabadon alakítja ki Magyarország álláspontját az orosz-ukrán konfliktusban. Legalábbis nem egyszerű Orbán Viktor őszinteségét feltételezni, amikor azt mondja, „nekem nincs olyan élénk fantáziám, hogy elképzeljem azt, hogy valaki egy atomhatalmat képes legyőzni”. Nos, jelzem a miniszterelnök úrnak, hogy ennek az elképzeléséhez nem kell fantázia. A Szovjetunió atomhatalom volt, amikor 1989-ben kivonult Afganisztánból. Az Egyesült Államok is atomhatalom volt, amikor 2021-ben kivonult Afganisztánból. Bizony: Afganisztán mindkét atomhatalmat legyőzte egy-egy proxiháborúban, és egyik sem dobta le az atombombát – ezekről az esetekről bizonyára Orbán Viktor is értesült, csak úgy tűnik, most érdemes róluk elfelejtkeznie. Talán a vietnámi háborúról is hallott már. Annak az elképzeléséhez valóban élénk fantázia kellene, hogy ukrán katonák bevonuljanak Moszkvába, és ezt Vlagyimir Putyin az atomarzenáljának birtokában tétlenül nézze. Csakhogy a helyzet épp nem ez: nem Ukrajna akar bevonulni Moszkvába, hanem Oroszország akar bevonulni Kijevbe. Orbán Viktornak nem több fantáziára volna szüksége, hanem erősebb Szent István-i identitásra és csekélyebb szolgálatkészségre a cári pravoszláviába oltott bolsevizmus putyini hibridrezsimje iránt.
Nehezen kerülte el az alapos nézők figyelmét, hogy a békepárti hirdetés első változatának grafikája a Krím félszigetet Oroszország részeként ábrázolja. Attól tartok, hogy ez nem véletlen: a propagandaanyag animációja minden jel szerint Oroszországban készült, ahol a Krím orosz területként való feltüntetése magától értetődő, és ahol úgy tűnik, fel sem mérték, hogy ez Magyarországon nem ugyanilyen természetes, úgyhogy sokaknak szemet szúrhat. Az elméletet igazolja az a tény, hogy a hirdetés újabb változatából ez a grafika eltűnt, a korábbi verzió pedig nyomtalanul felszívódott az internetről, úgyhogy aki azt a videót nem mentette el, már bottal ütheti a nyomát. Úgy tűnik, még nem jött el az idő, hogy az orosz és a magyar állami kommunikáció nyíltan egybeforrjon: a szemérmes nász ideje zajlik. A magyaroknak egy darabig még várniuk kell Kárpátalja visszatérésére. Ha majd Oroszország kormánya a társadalmi célú hirdetésében Munkácsot és Ungvárt Magyarország részeként tünteti fel, Árpád vezér unokái végre elkezdhetnek reménykedni a revízióban.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/24. számában jelent meg június 16-án.
