HIRDETÉS

Vlegyásza, Maros, János

HIRDETÉS

A Királyhágón kezdett világosodni az ég alja. Késő este indult a busz Budapestről, aludni nem tudtam, legfeljebb negyedórákra elbóbiskoltam. Hol vagyunk? Az éjszakai Alföldön keresztülbuszozni nem mindennapi élmény. Mintha nem mozognék, vagy mintha a mozgás nem különbözne a mozdulatlanságtól. Mindegy, hol vagyok, ugyanúgy lehetnék huszonöt kilométerrel arrébb is. Az Alföld napvilágnál is ugyanezt a térélményt kínálja, a síkság gyomorszorító metafizikáját. Talán túlságosan is ragaszkodom a hegyekhez, ez már valamiféle mánia.

HIRDETÉS

Mindenesetre alig várom, hogy hegyeket lássak. A Királyhágó körüli völgyekben vastagon megült a köd. A Sebes-Körös zúgói fölött olykor mintha tényleg tündéreket láttam volna, akiknek ködből volt a testük, és valami végtelenül lassú zenére táncoltak. A Vlegyásza lapos, monumentális gerincén is felhők ültek, a fenyvesek távoli mélyzöldje átvilágított a ritkuló ködlepleken. Eszembe jutott, amikor húsz évvel ezelőtt fent jártam a Vlegyászán. Elhagytuk az utolsó falut, Havasrogozt, és csak három nappal később láttunk újra embert. Háromnapos bolyongás olyan erdőkben, amilyeneket addig soha nem láttam. Alvás fenyőerdők mélyén, jéghideg, bővizű patakok mentén, és közben megtapasztalni, ahogy az ember egyre mélyebbre merül saját tudattalanjának mély vizébe. A második napon már szinte egyáltalán nem beszéltünk útitársammal, de ez a hallgatás egyáltalán nem volt feszélyező, hanem tényleges meditáció volt. A túra vége felé komolyan megfordult a fejemben, hogy nem megyek haza innen. Azóta is álmodom olykor azokkal az emberfeletti erdőkkel. Aztán ez a látvány is elúszik, feljön a nap.

A feltámadásra gondol | Magyar Hang

Marosvásárhelyre megyek, egy beszélgetésre hívtak a Teleki Tékába. Nagyon rég jártam utoljára Erdélyben, hirtelen nem is tudom, nem is látom, hogy valójában milyen. Az anyaországi magyar, ha Erdélybe megy, jobban teszi, ha megpróbálja maga mögött hagyni mindazokat a gondolati paneleket, amelyek az „Erdély” nevű jelenség köré csoportosulnak. Persze mindet magam mögött hagyni nyilván lehetetlen. Olyan súlyos mindaz, ami Erdélyt jelenti, hogy valójában már az országhatár átlépésének pillanatában össze kellene roskadnom a terhe alatt. Ha Erdélybe mész, összeomlasz a rád nehezülő kollektív pszichózis miatt. Erdélyt rég nem látjuk már, csak a vastagon rárakódott jelentéseket, a traumákat és a vágyálmokat. Erdély egyetlen hatalmas projekció, amely alatt szinte már észrevehetetlen a valódi Erdély. Már ha létezik egyáltalán olyan.

A marosvásárhelyi buszállomáson egy tizenegy éves kisfiúval beszélek néhány szót, aki abból próbálja fenntartani magát, hogy az érkező és induló utasoktól koldul némi aprópénzt. Eltaposott csikkeket tart a markában, tüzet kér, hogy rágyújthasson. Nem adok tüzet egy ekkora gyereknek, mondom neki, de azonnal tudom, milyen nevetséges vagyok ezzel a tanár bácsis szövegemmel. Majd pont én fogok prédikálni neki a gyerekkori dohányzásról, miközben egyrészt magam is dohányzom, másrészt meg úgyis dohányozni fog, ha akar. Tizenegy éves kora ellenére akkora, mint a hatéves fiam. Az arca nem egy gyereké, hanem már most az a kelet-európai, elgyötört, kissé tompa felnőtt arc, amit Budapesten ugyanúgy látni, mint Karcagon vagy Nagybecskereken.

Térey János 1970-2019 | Magyar Hang

A Maros partján, egy híd tövében sokáig elücsörgök. A paneltömbök mögött halványan látszanak a Kelemen-havasok vonulatai. Itt ér a hír, hogy meghalt Térey János. Mint minden halálhírrel, ezzel sem tudok hirtelen mit kezdeni, csak a jól ismert, hirtelen ledermedés, ami aztán lassan oldódik fel. Eszembe jut jellegzetes hanghordozása, ahogy magyarázott valamit pár éve egy Balaton-felvidéki faluban, egy diófa alatt. Nézem a Marost, a megáradt, sárszínű vízen műanyag flakonok úsznak. Tulajdonképpen az a csoda, hogy még életben vagyok, erre gondolok. Hogy az életünk milyen elképzelhetetlenül törékeny alapokon áll. Fölöttem, a hídon zúg a forgalom. A mocsok lassan sodródik lefelé a folyón.

HIRDETÉS

Győrffy Ákos tárcáit itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,418lájkolóTetszik
2,544követőKövetés
17,200feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A gyűlöletkeltés időpocsékolás – Magyar Hang-ajánló

Interjú Csukás Istvánnal és Pálinkás Józseffel. Mennyit ér egy élet? Tiborc beszámolója az Electrolux nyíregyházi gyárából. Keresse a Magyar Hangot, mostantól plusz négy oldalon!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek