A politika hosszútávfutás, nem sprint. Gyakran halljuk ezt az ellenzéki oldalon, de ha megnézzük a konkrét politikai cselekvéseket, akkor az az érzésünk támadhat, hogy a kormánykritikus oldal sokkal inkább egymás utáni sprinteket fut, mintsem egy előre megtervezett, felépített maratoni távot.
Ezzel ellentétben az állampárt 2010 óta tudatosan, lépésről lépésre megtervezett módon építette ki a hatalmát, lebontva a jogállamiság fontos garanciáit. A Fidesz egyik igen fontos, a mai állapotokhoz elvezető felismerése volt, hogy a választópolgárok jogállami kérdésekre vonatkozó ismerete és érzékenysége igen alacsony. Ennek egyik oka, hogy Magyarország nem jóléti ország. Ebből is adódóan ez a kérdés mindig a háttérbe szorult a társadalom életében, hiszen a szörnyű háborúk, az elnyomás, a kemény és puha diktatúrák, a rossz gazdasági körülmények nem hagytak lehetőséget arra, hogy erről valódi, érdemi diskurzus alakuljon ki, és ez a rendszerváltást követő káoszos években is elmaradt. Ténykérdés azonban, hogy a befogadó politikai intézmények befogadó gazdasági intézményekhez vezetnek. Magyarán minél erősebb a jogállam, annál erősebb lesz a gazdaság.
Azzal egyébként, hogy a társadalom túlnyomó részének a jogállamiság egy nem megfogható fogalom, nincs is semmi probléma, hiszen senkinek nem kell részleteiben ismernie, hogy a hatalmi ágak elválasztásának a követelménye milyen garanciák útján érvényesül, milyen közjogi területre vonatkozó jogszabályok védik a demokratikus intézményeink működését.
Vészfékből dobfék
Ezt a rendszert gyakran a „fékek és ellensúlyok” jelzővel illetik. Ebben az állam felépítésben a vészfék az Alkotmánybíróság kellene, hogy legyen. Az a szerv, amelynek a működését nem kell részletesen látnunk, csak bíznunk benne, hogy az alkotmánybíróvá választott jogászok tudásuk legjavával védik az alkotmány, majd az Alaptörvény betűjét és szellemiségét.
Az állampárt nem véletlenül elsőként nyúlt hozzá az Alkotmánybíróságra vonatkozó törvényhez. Egyrészt megszüntette az alkotmánybírák kompromisszumos megválasztásának a kényszerét, másrészt azt a jogot, hogy bárki az Alkotmánybírósághoz fordulhasson. A 2010 után megválasztott alkotmánybírák véleményem szerint tökéletesen betöltötték azt a velük szemben ki nem mondott – de éreztetett – elvárást, hogy kellő visszafogottsággal értékeljék azokat az alkotmányos problémákat, amelyek a Fidesz rendszerét gyengíthetik. Ez a szerepfelfogás aztán az évek alatt szinte minden olyan hatalmi ág működésébe beszivárgott, amely bármilyen veszélyt jelenthetett a NER működésére. A recept pedig pofonegyszerű volt. Meg kell változtatni az ezekre az intézményekre vonatkozó jogszabályokat, hiszen ezek a választópolgárok elsöprő többsége számára irreleváns, érdektelen ügyeknek tűnnek, valamint lojális személyekkel kell azokat feltölteni. Emlékeznek még Schmitt Pálnak, a plagizáló köztársasági elnöknek az ars poeticájára? „Megválasztásom esetén nem lennék a kormány törvényalkotási lendületének gátja, hanem motorja lennék annak.” Ez egy súlyosan félreértelmezett és végtelenül lojális szerepfelfogás volt. De akkor erre volt szüksége az állampártnak.
Egy ilyen szerepfelfogású alkotmánybírósági elnökre szintén nagy szüksége volt az állampártnak. Sulyok Tamás személye tökéletes választásnak tűnt. Szakmai előéletéről az Alkotmánybíróság honlapján is csak annyi szerepel, hogy jogtanácsos, majd ügyvéd volt, és óraadó a Szegedi Tudományegyetemen. Ez még nem tűnik egy kiemelkedő jogtudományi előéletnek. 2016-ban aztán az Országgyűlés megválasztotta az Alkotmánybíróság elnökének. Sulyok Tamás a működése alatt véleményem szerint súlytalanná tette azt az Alkotmánybíróságot, amelynek tekintélyét hosszú évek alatt építették fel olyan korábbi elnökök, mint Holló András, Sólyom László vagy éppen Németh János. Az Alkotmánybíróság korábban soha nem mérlegelte döntésének politikai következményeit. Ez a gyakorlat az alkotmánybírák személyének változásával érezhetően megváltozott, de 2016-tól, Sulyok Tamás elnökké választása után látványosan felerősödött. Sulyok Tamás újra és újra bizonyította, hogy az Alkotmánybíróság is „jó kezekbe került”, a vészfék szerepéből egy elrozsdásodott dobfék erejével „gátolta” a totális állampárti hatalom kiépítését, azzal a biztonsággal, hogy azt nem érhette váratlan támadás a taláros testület felől.
Rá, egy megfoghatatlan, autonóm karakterrel nem rendelkező, szervilis jogászra esett a választás a romokban heverő köztársasági elnöki posztra. Ma neki kellene a megbuktatott Novák Katalin helyébe lépve kifejezni a nemzet egységét, és őrködni az államszervezet demokratikus működése felett. Kár, hogy az új elnök alkotmánybírósági tevékenysége semmi más érdemlegest nem tudott felmutatni, mint, hogy megfelelő védelmet nyújtson a jogállami keretek lépésről lépésre történő lebontásához.
Sulyok Tamással lehetne személyes ellenérzésem is, de ez csak egy mellékszál. Még I. kerületi alpolgármesterként, 2021 végén támadtuk meg az egyszer már Alaptörvény-ellenesnek minősített lakástörvény-módosítást. A beadott alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság két évig nem tudta elbírálni, úgy, hogy a három támadott pontból közben fű alatt egyet az Országgyűlés az indítványnak megfelelően már módosított, vagyis de facto elismerték, hogy a jogszabály alkotmánysértő volt, gyorsan korrigálni kellett.
A lojalitás puha széke
Sulyok Tamás alkotmánybírói munkásságához számos olyan döntés fűződik, amelyet a jogász társadalom a mai napig vitat. Ezek a határozatok politikailag kényes ügyeket döntöttek el meglepő módon az állampárt érdekeinek megfelelően, megváltoztatva évtizedes alkotmányossági alapelveket. Hosszú ezeknek a döntéseknek a sora. Ilyen volt a vízzel lemosható festékkel felfestett Lady MRD-felirat ügye, az SZFE ügyében hozott döntés, az időközi választások tilalmát jóváhagyó határozat, az akkugyárak ügyében benyújtott népszavazási kérdések végső elmeszelése, csak hogy néhány konkrét esetet említsek.
Súlyos felelősség terheli Sulyok Tamást a kiemelt kormányzati beruházásokra vonatkozó jogszabály alkotmányosnak minősítésében is. Ez az a törvény, amelynek segítségével a hozzá kapcsolódó kormányrendeletekkel az állampárt gyakorlatilag bármely helyi közösség, önkormányzat kezéből egy mozdulattal kicsavarta az összes döntési jogot, és olyan épületet, gyárat, üzemet telepít oda, amilyet és ahova csak akar. Emberek ezreinek, tízezreinek az életét keseríti meg ez a norma, utat nyitva bármilyen akkugyár, toronyház, akármi megépítése előtt. A helyi önkormányzatok, a helyi közösségek önrendelkezési jogának elvétele megbocsáthatatlan bűn, akármilyen bársonyos jogi köntösbe is öltöztették be. De Sulyok Tamás volt az előadó bírója a Fudan népszavazási ügynek is vagy a különleges gazdasági övezetek kijelöléséről szóló döntésnek, amely lehetővé tette, hogy ellenzéki vezetésű önkormányzatoktól az állampárti többségű, szinte láthatatlan megyei önkormányzathoz irányítsák át a helyi közösséget megillető bevételeket. Válogathatok azokból az ügyekből, amelyekben az Alkotmánybíróság elveszítette a kritikai éleslátását, és döntései indokolása erősen egy irányba húzott. Hosszú a sor. A vízpartok beépítésétől a külföldről támogatott civil szervezetek szabályozásán keresztül a pedagógus sztrájkig bezárólag az Alkotmánybíróság egyre mélyebbre süllyedt a lojalitás puha bársony székében. És most jutalmul az elnök egy újabb tisztséghez jutott, vele együtt minden az élete végéig járó luxus juttatással. Hiszen az állampárt nem hálátlan.
De nem hagy nyugodni a kérdés, hogyan lesz képes Sulyok Tamás ezzel a szakmai múlttal arra, hogy a nemzet egységének a helyreállításán munkálkodjon? Annak az egységnek a helyreállításán, amelyet az állampárt rombolt porig, lassan már kitagadva a nemzet egységéből azokat a milliókat, akik nem az általuk elvárt kánont fújják.
Őrködjön jobban, Elnök Úr!
Sajnos Sulyok Tamás személyére és múltjára vonatkozóan a hivatalba lépését követően egy másik árnyék is vetült. Nem, nem azért kell az ő személyét és alkalmasságát bármely módon megkérdőjelezni, mert édesapja nemzeti szocialista volt. Ezt az előkerült dokumentumok alapján már tényként jelenthetjük ki. Hiszek abban, hogy a gyermekek nem tehetőek felelőssé a szüleik tetteiért, és képesek lehetnek arra, hogy az otthon látottaktól, tapasztaltaktól el tudjanak szakadni. De jogos igénye a magyar társadalomnak, hogy azok, akik közszereplők, közhivatalt töltenek be, azok egyértelműen foglaljanak állást ezekben a kérdésekben. Nem azért, mert kötelességük a családjuk múltját kiteregetni, hanem azért, mert az általuk betöltött közéleti funkció szenvedi meg azt, ha ez nem történik meg.
Sulyok Tamást felelősség terheli az Alkotmánybíróság súlytalanná tételében, azokban a döntésekben, amelyeket reményeink szerint a jogász szakma majd megcáfol, megváltoztat, és majd csak elrettentő példaként tanítják az egyetemeken. Árnyék vetül majd a köztársasági elnöki működésére akkor is, ha nem néz egyenesen az emberek szemébe, megnyugvást adva a családi múlttal kapcsolatban. Mert ez a sötét folt nem cipelhető öt évig lehajtott fejjel, néma csöndben.
Elnök Úr, őrködjön jobban az államszervezet demokratikus működése felett! Őrködjön jobban jogszabályaink alkotmányosságán, mint ahogy eddig tette! És merjen önálló lenni, merjen dönteni, autonómmá válni, függetlenebbé, mint ami eddig volt. Álljon ki végre a nemzet elé, és mondja el nekünk, hogyan érez a családja nemzeti szocialista múltjával kapcsolatban.
Mindannyiunk közös érdeke ez.
A szerző a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselője
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
