Meghökkentő fordulat állt be 2023-ban a televíziós piacon: februárban volt olyan hét, amikor a teljes lakosság körében az első tíz legnézettebb műsor a Szerencsekerék című retrovetélkedő tíz különböző epizódja lett – az első helyezett ezek közül a február 1-jei adás 958 330 nézővel és 25,4 százalékos közönségaránnyal. Ez azt jelenti, hogy az akkor tévét nézők közül minden negyedik magyar Kasza Tibor műsorát választotta. Ezekről a döbbenetes adatokról értesülve rászántam magam, hogy megtekintsem a harmadik évad ötvenkilencedik adását, mert érteni akartam, miért fogyasztják a honfitársam ennyire nagy számban ezt a formátumot.
Az biztos, hogy a körülmények kedvezők. Az RTL-en párhuzamosan sugárzott Drága örökösök meg a nyomában járó Mi kis falunk kedélyes vidékieskedésnek álcázott, ötlettelen és züllött ostobasága nemhogy versenyhelyzetet nem teremt, de valósággal kiszolgáltatja a nézőket a riválisnak. Mivel a Drága örökösök közlése kimerül abban, hogy vidéken a magyarok isznak, a Mi kis falunk meg ehhez legfeljebb annyit tesz hozzá, hogy még hülyék is, nem csoda, hogy Kasza Tibor Gáspár Győzőtől elrugaszkodó, Istenes Bencében tetőző és Tiborcz István felé ívelő pályájának televíziós pillanatképei valóságos szellemi felpezsdülést kínálnak.
A szóban forgó epizód egyik civil játékosa Zsanna volt, aki kétszer is férjhez ment, de egyik házassága sem érte meg az első évfordulót, amiben akár az a rigolyája is közrejátszhatott, hogy lakásában a férfiak csak ülve pisilhetnek. A másik civil játékos, Hajnalka csacsogva magyarázta, hogy ki nem állhatja a csacsogó anyukákat. A formátum újítása a harmadikként érkező játékos, aki ezúttal Nagy Alekosz volt, s aki magát nemzetközi sztár-vagyonőr-előadóművész-üzletember-hacker-értelmiségi-testépítő-gróf-koronahercegként nevezte meg – és hát abban az országban, ahol a köztársasági elnök asszony életének párja öthétnyi tartalékoskiképzés alatt férjből alezredessé válik, Alekoszt mindezek a címek kétségtelenül megilletik.
Amikor aztán elkezdődött a játék, a viháncolással és énekelgetéssel kísért felszínes csevej bizarr körré alakult: Kasza Tibor Alekosznak, Alekosz a két hölgynek, a két hölgy Kasza Tibornak udvarolt. Persze olykor kereket is forgattak – néha sikerült eltalálni a kellő betűt és feladványt, néha nem. Az ülve pisilés újra meg újra szóba került, Alekosz közzaklató hírnevét igazolva életszerűtlen konzervnevetések kíséretében tett újabb és újabb ajánlatot, Kasza Tibor pedig megbízhatóan szállította azt a harsány, rossz ízlésű és színültig üres figurát, akinek mindig is mutatkozott: egy olyan vőfély közönségességét jelenítette meg, aki harsány és magabiztos tolakodásával hiteti el, hogy humoros.
A fentiek ellenére el kell ismernem, hogy a Tv2-nek ezúttal tényleg sikerült tévéműsort gyártania – bár kulturálisan a legrosszabb, de kereskedelmileg kétségtelenül a legjobb értelemben: Kasza Tibor médiajelensége, a műsor időtálló ostobasága és a meghívottak közti dialógus megragadhatatlan felszínessége dokumentarista tökéllyel hozza karnyújtásnyi távolságba a tévénézőkhöz azt a magyar valóságot, amelyet épp a köznyilvánosság gyalázatos állapota, az értelmiség mindennapos árulása és a bulvármédia közönye formált ilyenné. Így aztán a kereskedelmi tévések negyedszázados ürügye a maguk önfeledt hitványságára, vagyis a közéleti küzdelmekben megfáradt kisember szórakoztatásának szándéka sem érvényes többé: ahol a hatalom megállította az időt, a közbeszédet meg előemésztve rágja az alattvalók szájába, ugyan mitől fáradna el a kisember?
A Kasza Tibor által celebrált kommersz népszínműben napról napra ugyanazok vonulnak fel: majdnem valakik, akik majdnem beszélgetnek majdnem valamiről majdnem viccesen. A Tv2 a gyermekkorban rekedt, a szorongó magyarság vezetésre szoruló bizonytalanjainak részvételével abból gyárt tartalmat, ami azoknál mindig kéznél van: a semmiből, ami soha nem biztos teljesen.
Aki újranézi a Gálvölgyi Show interneten keringő epizódjait, ugyanezzel szembesül. Gálvölgyi „A leggyengébb láncszem” című vetélkedőparódiájában Máté Krisztinát utánozza: míg Máté Krisztina előre megírt gorombaságokat vágott a játékosok fejéhez, addig Gálvölgyi előre megírt gorombaságokat vág statiszták fejéhez. Hol van itt a paródia? – kérdezné a tévéképernyő elé vetődött értelmiségi kétségbeesetten, de feleslegesen, a megtekintések száma ugyanis jelzi, hogy az itt élőknek ez igenis tetszik, hisz Gálvölgyi arcokat vág, ez pedig dramaturgiailag jelzi, hogy ami történik, az vicces, úgyhogy annak, aki magyar, most nevetni tessék. Kasza Tibor eltúlzottan gesztikulál, és akkora vigyorra nyitja az arcát, hogy a fogai betöltik a Kárpát-medencét, tehát nyilván éppen vicces – a szórakoztatóipari elit szakértelme rá a garancia. Kasza Tibor a játékosok országos nyilvánosságnak szánt, nyomorult magántitkait újra meg újra világgá kiáltja, tehát azok nyilván érdekesek – így válik folyamatos élcelődés tárgyává a szerencsétlen Zsanna két válása, és ezért kell Hajnalkával együtt kacarászva asszisztálnia Alekosz nyálkás-ragacsos udvarlási kísérleteihez.
A Szerencsekeréknek sem a szerkesztője, sem a házigazdája, sem a játékosa, sem a nézője nem rendelkezik biztos tudással arról, hogy milyen a szórakoztatásra valóban alkalmas televíziós humor, hogy mit engedhet meg magának egy műsorvezető, vagy hogy egy vetélkedő szereplői mit hozhatnak méltóságuk megőrzésével nyilvánosságra magukról – de itt mindez mit sem számít. A tekintélytisztelet honában a bennszülöttek engedelmesen lesik és követik bálványukat, a hírneves sikerembert, aki folyamatos röhögésével jelzi, hogy ezúttal sem mond semmi érvényeset, de legalább vicceset sem. Aki eleget jár-kel az országban, az tudja, hogy ez a modoros-nyomulós „mi van veled, papikám, tisztellek-becsüllek, hallom, megszorultál, úgyhogy kéne egy kis pályázati pénz, megoldjuk okosba’, te ne félj, amíg engem látsz” típusú bizalmaskodó diskurzus most a nyerő, úgyhogy az ilyen figurák által teremtett kiszámíthatatlan közállapotok elől többé nincs hová visszavonulni – így az sem volt csoda, amilyen büszkén Hajnalka előadta, hogy a játékban elért sikerét egy nappal korábban „kiangyalkártyázta”. Irracionális viszonyok között az tűnik ostobának, aki észszerűen viselkedik.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/10. számában jelent meg március 10-én.
