Mint nyilván mindenki értesült róla (én is foglalkoztam a témával itt), Dúró Dóra (Mi Hazánk) kvázi feljelentéssel élt, mert a World Press Photo kiállítás egyik fotósorozata (szerinte) sérti a gyermekvédelminek álcázott homofób törvény paragrafusait. Csák miniszter azonnal meg is tiltotta, hogy a Nemzeti Múzeum 18 év alattiakat beengedjen a tárlatra, csak azzal nem számolt, hogy a múzeum munkatársai nem jogosultak igazolványt kérni a jegyvásárlóktól. A történet vége pedig a kiállításnak helyet adó Nemzeti Múzeum főigazgatójának, L. Simon Lászlónak a menesztése lett. Ezt a jogszabályi „hiányosságot” a radikális jobboldal képviselőnője törvénymódosító javaslattal kívánja megszüntetni. Minden bizonnyal sikerülni is fog neki.
A minapi történet eszembe juttat egy bő kétévtizedes botrányt. 2002-ben történt, hogy Magyarországra érkezett egy világhírű fotóművész kiállítása. Az akkori ajánló szerint „Serrano a 20. század végi amerikai művészet egyik legfelkavaróbb és legvitatottabb alakja, aki gyakran dolgoz fel olyan, a világ számos országában kényesnek tekintett témákat, mint például a hajléktalanság, az abortusz vagy a szexualitás. A kiállítás Serrano 1985-2001 között készült képeiből válogat, s bemutat néhányat a művész 1994-es budapesti tartózkodása során készült fotósorozatából is.”
A kiállítást hirdető plakátra direkt ez utóbbi képek közül választottak egyet: egy idős meztelen nő, aki az Iparművészeti Egyetem modelljeként tevékenykedett több mint negyven évig. (A kulturális plakátoknál megszokott dolog, hogy a hirdetett művet vagy annak részletét jelenítik meg a reklámon, bemutatandó a közönségnek, hogy kire-mire számíthat a moziban-színházban-tárlaton.) A csúnyán öregedő, csupa ránc öregasszony látványa azonban nem tetszett Tarlós István (akkor még) III. kerületi polgármesternek, aki felszólította a plakátokat kihelyező céget (tehát még csak nem is a hirdetéseket megrendelő galériát), hogy távolítsa el a „közszemérmet sértő” posztereket. A történet e ponton kissé homályossá válik.
Egyes hírek szerint Tarlós és a hozzá csatlakozó néhány további polgármester nyomására az Önszabályozó Reklámtestület felszólította volna a táblatulajdonost a plakátok leszedésére, ám ennek ellentmond, hogy a cég vezetője a Kreatív című szaklapnak azt állította, hogy ilyen felszólítást nem kaptak. (Nehéz is elképzelni, hogy a Testület egy aszott, ráncos, petyhüdt testet „az erotika, a szexualitás öncélú felhasználásának” minősítette volna.) Más (nyilván nem bizonyított) hírek szerint a polgármester megfenyegette a plakátos vállalkozást, hogy a kerület felbontja a velük kötött szerződést, ha nem teljesítik a követelést. (Ez a magyarázat valószínűbbnek tűnik, még akkor is, ha Tarlós amúgy a demokrácia feltétlen bajnokának mutatta is magát.)
Bármi is történt a háttérben, az eredmény az lett, hogy a plakátok – a kis magángalériának jelentős kárt okozva – lekerültek a táblákról-oszlopokról, és nemcsak a harmadik kerületben. (Az ügy érdekes aspektusára mutatott rá Babarczy Eszter művészettörténész: a tiltás diszkrimináció, ami a modellre és minden idősebb nőre nézve sértés, hiszen a fiatal, szép testű nők reklámfotói ellen senki sem lázad.)
A húszéves (akkoriban is nagy visszhangot kiváltó) történet óta sok minden változott: akkoriban még nem lehetett volna bárkit is kitiltani egy kiállításról, sőt igazán még a plakátokat sem lehetett jogszerűen eltávolíttatni. Mára megszületett egy olyan törvény, aminek alapján bárki feljelenthet bármilyen könyvet, filmet, színdarabot, képzőművészeti alkotást, ami LMBT-emberekről szól vagy ilyeneket mutat, még akkor is, ha (mint a jelen esetben a fotósorozat) egyáltalán nem alkalmas a másság „népszerűsítésére”. Az illetékes miniszter pedig – ha tetszik neki, ha nem – a jogszabály alapján el kell rendelje a fiatalkorúak kizárását egy múzeumból, még akkor is, ha ennek nincsenek meg a feltételei és lehetőségei. Ne legyenek kétségeink: holnapra ezek a feltételek és lehetőségek is megteremtődnek. És aztán? Hova tovább?
