Ha egészségi állapota miatt nem lenne kerekesszékhez kötve, ma elsétálna a Várkert Bazárba, és megpróbálna személyesen beszélni Orbán Viktorral a fontos kérdésekről.
FK
Utolértük a pénzügyminisztert, aki jót kacagott azon felvetésen, hogy esetleg őt kérnék fel a köztársasági elnöki posztra.
Szerinte három szakasza lesz a háborúnak.
Az egyre fogyó zöld övezetében a teherautó, a keletnémet ipar egykori büszkesége hörögve próbálta legyűrni a legmeredekebb szakaszt, de egy elfúló szusszanás után a motor leállt.
Két ellenzéki képviselő firtatta, rendjén van-e, hogy „Orbán-bölcsességek” kerültek a gimnázium falára.
Januártól jön ugyanis a régi napelemeseknek a havi szaldó, az új beruházók pedig bruttó elszámolásba kényszerülnek.
Nem sokkal az oroszok sikertelen holdraszállási kísérlete után.
A csepeli alpolgármester szerint viszont Orbán a legsikeresebb miniszterelnök, így hitvallásának lehet helye az iskolában.
Felbukkant egy korábban nem látott videó a repülőgép-balesetben elhunyt Wagner-vezérről.
Aláírást is gyűjtenek az éves szaldóban maradásért.
A bejelentés óta eltelt hetekben szakmai szempontból számos ellentmondás látott napvilágot.
A hivatalos indok az, hogy újra kell gondolni a fiatalkori munkanélküliség számításának módszerét.