Hiszen „dacol a liberális dagállyal, a brüsszeli égzengéssel és a washingtoni hurrikánnal” sőt, győz, újra és újra győz.
KM
Az Index írta korábban, hogy információik szerint Budapesten is megméretné magát a NER-rel szembeforduló politikus új pártja.
Csak a nyakára fröccsent valami, de a területen dolgozó összes munkavállalót elővigyázatosságból evakuálták a telephelyen kívülre.
Legalábbis ezt állítja Kovács Gergely. A Hegyvidéken egy ideje már dúl a harc a két párt között.
Megnyitotta az EP-kampányt a miniszterelnök és leszögezte: el kell foglalni Brüsszelt. Előkerült a már ismert szlogen, ezúttal mint „választási manifesztum”: „No migration! No gender! No war!”.
Megkezdte országjárását a NER-rel szembefordult politikus.
Magyar Péter legutóbbi tüntetésén elhangzott mondat volt a téma: járt-e valaha Kövér László házában.
Szerinte a párt olyan úton indult el, ami nem tükrözi eredeti céljait.
A rendőrök szakították félbe a rendezvényt, amelyen a magyar miniszterelnök is felszólalt volna.
A NER-rel szembeforduló politikus választ vár több témában is.
A fideszes politikus szerint most kosz van, romlott a közbiztonság, a hajléktalanhelyzet pedig tarthatatlan.
A DK-s politikus szerint ellenkező esetben megszorítások jönnek.