A miniszter azzal nyugtatott mindenkit, hogy ezek nem vesznek el, csak később valósulnak meg.
KM
Gulyás Gergely visszatért és a háborúról beszélt
Ez a Tisztelet és Szabadság Párt, amelynek alelnöke lett.
„Budapest nem kisajátítható, Budapest nem elfoglalható.”
Újabb félévig marad a rendeleti kormányzás.
Szerinte a szombati tüntetése másnapján egész nap üléseztek a Karmelitában és különféle forgatókönyveket dolgoztak ki.
A legfőbb ügyészt a parlamentben kérdezték a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételről.
Még azt is felvetette, hogy Hajdú Péter is vezethetné azt.
Kunhalmi Ágnes is üzent a NER-rel szembeforduló jogásznak a szombati tüntetése után.
„Vannak választók, akik egyetlen percig se szolgálták Orbán rendszerét, soha nem szavaztak a Fideszre.”
Bizalmi válságról írtak. A párt szerint ugyanakkor ennek nem kellett volna így történnie.
Arról beszélt ezen, hogyan akadályoznák közadat kiadását. A polgármester szerint ez csak egyetlen emberre vonatkozik és várja, hogy a teljes felvétel nyilvános legyen.