Polt Péter „meggyőződése”, hogy az ügyészségi iratokba nem lehet belenyúlni

Polt Péter „meggyőződése”, hogy az ügyészségi iratokba nem lehet belenyúlni

Polt Péter az Országgyűlés ülésén 2024. április 8-án (Fotó: parlament.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Milyen ügyben hallgatta ki az ügyészség Varga Judit korábbi igazságügyi minisztert? A kormány többi tagját és a kormányfőt meghallgatják-e? Hogyan tudják garantálni, hogy kormánytagok ne nyúlhassanak be az ügyészségi dokumentumokba? – ezeket a kérdéseket tette fel az MSZP-s Harangozó Tamás az Országgyűlés hétfői ülésén a legfőbb ügyésznek. A szocialista politikus a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételre utalt, amelyen Varga Judit akkori igazságügyi miniszterrel, volt feleségével beszélget. A hanganyagon az hangzik el, hogy Rogán Antal vagy emberi belenyúlhattak a Völner-Schadl-ügy nyomozati irataiba, kihúzatták abból magukat, illetve hogy Völner Pál akkori igazságügyi államtitkár fél évvel a meggyanúsítása előtt tudta, hogy eljárás van folyamatban vele szemben.

Polt Péter a legtöbb kérdésre nem válaszolt arra hivatkozva, hogy az ügyészség már tartott korábban egy sajtótájékoztatót a témában. Annyit közölt, hogy van nyomozás a hangfelvétel ügyében és majd később derül ki, hogy milyen bűncselekmény kapcsán lesz eljárás, ha történt bűncselekmény. Azt is hozzátette, hogy Varga Juditot kihallgatta az ügyészség, de azt már nem mondta meg, hogy pontosan milyen ügyben. Annak kapcsán pedig, hogy belenyúlhattak-e az iratokba, a legfőbb ügyész meggyőződésének adott hangot, hogy ilyen nem történhet, egy ilyennek nyoma lenne és minden bizonyíték valamint adat sorsa követhető.

Felmerült az a parlament előtt lévő törvényjavaslat is, amelynek elfogadásával fő szabályként az igazságügyi miniszter hozzáférhetne az ügyészségi iratokhoz. Polt Péter elmondása szerint erről van álláspontjuk, ezt pedig az illetékes tárca tudomására hozták, vagyis a nyilvánosságot nem tájékoztatta róla.

A párbeszédes Tordai Bence is Polt Péterhez szólt, azzal vezetve fel a kérdését, hogy „több százezer ember” skandálta a lemondása iránti vágyát, vagyis láthatóan nincs meg vele szemben a közbizalom. Bár szerinte a kormányzati sincs meg, hiszen Varga Judit az érintett hangfelvételen azt is mondta, hogy „Polt Péter nem ura a helyzetnek”. Az ellenzéki politikus is felvetette azt, hogy Rogán Antalék kihúzathatták magukat az ügyészségi iratokból. Amikor erről beszélt, a kormánypárti padsorokból bekiabáltak, Tordai Bence végül ezt úgy foglalta össze, hogy Orbán Viktor szólt hozzá, hamis vádnak nevezve az elhangzottakat, vagyis Tordai Bence értelmezése szerint Varga Judit elkövette a hamis vád bűncselekményét. Polt Péter ennek kapcsán leszögezte, hogy ez nem történt meg, hiszen a hamis vádhoz egy hatóság előtt kellene valakit valótlanul vádolni.